Sarkunkban a gagyit elutasítók nemzedéke

A nemzetközi sikerű Jadviga párnája, miután megmutatkozott már könyvben, filmen, színházban, megint új formában jelenik meg szeptember 13-án, Az Olvasás Éjszakáján este tízkor a Hátsó Kapuban, a Dohány utca 13-ban. Szerzője, Závada Pál zenés felolvasást fog tartani, ami egyfajta CD-bemutatónak is felfogható. A részletekről így beszélt:

– A színházi változat zenéjét szerző és fúvós hangszereken játszó Szokolay Dongó Balázst, valamint az előadásban ugyancsak közreműködő Termes Rita zongoristát fogom meghívni. Nemcsak a darabban hallható, azt a dráma és az opera érdekes kettősévé alakító dalokat fogják előadni, hanem azokat is, amelyek a játékidő megszabott tartama miatt kimaradtak a színielőadásból. A Jadviga párnájának ezt a szlovák népzenei alapon nyugvó, mégis modern muzsikáját mostanában játszották fel CD-re, én némi összekötőszöveget írtam hozzá, így annak számára, aki olvasta a könyvet, követhetők lesznek a színpadi események. A két kiváló zenészt arra is megkérem, hogy Az Olvasás Éjszakáján mutassák meg a közönségnek azt a zongorára és különféle sípokra meg fúvósokra hangszerelt egyedülálló Bartók-feldolgozásukat, amely szerintem világszínvonalú.

– Hisz a zene és az irodalom szoros kapcsolatában?

– Persze, noha a könyv továbbra is könyv, amelyet magunkban, magunknak olvasunk. De amikor irodalmi összejövetel szerveződik, akár azért, hogy bemutassunk egy új alkotást, akár azért, hogy beszélgessünk líráról, prózáról, a társművészetek segítenek abban, hogy ne kevesek által követett bennfentes esemény jöjjön létre.

– Jó, ha lehet lazítani felolvasás közben egy kis zenével?

– Szerintem az nem mindig lazítás. Az a jó, ha egymást erősíti zene és irodalom. Erre minket a Dés trió tanított meg, amellyel egy másik felállásban írótársaimmal tartunk felolvasásokat. Dés László nagyon komolyan megszerkeszti a műsort, előre bekéri a felolvasandó szövegeket, azok hangulatához komponál muzsikát. Mind a három zenész megkapja a pontosan fölépített forgatókönyvet, hogy mikor kell két irodalmi rész között zenélni, illetve mely esetben kell a szöveg dramaturgiailag fontos pontján belépni, mert Dés András ütőhangszereivel a legkülönbözőbb hangulatokhoz illeszkedő effektusokat tud megszólaltatni. Valamikor régen az igényes rádiójátékokban lehetett ilyesmit hallani, amikor még volt kultúra a közszolgálati médiában. Rettenetes látni a hajdan Európa-rangú minőség zuhanását. Ma már szinte semmiféle értéket nem kínálnak a rádiók, a tévék, legyenek akár „királyiak”, akár kereskedelmiek. Szerintem azért van sikerük a zenével és társművészetekkel egybekomponált felolvasásoknak, mert a közszolgálat által korábban színvonalas kultúrához szoktatott közönség, ha hallani, látni akar valami igényes produkciót, kénytelen az élő előadások sorában keresni azt.

– Az író is kaphat e személyes találkozások alkalmával visszajelzést a közönségtől, esetleg valamifajta inspirációt?

– Hogyne, ráadásul nekem volt is egy ilyesfajta kísérletem a most készülő könyvemmel, amelyben a szöveghez kapcsolódó archív fotók is megjelennek. Ebből tartottam úgy felolvasást, hogy közben vetítettem a régi fekete-fehér képeket, jóval többet, mint amennyi elfér majd a kötetben, és figyeltem a hallgatóság reakcióját, hátha kiderül belőle, mely fotók érik el a legkívánatosabb hatást.

– A szeptember 13-i rendezvénysorozat nyilvánvalóan azt szolgálja, hogy megnyerjék az embereket az olvasás ügyének. De ügy ez még egyáltalán?

– Manapság mintha kifejezetten megnehezítenék, hogy az emberek hozzáférjenek az értékes szellemi javakhoz, amelyek a mi fiatalkorunkban természetes módon, ráadásul gyakran ingyen voltak elérhetők. A könyvet olcsón adták, a tévében, a rádióban nívós műsorokat sugároztak. Ezt az előző rendszer összes kritikája mellett meg kell állapítanunk. Akkoriban természetes volt, hogy hétköznap este, lefekvés előtt, vagy hétvégén, a szabadság alatt komoly mennyiséget olvastak el háziasszonyok is, nemhogy az értelmiségi foglalkozásúak. Ez a réteg sajnos egyre szűkül, szerintem nem utolsósorban amiatt, hogy a kihalt entellektüelek helyére nem lépnek újak. Mára nem éri el az ötszázezret a könyvet vásárolók köre, azokkal együtt sem, akik a köteteket ajándéknak szánják. Ennek a csoportnak a peremén van egy olyan réteg, amelyik kommersz, vulgáris műveket fogyaszt. Azt a két-háromszázezer embert kell megtalálnunk, akik olvashatnának komolyabb irodalmi alkotásokat is, hozzájuk kell közelebb vinnünk a kínálatunkat, mert a felborult értékrend következtében nehezen jut el hozzájuk a nekik szóló művek híre.

– Az ünnepi könyvhéten is volt hasonló, az írókat az olvasókkal találkoztató kezdeményezés. Ott sikerrel jártak?

– Bízom benne, a kollégáimnak nem volt olyan rossz tapasztalatuk, mint nekem, és én is remélem, hogy a mostani alkalom legalább kedvező lesz. Mert egyáltalán nem mellékes a megközelítés. Nem lehet például cukrászdában úgy felolvasni, hogy közben fagyizhat, ki-be járkálhat a közönség, mert az nemcsak a magát produkálni próbáló írót zavarja, hanem azokat is, akik figyelni szeretnének rá. A hajdani Engels téri buszvégállomás épületében pedig úgy kellett az üvegablak mögött felolvasnom, hogy a kint ülő közönségnek kihangosítottak, az üvegre meg kívülről filctollal rajzolt valaki. Korábban soha nem találkoztam az illetővel, de szerintem ő sem tudta, én ki vagyok. Azt, hogy az orrom előtt húzgálta a vonalakat, mintegy a művészetek találkoztatása ürügyén, se a közönség, se én nem bírtam tizenöt percnél tovább. Szerintem ettől senki nem kapott kedvet az olvasáshoz.

– Lehet-e új olvasógenerációt nevelni az Ön által is említett kihalt entellektüelek helyébe?

– Abszolút lehetségesnek gondolom ezt. Bizakodásra ad okot, hogy a fiatalok nem elégszenek meg azzal a kommersszel, amit kultúraként eléjük löknek. Nem szeretik a gagyit, az olyat, amiről messziről szaglik, hogy futószalagon készült, gyors munka. A fiam társaságán, akik most harminc körüliek, jól tudom követni ezt a folyamatot. Először elutasítják, ami körülveszi őket, aztán a nulláról indulva kezdenek maguknak valami új értéket teremteni, majd pedig létrejönnek a kapcsolódások, akár személyes kötődés, akár együttműködés, irodalmi utalás, idézés formájában. Másként történik mindez, mint korábban, ami természetes dolog, de maga a folyamat nagymértékben növeli az esélyét annak, hogy a korosztályukból egyre többen fogják erősíteni az igazi szellemi javakat igénylők, követelők táborát.

Mátraházi Zsuzsa

Az Olvasás Éjszakáján, szeptember 13-án a Hátsó Kapuban (1072 Budapest, Dohány utca 13.) 22 órakor Jadviga-dalok és egyéb olvasnivalók címmel tart előadást Závada Pál, Szokolay Dongó Balázs és Termes Rita