Theresa Anne Fowler regénye nem árul zsákbamacskát. A könyv Zelda Fitzgerald történetét meséli el, ahogy alabamai lányból a dzsesszkorszak álompárja és az első irodalmi celebek egyikévé válik F. Scott Fitzgerald oldalán. Bejárjuk velük New York és Great Neck frivol partijait, beutazzuk Európát, hogy elmerüljünk Párizs lebujaiban, festőkkel, művészekkel, írókkal mulatunk, miközben féktelen sebességgel robogunk a végső összeomlás felé. Scott és Zelda története ez, Zelda szemszögéből elmesélve.

“Tudom, hogy csodálatos regény lesz, Scott, az eddigi legjobb.” Írja Zelda a könyv legelején egy fiktív levélben az Utolsó Cézárról, és csak egyetérteni tudok vele. Az Utolsó Cézár valóban Scott (nézzék el nekem, de nehéz megállnom, hogy ne a keresztnevén szólítsam, miután közvetetten közel 500 oldalon keresztül ismerkedtünk) egyik legjobb regénye, és talán pont azért, mert sosem fejezhette be. Meggyőződésem, hogy Scott regényei végső soron mindig ugyanarról szólnak, többé-kevésbé jól szituált emberekről, akiknek minden lehetőségük adott, hogy sikerre vigyék életüket, de valahogy szétcincálják egymást és elbuknak. Az Utolsó Cézár sosem jut el idáig, így a zuhanás helyett megmarad a repülés ígérete. Ugyanez azonban nem mondható el Scott és Zelda életéről, ami kísértetiesen utánozza a Fitzgerald könyveket, ha nem éppen fordítva.

Zelda cserfes, alabamai fiatal lány, aki szereti kicsit felrúgni a szabályokat, bajt keverni, és a saját feje után menni, de mindeközben mélyen átjárja a déli, konvencionális világrend és még csak távolról sem érinti meg a lassacskán kibontakozó feminizmus. Ahogy apja is megfogalmazza: “Sosem akarnál dolgozni, hogy eltartsd magadat”. Scott katonai uniformisában fess, írói terveiben pedig ambíciózus, és hamar megakad a szeme Zeldán. Hiába a család ellenzése, az első kötete megjelenése után elveszi, és New Yorkba költözteti a lányt, ahol belevetik magukat a dzsesszkorszak féktelen hömpölygésébe, mámoros éjszakákat spicces délutánok követnek. Mindent megtesznek, hogy a figyelem középpontjában maradjanak, beszéljenek róluk és Scott könyveiről. Az eladások és tiszteletdíjak hiába ívelnek fölfelé, az imidzs megtartása, a luxus életvitel és pazarló költekezés miatt a fiatal pár folyamatosan pénzzavarban van, bár kezdetben erről Zeldának nincs sok tudomása. De a látszatot fenn kell tartani, az események előrehaladtával mind világosabbá válik, hogy Scott egy gazdag nemesi életérzés álomképét kergeti: „Sohasem takarékoskodtunk, Scottot már maga a szó is mélyen elborzasztotta. Egyszer hallottam, ahogy azt mondja Geraldnak: – Az igazán nagy emberek könnyen költik a pénzt. Gyűlölöm a kapzsiságot, de az óvatoskodást még jobban.”

A két végen égetett gyertya hamarosan már egyre kevésbé pislákol, Scott ihlete és produktivitása csökken, az alkoholproblémája és a pénzszűke viszont nő, ezért Zeldáék Európába költöznek, ahol a kezdeti remények ellenére minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, mind Párizsban, mind a Riviérán.

Ahogy haladunk előre, egyre döbbenetesebb lesz, hogy Fitzgeraldék valójában mennyire fiatalok, csupán a 20-as éveik közepén járnak, mégis totálisan ki vannak égve. Zeldának, hiába a figyelemelterelő társasági élet és szórakozás, szűk az otthon alkotta kalitka, szeretne kitörni, írni, festeni, táncolni és megmutatni magát, nem csak Scott árnyékában és tartozékaként létezni és lábujjhegyen járva manőverezni a férfi körül, aki nem csupán alkoholista, de a siker és jelentékenység megszállottja is, és akinek modernitása, csak a polgárpukkasztásig terjed, a teljes szabadságot azonban meg sem közelíti. „Úgy gondolom, hogy szeretni, és jól szeretni komoly feladat minden nő számára – mondta Scott. – Ha rendet tart a házban, szépen kicsinosítja magát, amikor a férje hazatér a munkából, és szereti az urát, segít neki, biztatja, bátorítja, akkor szerintem mindez elegendő ahhoz, hogy teljes életet éljen.” Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.

Olybá tűnik, hogy életük nem állt másból, mint sodródásból, kétségbeesett próbálkozásokból. Szinte már űzött vadként menekültek előre, életük mottója lehetne, hogy „Túl sok mindenből, nem elég semmiből”. Ahogy közeledünk az elkerülhetetlen összeomlás felé, Zelda betegsége súlyosbodik, majd elhatalmasodik, Scott jobban és jobban vergődik az írással, a házasságuk először megroskad, majd összeomlik, egyre nehezebb olvasni a könyvet. Életüket ismerve nem meglepő vagy váratlan, ami történik, mégis nyomasztó nézni, ahogy az egykori aranypáros felemésztődik.

Életrajzi regény mivolta miatt két kérdés óhatatlanul is felmerül. Az egyik a történelmi hitelesség, mennyire lehet életrajzokból és levelekből rekonstruálni valaha élő és érző embereket? És hogy mennyire engedhetjük szabadon a fantáziánkat, tölthetünk ki réseket és hézagokat a kedvünk szerint? Fowler ugyancsak engedte szárnyalni a képzeletét, kitöltve az üres foltokat Hemingway és Zelda ellenségeskedésében, indokot kreálva arra, hogy miért romlott meg a viszony az asszony és az alapvetően ellenségként felépített Hemingway karaktere között. A második kérdés, hogy mennyire áll meg a stílus és a történet a maga lábán, ha megáll, vagy inkább csak a híres/hírhedt emberek utáni kíváncsiság sodorja végig az oldalakon az olvasót?

A Z- Zelda Fitzgerald regénye egy bukás története, ahol azonban nem csak a sorok között kirajzolódó karakterek hullanak alá, hanem történelmi elődjeik, a bennünk élő képek és történeteik is. Ha nincs mindez a háttér, a könyv szereplői csupán papírból kivágott figurák, akik felemelkedése és bukása nem kavarhat igazán nagy vihart.

Vincze Dóra

Therese Anne Fowler: Z - Zelda Fitzgerald regénye
Európa Könyvkiadó, 508 oldal, 4399 Ft