Bálint András, mint poéta és műfordító

„Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó
kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny vagy madár,
Kinek neve: «Sohamár».”
(Edgar Allan Poe: A holló, Tóth Árpád fordítása)

A cikk homlokára került verssorok meghatározó élményt jelentettek Bálint András számára kamaszkorában. A Poe-vers tizenévesre kiváltképpen ható sejtelmességét tovább fokozta, hogy az akkor gimnazista fiú tanárától, iskolai rendezvényen hallotta A hollót, az 1950-es évek második felében, a sematikus alkotások túlsúlya idején. Színészgyerek volt ez a szavaló, akkor fiatal matematikatanár; Laky Péternek hívták.
– Igen, az irodalom, a vers felől indulva lettem színész – erősíti meg feltevésemet beszélgetőtársam. Bizonyságul ott látom a háta mögött a napi teendőkre figyelmeztető táblán Babits, Radnóti és Márai egy-egy fotóját. – Kosztolányinak is itt lenne a helye – mondja pillantásomat követve.
– A József Attila Gimnázium irodalmi színpadán élénk élet folyt – kanyarodik vissza a középiskolás évekhez –, színdarabokat játszottunk, verseket mondtunk. Az öt közül az egyik párhuzamos osztályba járt Cseh Tamás, Jordán Tamás, Kende János, Kóbor János, Laux József, eggyel fölöttünk Bujtor István. A költővé lett Várady Szabolcs az osztálytársam volt, s egyszerre kezdtünk el verseket írni, csak neki jobban sikerült, én pedig abbahagytam a poétáskodást. De éppen mostanában találtam meg nemcsak a 16 éves koromban született verseimet, hanem a műfordításaimat is: Shelleyt, Keatset és a Loreleit ültettem át magyarra.
– Értelmiségi családból származom – folytatja –, s noha a szüleim nem humán pályán mozogtak, egyikük orvos, másikuk vegyész volt, könyvek vettek otthon körül. De sokat jártam a Szabó Ervin Könyvtárba is. Aztán eljött a könyvvásárlások ideje. A mai napig őrzöm az ötven éve megvett Énekek énekét, a gyönyörű világirodalmi válogatást a legszebb szerelmes versekből, Anakreóntól József Attiláig tart benne a szerzők sora.
– Számos alapművel tizenéves koromban ismerkedtem meg, Jókai, Mikszáth és Móricz mellett Thomas Mann-nal és Dosztojevszkijjel. Akkor olvastam a Bűn és bűnhődést, a Varázshegyet, és, szégyen, gyalázat: azóta sem. Azokon a kamaszkori nyarakon délutánonként kiolvastunk egy fél regényt. Később az embert bedarálta a munka, a szenvedély, s bár kötődik a pályám az irodalomhoz, mégis gyakran nem a magam szórakoztatására olvasok, hanem valamilyen céllal. Most például a Boldogtalanok bemutatójára készülünk, ahhoz Füst Milán köteteket bújok, ha Szálinger Balázst játszunk, akkor az ő verseskötetét lapozgatom.
Kulisszatitkot kértem a színházigazgatótól: árulja el, miért pont Füst Milánra, és neki is erre a színművére esett a választásuk? Egyáltalán hogy alakul, formálódik a repertoár?
– Bemutatandó darabot kerestünk Szász János rendezővel, de az első ötletünkre, egy kortárs műre nem kaptuk meg a szerőztől a jogokat. A megbeszélés után Szász még visszaszólt az ajtóból: „Hát, Füst Milánt azért szívesen rendeznék…” Hazamentem, elővettem a Füst Milán-kötetet, s nagyon hamar ráakadtam a Boldogtalanokra, mert azt egyszer már terveztük színre vinni öt-hat éve, s én ilyenkor beleírom a kötetembe az elgondolt szereposztást. A könyv megmozgatja az ember fantáziáját, annak alapján ki-ki lejátssza gondolatban a saját előadását, én meg olvasás közben eleve a színház tagjait képzelem bele a darabba. A Boldogtalanok Csomós Mari, Csányi Sanyi, Wéber Kata és Schneider Zoli hangján szólalt meg, akik e decemberi premier szereplői lesznek.
A repertoár kialakításánál természetesen a színház mérete is meghatározó, ezért Bálint András hiába szereti Szomory Dezsőt, tőle nem választhat darabot, mert azokhoz a színműveihez nagy tér kell, „operai hangzás”, ugyanúgy, mint egy-egy Krúdy-bemutatóhoz.
A Radnóti Színház, mostani igazgatójához hasonlóan, versekkel, előadóestekkel várta közönségét, amikor még Irodalmi Színpad volt a neve.
– Akkoriban készítettem itt egy kétszemélyes irodalmi összeállítást Szép Ernő és a lányok címmel – emlékezik vissza Bálint András –, ezt én szerkesztettem, s magam játszottam a fiatal és az öregebb Szép Ernőt is. Továbbra is kedvelem a verses műfajt, az utóbbi években volt egy-egy Babits-, Márai-, Arany János-összeállításom és két Radnóti-estem, s ha e műfajban színvonalas előadással jelentkezik valaki, helyet adok neki. De elmúltak azok az idők, amikor örömmel néztünk meg egy Goethe-Schilller- vagy Villon-estet, esetleg az akkori szovjet költők műveiből szerkesztett műsort. Az iránt van közönségigény, ha Jordán Tamás a József Attila-költeményeket a pszihoanalitikus naplóval ötvözve adja át nekünk. A legutóbbi Radnóti-estemet például monodrámaszerűen állítottam össze, naplók, levelek, újságcikkek, törvények sorakoznak benne, s még magamról is beszélek közben. Ezek bizonyos szempontból szerepek. Eljátszom Babitsot, de nem íratok róla darabot, hanem magam szerkesztem a műsort, és én vagyok Arany János, csak éppen nem ragasztok bajuszt és nem veszek csizmát a fellépéshez.
Irodalmi estjeikre is büszke az igazgató, október 31., a Holmi Radnóti-beli huszadik születésnapja; itt volt a lap bemutatkozása is. Minden tavaszon Magvető-estet szerveznek, Morcsányi Géza, a kiadó igazgatója ráadásul dramaturgja a színháznak. A kortársak közül a műsorukon szerepel Spiró György Prahja, Térey János Asztalizenéje, Bereményi Géza és Kovács Krisztina Apacsokja, Szálinger Balázs frissen bemutatott Oidipusz gyermekei című műve, amely éppen a Radnóti felkérésére született.
– Reménytelibb a kapcsolatunk az élő irodalommal, mint korábban – véli az igazgató –, hiszen szembetűnő, hogy a közönség szereti azt látni, ami körülötte történik, s nem feltétlenül a szappanopera szintjén igényli ezt, hanem egy bonyolultabb gondolkodásmód mentén. Ezért azt hiszem, lassan a visszájára fordul a kultúra fölhígulása, mind többen megcsömörlenek a bulvártól, a szakszerűtlenségtől, az odakent marháskodástól. A Radnótiban mi igyekszünk eleget tenni a magvasabb gondolatra kiéheztetettek kívánságának.
Mátraházi Zsuzsa