Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok

2012.08.01.

A könyvkiadásban egy-egy könyv meghatározó adata – egyebek közt – a példányszáma. Antikváriumjáró olvasók tanúsíthatják, néhány évtizeddel ezelőtt még mindennapos szokás volt feltüntetni a könyvben a példányszámadatot. Mára ez a szokás teljesen kiveszett a könyves gyakorlatból, megjelenési példányszámokat csak a Központi Statisztikai Hivatal tart nyilván, de csak a tízezernél nagyobb példányszámban megjelenő könyvekről tesznek közzé listát.

Az annál alacsonyabb példányszámban megjelenő művek nincsenek cím szerint nyilvántartva, ami nem jelenti természetesen azt, hogy a mai könyvpiaci viszonyok között ne lenne figyelemre méltó például egy kötet, amely „csak” 8900 példányban jelenik meg, és emiatt nem kerül be a felső tízezerbe, ám ez a „kisebb” példányszám is jelentős könyvszakmai sikernek mondható.
A másik jelenség, amelyre a Központi Statisztikai Hivatal adatsora nem reflektál: egy mű, amely egy éven belül több utánnyomással eléri, meghaladja a tízezer példányt, nem kerül a tízezres listára, mert csak az egyszerre tízezer vagy nagyobb példányban kinyomtatott műveket veszik figyelembe a lista összeállításakor.

Minderről bővebben Bárdosi Mónika, a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa beszélt a Könyvhét 2011. márciusi számában, abból az alkalomból, hogy az ő segítségével a lap elkezdte közölni alkalmanként (negyedévenként) a példányszám TOP 10-et.
Negyedévenként, mert a statisztikai összeállítás is ebben a ciklikus rendszerben készül el, az év során egy-egy negyedév adatait teszik közzé a negyedévet követő hónap vége felé, ahogyan beérkeznek az adatok és lezajlik az összesítés.
A Könyvhétben azóta megjelent néhány alkalommal a példányszámlista, de a technikai okok miatt nem sikerült a megfelelő rendszerességgel közölni az adatokat.

A 2012 második negyedévének adatait július végén tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal, ez adott aktualitást annak, hogy most – immár az online oldalon – ismét visszatérjünk ehhez a témához. Újfent azt tervezzük, hogy folyamatosan nyomon követjük majd a negyedévenként megjelenő példányszám adatokat, és tekintve, hogy az online felület nagyobb rugalmasságot enged meg terjedelemben és időben, jó esély látszik arra, hogy a szándékolt rendszerességet sikerül majd el is érnünk.
Itt és most a 2011. év teljes listáját tesszük közzé Bárdosi Mónika segítségével (köszönet érte neki), és a 2012. év első félévének adatait.

Érdemes egy kis időt szánni az adatok tanulmányozására, mert érdekes jelenségek figyelhetők meg. Ami először szembe tűnik, az az, hogy nincs egyértelmű megfelelés a könyvkereskedelmi cégek eladási sikerlistái és a megjelenési példányszám szerinti lista élbolya között, noha persze átfedés természetesen van. Sikeres szerzők, mint Lőrincz L. László vagy Kepes András, Szalai Vivien, Vavyen Fable szerepel itt is, ott is különböző időpontokban, ugyanakkor a példányszám szerinti lista legelső helyezettjei nem igazán bukkannak fel a könyvesbolt-hálózati listákon, és ennek elsőrendűen az az oka, hogy ott azoknak a könyvsorozatoknak az egyes példányai szerepelnek, amelyeket a hírlapkereskedelmi hálózatban hoznak forgalomba, az újságárusoknál vásárolhatók meg, mint például Wass Albert művei vagy Benedek Elek művei, vagy Karinthy Frigyes műveinek sorozata.

Ezzel összefüggésben arra érdemes felfigyelni, hogyan alakulnak ezeknek a sorozatoknak a példányszám adatai, illetve hogy 2012. első félévében kevesebb ilyen sorozat-kötet szerepel a listákon, mint 2011-ben. Az adatok alapján egyrészt az látszik, hogy a nagy példányszámú értékesítést az újságárusokon keresztül lehetett elérni, de ez a trend mára – talán éppen az e felismerés miatt ezen a piacon is kialakuló kínálat-növekedés miatt – kifulladni látszik.

A Központi Statisztikai Hivatal terminológiája szerinti „külföldi szerzők” körében az látszik, hogy a lista elején dominánsan a „Válogatás”-könyvek szerepelnek hosszabb időszakokon keresztül is, és ez is arra utal, hogy a könyvértékesítést a könyvesbolthálózatokon kívül megoldó könyvkiadók is sikert érnek el.

A műfaji megoszlásra vonatkozóan is informatív a példányszámlista: mi az ami esélyes arra, hogy nagy példányszámban jelenjen meg, és mi az, ami nem. Az látszik, hogy a klasszikusok, a média által preferált szerzők és témák, a női olvasóknak szánt művek és a gyerekirodalom egyes művei, szerzői számíthatnak tízezret meghaladó példányszámban történő megjelenésre.
Következzék tehát itt a 2011-ben és 2012 első félévében a tízezernél nagyobb példányszámban megjelent művek listája.

K. A .

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek, 2011

Január –március

Magyar szerzők
Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet! 32 000
Rejtő Jenő: Bradley Tamás visszaüt 20 368
Magyar népmesék (Népek meséi 7.) 18 500
Rejtő Jenő: A láthatatlan légió 18 468
Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség 18 388
Mikszáth Kálmán: A lohinai fű és más elbeszélések 18 000
Wass Albert: Elvásik a veres csillag 18 000
Rejtő Jenő: Texas Bill 17 468
Rejtő Jenő: Csontbrigád 17 158
Rejtő Jenő: Az ellopott futár 17 128
Wass Albert: Tizenhárom almafa 17 000
Mikszáth Kálmán: A szelistyei aszonyok és más elbeszélések 16 000
Mikszáth Kálmán: A fekete város 15 000
Mikszáth Kálmán: A gavallérok 15 000
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival 15 000
Lőrincz L. László: A sólyom kinyújtja karmait 14 000
Bartos Erika: Anna és Peti – Irány az óvoda 10 000
Bartos Erika: Anna és Peti – Kistestvér érkezik 10 000
Nagy Bandó András: Vár rád Toscana 10 000

Külföldi szerzők
Indiai népmesék (Népek meséi 6.) 19 500
Német népmesék (Népek meséi 8.) 17 500
Orosz népmesék (Népek meséi 9.) 17 500
Cigány népmesék (Népek meséi 10.) 16 500
Rutledge, Cynthia – Blake, Ally – Orwig, Sara: Vándorúton/ Térjünk az üzletre!/ A boldogság a tét 15 960
Steel, Danielle: Családi kötelékek 15 000
Grace, Carol – Graham, Lynne – Leclaire, Day: Örökké a tiéd/ Kallódó levél/ Kalózok királya 14 600
Brooks, Helen: Amazon titkárnő 12 340
Lang, Kimberly: Tétova tanácsadó 12 340
Grady, Robyn: Egy csokor meglepetés 11 810
Rice, Heidi: Vőlegény motoron 11 810
Kedrick, Sharon: Az utolsó éjszaka 11 360
Winters, Rebecca: Mindenkit érhet baleset 11 360
Marinelli, Carol: Adósod vagyok 11 340
Thayne, Reanne: Hajnalcsillag 11 340
Christie, Agatha: Mrs Mcginty meghalt 11 028
Christie, Agatha: A ferde ház 10 148
Smith, L. J. : Visszatérés/ Leszáll az éj 10 000
Stilton, Geronimo: A szerelem színre lép Cinnfordban 10 000
Stilton, Geronimo: Az élet egy rodeó 10 000
Stilton, Geronimo: Az óriáscsontvázak völgye 10 000
Stilton, Geronimo: Patty Spring megérkezett 10 000

Április – június

Magyar szerzők
Lawrence, L. L..: A villogó fények kolostora 1-2 50 000
Fable, Vavyan: Habospite 35 000
Szalai Vivien: Drága kéj 20 000
Wass Albert: Kard és kasza 1-4 18 000
Rejtő Jenő: A szőke ciklon 16 828
Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben 16 798
Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló 16 788
Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló 16 768
Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép 16 768
Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány 16 648
Rejtő Jenő: Tigrisvér 16 628
Fejős Éva: Hello, London 15 004
Marék Veronika: Annipanni, mesélj nekem 15 000
Mikszáth Kálmán: Igazi humoristák 13 500
Mikszáth Kálmán: Mesés várak 13 500
Mikszáth Kálmán: Sárika grófnő 13 500
Fejős Éva: Dalma 12 000
Varga Katalin: Gőgös Gúnár Gedeon 10 040
Fekete István: Vuk 10 020
Bartos Erika: Bogyó és Babóca évszakos könyv 10 010
Bartos Erika: Annakönyv - a kezdetek 10 000
Bartos Erika: Irány az iskola 10 000
Varga Katalin: Mosó Masa mosodája 10 000

Külföldi szerzők
Crais, Robert – Roberts, Shelia – Krueger, William Kent – Anthony, Lawrence – Spence, Graham: Áloműző/ Százszorszép szerelem/ Mennyek bástyája/ Elefántokkal suttogó 40 102
Hamilton, Steve – Lewycka, Marina – Palmer, Michael – Bostwick, Marie: A zárkirály/ Enyvből lettünk/ Második szakvélemény/ Életfonal 39 117
Smith, Wilbur: Afrika szarva 20 100
Milne, A. A.: Micimackó (foglalkoztatókönyv) 20 000
Jordan, Penny – Blake, Ally – Kent, Alison: Te vagy az első/ A rossz lány/ Szerelem rabjai 18 280
Brooks, Helen – Alexander, Trisha – Taylor, Jennifer: Hideg tűzzel/ Vagy mi,vagy ő/ Javítóvizsga 17 660
Jordan, Penny – Lawrence, Kim – Anderson, Natalie: Az igazi apa/ Vonzás és taszítás/ Meglátni és megszeretni 17 660
Blake, Ally – Cox, Maggie – Braun, Jackie – Myers,Cindi: Örök város/ Csábító csapda/ Csupa meglepetés/ Csókos Kate 15 400
Steel, Danielle: Örökség 15 000
Lewis, Jennifer – Jameson, Bronwyn – Denosky, Kathie: Régi motoros/ Rövidzárlat/ Egy papa,két baba 14 800
Görög népmesék (Népek meséi 13.) 14 000
Arab népmesék (Népek meséi 15.) 13 000
Japán népmesék (Népek meséi 14.) 13 000
Hegyi népek meséi (Népek meséi 16.) 12 500
Négy égtáj népmeséi (Népek meséi 18.) 12 500
Zsidó népmesék (Népek meséi 17.) 12 500
Morgan, Sarah: Nem nősülök 12 150
Wilkins, Gina: Gyűrű kölcsönbe 12 150
Harper, Fiona: Mondj igent a szerelemre 12 030
Mortimer, Carole: Kalóz a télikertben 12 030
Dos Santos, José Rodrigues: A hetedik pecsét 12 000
Cleary, Anna: Egy jó sztori 11 980
Graham, Lynne: Egy büszke spanyol szerelme 11 980
George, Catherine: Villámlástól mennydörgésig 11 920
Graham, Lynne: Becsület kérdése 11 920
McMahon, Barbara: Szerelmes szakácsnő 11 920
Winters, Rebecca: Olajfák alatt 11 920
Graham, Lynne: Orosz rulett 11 830
Spencer, Catherine: Újrakezdés Szicíliában 11 830
Gordon, Lucy: Örökös harc 11 280
Walker, Kate: Jó csere 11 280
Donald, Robyn: Megzsarolt kedves 11 200
Hart, Jessica: Nászút a főnökkel 11 200
Lee, Miranda: Szerelemkelepce/ Vadászszenvedély/ Képregény 10 400
Meyer, Stephenie: Napfogyatkozás 10 000
Smith, L. J.: A visszatérés 10 000
Stinson, Barney – Kuhn, Matt: Tutikalauz tesóknak 10 000

Július – szeptember

Magyar szerzők
Karinthy Frigyes: Budapesti emlék 39 500
Rejtő Jenő: A fehér folt 13 178
Wass Albert: A kastély árnyékában 13 000
Wass Albert: Átoksori kísértetek 13 000
Wass Albert: A funtineli boszorkány 13 000
Wass Albert: Mire a fák megnőnek 13 000
Rejtő Jenő: A pokol zsoldosai 12 478
Rejtő Jenő: Egy bolond száz bajt csinál 12 208
Wass Albert: Elvész a nyom 12 000
Wass Albert: Farkasverem 12 000
Rejtő Jenő: Menni vagy meghalni 11 628
Rejtő Jenő: A boszorkánymester 11 568
Pásztor Béla – Weöres Sándor: Holdaskönyv 11 300
Lőrincz L. L.: A föld alatti piramis 10 000
Szalai Vivien: Hamis gyönyör: egy luxusprostituált vallomásai 10 000

Külföldi szerzők
Robinson Crusoe/ Daniel Defoe eredeti regényét átdolgozta McFadden, Deanna 30 000
Twist Oliver/ Charles Dickens eredeti regényét átdolgozta Olmstead, Kathleen 20 000
Jordan, Penny – Green, Abby – Mather,Anne – Summerrs,Cara: Szerelmi leckék/ Jéghideg tűz/ Szerelmes regény/ Boszorkánykonyha 18 300
Wentworth, Sally – James, Susanne – Graham, Lynne – Inglath, Francesca: Római járat/ Kávéfolt a szőnyegen/ Egyik kutya,másik eb 15 230
Steel, Danielle: Charles street 44 15 000
Kay, Patricia: Dada álnéven 12 190
Rimmer, Christine: Világgá kürtölt vallomás 12 190
Clair, Daphne: Hazatérő tündér 11 910
Hamilton, Diana: Szerelemről szó sem volt 11 910
Hill, Teresa: Mennyei ígéret 11 580
Shaw, Chantelle: Átrendezem az életed 11 580
Cohen, Julie: A mozi szerelmesei 11 570
Hunter, Kelly: Soha vagy örökké? 11 570
Marsh, Nicola – Graham, Lynne – Wylie, Trish: Hajóra fel/ Nehéz bocsánat/ Égen-földön szerelem 11 180
Geronimo, Stilton : Mentsük meg a fehér bálnát! 10 000
Smith, Lisa Jane: A visszatérés/ Éjfél 10 000
Ulickaja, Ljudmila: Imágó 10 000
Young, Paul: A viskó [Ahol a tragédia megütközik az örökkévalósággal] 10 000

Október – december


Magyar szerzők
Lőrincz L. L.: A piramis gyermekei 49 942
Kepes András: Tövispuszta 35 000
Karinthy Frigyes: Mennyei riport 30 004
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem 22 500
Fejős Éva: Karácsony New Yorkban 20 500
Mesélj nekem mindenféle állatokról (szerk. Luzsi Margó): 20 016
Wass Albert: Hűség bilincsében 15 300
Wass Albert: Az antikrisztus és a pásztorok 13 000
Wass Albert: Se szentek, se hősök 12 000
Karinthy Frigyes: Görbe tükör 12 000
Mesélj nekem királylányokról és királyfiakról (szerk. Luzsi Margó): 11 500
Weöres Sándor: Bóbita 11 300
Ugron Zsolna: Szerelemféltők 10 050
Vass Virág: Krásznájá Moszkva 10 012
Bartos Erika: Zakatoló 10 004
Benedek Elek: Bárányfelhők 10 000
Gesztesi Károly: Ha eljön a jeges 10 000
Horváth Andrea: Angyalok tánca 10 000
Karinthy Frigyes: A szerelmes nap 10 000
Maison,Syndie (Tóth Ignácné): A fátyol sikolya 10 000
Szalai Vivien: Stohl őszintén 10 000

Külföldi szerzők
Smith, Wilbur – Byrnes, Michael – Mosse, Kate – Martin, Charles: A vadász végzete/ A genezis-terv/ Szellemek a téli éjben/ Elválaszt a hegy 41 000
Bourne, Sam – Pezzelli, Peter – Macdonald, Patricia – Brown, Sandra: A kiválasztott/ Villa mirabella/ Sötét titkok/ Rainwater úr 40 000
Cook, Robin: Gyilkos terápia 38 000
Anderson, Natalie – Oliver, Anne – Lucas, Jennie: Balzsam a sebre/ Védőháló nélkül/ Valóra vált mese 30 008
Riggs, Ransom: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 17 960
Way, Margaret – Leclaire, Day – Bagwell, Stella: A család ékköve/ Nem dajkamese/ A bizalom ára 15 000
Singh, Nalini – Galitz, Cathleen – Wright, Laura: Ezeregy éjszaka/ Régi-új érzés/ Házastársak 14 740
Brooks, Helen: Remény és megbocsátás 14 620
Colter, Cara: A nagy karácsonyi álom 11 600
Grey, India: A vágy dallama 11 540
James, Susanne: Karácsonyi meglepetés 11 520
Rice, Heisi: Derült égből szerelem 11 490
Clair, Daphne: Rabul ejtett szerető 11 440
Mayo, Margaret: Elvetélt remények 11 430
Monaldi, Rita – Sorti, Francesco: Mysterium 11 160
Kent, Alison – Marinelli, Carol – Leonard, Tina: Kívánságlista/ Karácsony a gyerekosztályon/ Cowboy a múltból 11 000
Way, Margaret: Végzetes szerelem 10 980
Armstrong, Lindsay: A szerelem nyelve 10 970
Mortimer, Carole: Eljegyzés karácsonykor 10 900
Mortimer, Carole: A leghálásabb szerep 10 840
Meier, Susan: Családi karácsony 10 800
Burpo, Todd – Vincent, Lynn: Igazából mennyország 10 780
Forsyth, Frederick: A kobra 10 000
McCann, Kate: Madeleine 10 000
Stilton, Geronimo: A kanális királynőjének különös esete 10 000
Young, William Paul: A viskó 10 000

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek, 2012. első félév

Január –március

Magyar szerzők
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk 15 018
Benedek Elek: Nagy mesekönyv 12 000
Wass Albert: Vérben és viharban 12 000
Wass Albert: Egyedül a világ ellen 12 000
Wass Albert: Jönnek! 12 000
Wass Albert: Az utolsó lámpás 12 000
Wass Albert: Valaki tévedett 12 000
Fekete István: Vuk 10 098

Külföldi szerzők

Child, Lee – Montefiore, Santa – Patterson, James: Elveszett holnap/ A francia kertész/ A képzeletbeli barát 36 432
Conelly, Michael – Milne, Kevin Alan – Box, C. J. – Taylor, Patrick: Madárijesztő/ Édes balszerencse/ Nincs menekvés/ Egy ír falusi románc 35 400
Crais, Robert – Allen, Addison Sarah – Doiron, Paul – French, Nicci : Első szabály/ A lány,aki a holdra vágyott/ A vadorzó fia/ Teendők halál esetén 21 239
Anderson, Natalie – Lang, Kimberly – Fielding, Liz: Hajnali lány/ Az árulkodó kép/ Karácsonyi angyal 18 110
Morgan, Sarah – Kendrick, Sharon – Blake, Alli: Valóra vált mese/ Életfogytig szerelem/ Ellentétek vonzzák egymást 16 980
Major, Ann – Lewis, Jennifer – Armstrong, Lindsay: Tiltott gyümölcs/ Álmaim hercege/ Alvajáró szerelem 14 480
Major, Ann – Walker, Kate – Winters, Rebecca: Ködös ígéret/ Velencei tükör/ Hazugságból házasság 14 380
Green, Abby: Kinél van a labda? 11 480
Grey, India: Megsebzett galamb 11 340
James, Susanne: Felsőbb osztályba léphet 11 050
Wilkinson, Lee: Elmúlasztott nászéjszaka 10 920
Wilkinson, Lee: Sziklába zárt szerelem 10 910
Mortimer, Carole: Egy ágyban a főnökkel 10 880
Darcy, Emma: Több mint befektetés 10 880
Mortimer, Carole: Regényes történet 10 850
Wilkins, Gina: Adj esélyt a boldogságnak! 10 800
Ross, Kathryn: A főnök szeretője 10 660
Child, Maureen: Elcsábítom a férjem 10 560
Leclaire, Day: A nevelőnő 10 550
Fielding, Liz: Afrikai esküvő 10 500
Winters, Rebecca: Kölcsönkastély 10 490
Morgan, Raye: Az élet íze 10 450
Hannay, Barbara: Vidéki idill 10 380
King, Lucy – Morgan, Raye – Clearly, Anna: Álmodni szabad/ Anya kerestetik/ Igenis, főnök! 10 150
Szutyejev, Vlagyimir: Vidám mesék 10 000

Április – június

Magyar szerzők
Balázs Ágnes: Rakoncátlan Rozi 30 000
Lawrence, L. L. (Lőrincz L. László): Álmaim asszonya 30 000
Árpa Attila: Holtomiglan 20 072
Fejős Éva: Karibi nyár 20 028
Eszes Hajnal: Bogaras mesék 15 000
Szabó Zsolt: Klasszikus állatmesék 15 000
Wass Albert: A sólyom hangja 12 000
Wass Albert: Csaba 12 000
Wass Albert: Eliza és a ház 12 000
Szabó Győző: Toxikóma 10 000
Andersen, Hans Chriastian ( Rus Ibolya vál. és átdolg): A kis hableány 10 000
Markwarth Zsófia (szerk.): Cirmos cica, haj 10 000

Külföldi szerzők
Rosenfelt, David – Sparks, Nicholas – Ridarth, Michael: Emlékkelepce/ Biztos menedék/ Sötét árnyak 31 070
Roberts, Nora: Tüzes nyár 25 000
Finder, Joseph – Reilly, Martina – MacDonald, Patricia: Eltemetett titkok/ Kívánságlista/ A bölcsőtől a sírig 20 942
Martin, G.R.R.: Sárkányok tánca 19 916
Gordon, Penny: Boldogság próbaidőre/ Csavard el a fejem/ Házasság tudős módra 17 570
Hunter, Kelly – Yates, Maisey – Oliver, Anne: Sose nézz vissza/ Előnyös üzlet/ Óvakodj a szerelemtől 17 570
Hunter, Kelly – Grey, India – Jordan, Penny: Isten hozott drágám/ Sportszerű szerelem/ Rossz vér 17 320
Mather, Anne-Fielding, Liz-Mcallister, Anne: Karibi koktél/ Rózsaszín taxi/ A tenger sós illata 15 190
Steel, Danielle: Hotel Vendome 15 000
Stephens, Suasan: Feszítő vágyak 10 900
Rice, Heidi : Őrangyal a hálószobában 10 830
Kelly, Mira Lyn: Szóljon a dzsessz 10 580
Morey, Trish: Születésnapi ajándék 10 470
Marsh, Nicola: Könnycsepp az örökkévalóság arcán 10 300
Winters, Rebecca: Életem párja 10 250
Martin, George R R: Királyok csatája 10 240
Lennox, Marion: Herceg fehér hajón 10 200
Kastner, Erich: A két Lotti 10 138
McCarthy, Susanne – Ker, Madeleine – Hart, Jessica: Virágeső a fudzsijamán/ Ahol a mi napunk kél/ Átmeneti állapot 10 120
Thayer, Patricia: Ameddig a takaród ér 10 120
Roberts, Nora: Időtlen szerelem 10 000
Stilton, Geronimo: Az olimpia hőse 10 000
Stilton, Tea: Szabad egy táncra? 10 000
Young, William Paul: A viskó 10 000

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés