KÜLDETÉSE AZ IRODALOM

Beszélgetés Borbándi Gyulával

Az idei Ünnepi Könyvhetet a Münchenben élő 91 esztendős Borbándi Gyula nyitja meg, aki több, mint harminc évig dolgozott a Szabad Európa Rádiónál, szerkesztette a nyugati magyar irodalom európai mércével mérve is színvonalas folyóiratát, az Új Látóhatárt, mindemellett arra is jutott ideje, hogy összeállítsa többek a Nyugati magyar irodalmi lexikont s megírja a nyugati emigráció történetét.

• Hogyan, mivel készül az Ünnepi Könyvhét megnyitására?

A könyvkiadók szövetségének (az MKKE – a szerk.) elnöke kért fel engem erre a megtisztelő feladatra, amire én azon nyomban igennel válaszoltam. Először történik meg, hogy egy nyugati, hajdani emigráns író nyitja meg az Ünnepi Könyvhetet. Ez a körülmény szabja meg aztán a mondanivalómat, egyrészt az újbóli találkozás Magyarországgal, másrészt pedig annak jelentősége, hogy a magyar irodalom egysége jegyében mondhatni a nyugati magyar irodalom majdhogynem teljesen integrálódott a magyar irodalom egészébe.

• A kapcsolat München és Budapest között tehát élőbb, mint valaha; lehetőség van a mindennapos kapcsolattartásra a magyarországi irodalommal, de megvalósul-e ez?

A kapcsolat természetesen más minőségű lenne, ha Magyarországon élnék. Olykor-olykor érkezik egy-egy telefon, vagy ha éppen otthon vagyok, akkor találkozom magyar írókkal, az Írószövetség vagy a könyvkiadók szövetségének egyik-másik vezetőjével. Ez a kapcsolat azonban alkalmi, nem rendszeres: akkor, amikor arra mód és lehetőség kínálkozik.

• Figyelemmel kíséri-e a kortárs magyar irodalmat?

Amennyire lehet. Kilencven évesen már nem fogyasztok annyi könyvet, mint korábban és az érdeklődésem is korlátozottabb, mint volt korábban, de a magyarországi irodalom alakulásáról többé-kevésbé értesülök. Járatom a Magyar Nemzetet, irodalmi folyóiratokhoz is hozzájutok, többé-kevésbé tisztában vagyok azzal, hogy a magyar irodalmi életben mi történik. A kortárs magyar irodalomból azonban sajnos továbbra is csak kevés mű jut el ide, nyugatra.

• Görömbei András mondta az Ön 85. születésnapján tartott méltatásában, hogy Borbándi Gyula küldetésének tekintette az emigrációt. Hogyan értsük ezt a kijelentést?

Én 1949-ben hagytam el Magyarországot, baloldali ember voltam mindig, a Nemzeti Parasztpárt tagja és tisztségviselője is voltam, de akkor, amikor Magyarországon megszűnt a többpártrendszer és megtörtént a kommunista hatalomátvétel, abban én már nem találtam a helyemet, és elhagytam Magyarországot, ugyanakkor kapcsolatban is maradtam az otthoniakkal a családom és a baráti köröm révén. Harminc évig szerkesztő voltam a Szabad Európa Rádióban, és volt, hogy irodalmi műsort szerkesztettem, ami azzal járt, hogy figyelemmel kísértem a hazai sajtót, és benne az irodalmi életet és persze azokat a könyveket, amelyek eljuthattak nyugatra. Nem mondom azt, hogy mindet elolvastam, de nagyon sokat abból a termésből, ami Magyarországon megjelent.

• Ezzel párhuzamosan jelentős irodalomszervező tevékenységet is folytatott a Látóhatár illetve az Új Látóhatár munkatársaként. Van-e ma ehhez fogható irodalmi fóruma a nyugati magyar szerzőknek?

Barátaimmal, akikkel még Magyarországon ismerkedtem meg és időközben ők is emigránsokká váltak, rendszeres kapcsolatban voltam, velük hoztuk létre 1950-ben a Látóhatárt. Ennek utódlapja az Új Látóhatár 1989-ben megszűnt, és a többi szeparált publikálási lehetőség is. Miután zavartalan lett a kapcsolat a nyugati magyarok és az otthoniak között, már nem is volt szükség arra, hogy külön folyóirat legyen. Van ugyan újság, magyar lap, ami megjelenik, de olyan irodalmi orgánum, mint azelőtt volt, az nincsen már. A nyugaton élő írók, ha publikálnak, akkor magyarországi lapoknak küldik el írásaikat. Saját tapasztalatból is mondhatom, hogy a magyar irodalmi sajtó nagy érdeklődéssel és rokonszenvvel fogad minden megkeresést, ami a nyugati magyarok részéről érkezik, mondjuk Pestre. Magyarországgal most már zavartalan a kapcsolat, így aztán bárki utazhat: magyar írók jönnek ide, a személyes kapcsolatok elevenebbek, mindenki a maga igényei szerint tart kapcsolatot a magyarországi vagy a világon máshol élő magyar írókkal.

• Milyennek látja a magyar kultúra helyzetét?

Az előbb említett pozitív folyamatok véleményem szerint jelentős hatással voltak a kultúrára is. A helyzet az, hogy Magyarország szabad ország lett, irodalmi szabadság van mindenki azt ír le, amit akar, azzal társul, akivel akar, tehát semmiféle hatóság vagy politika nem dönti el az emberi kapcsolatok alakulását, ez vonatkozik az írók közötti kapcsolatokra is. Az irodalom fejlődik, ezt tudomásul kell venni. A nyugati magyar irodalom mint önálló létforma viszont haldoklik, már nem olyan, mint amilyen hajdanán volt, nincsenek önálló kiadók, nem jelennek meg könyvek, az írók magyar lapokban publikálnak, ez azonban egy egészséges fejlődés.

• Mivel foglalkozik mostanában?

Elmúltam kilencven éves, pályafutásom végén vagyok – leginkább az emlékeimmel foglalkozom, azon gondolkodom, hogyan tudom hasznosítani mindazt, amit itt kint tapasztaltam, láttam, hallottam.


Pompor Zoltán