Interjú Szántó T. Gáborral

A hiány szüntelen kifejezése
Beszélgetés Szántó T. Gáborral

Több nemzedék feldolgozatlan élményeit kísérli megfogalmazni – ezúttal versekben Szántó T. Gábor. Könyvének nem kisebb a tétje: található-e érvényes nyelv, melyen a szüntelen ellentmondások között élő ember megszólalhat, és gyötrő dilemmáit is néven nevezheti.

- Mintha a Lágermikulás című prózakötetének témái – önazonosság, hontalanság, zsidóság, trauma, túlélés, együttérzés – keresnének lírában utat. Mi a könyv szervező ereje, hogyan állt össze?
- Folyamatos helykeresés, csak a nyelvben, a hiány szüntelen kifejezésében megtalált otthonosság.

- Levelek Laios királynak, Oidipustól – erős felütés ez a ciklus. Hogyan keletkezett?
- Az első vers a civilizáció egészével szembeni provokáció. Egy felvillanó ötlet eredménye, ami játékká formálja az ödipális drámát. A többi hol ironikus, hol tragikus kibontása ennek, átszőve huszadik századi élményeinkkel, a féltő-óvó, befelé forduló családok zsákutcás tapasztalatával, ahol az elpusztított rokonok miatt még a túlélőknek van bűntudata.

- Olvastam, hogy 2003-ban az Iowai Egyetem nemzetközi íróprogramjának vendégeként sikerült olyasmit is leírnia, melyet korábban magyarul nem volt képes megfogalmazni. Ekkor keletkezett a nyelv című verse, ami most a kötetbe is belekerült. Úgy sejtem, ez fordulópont lehetett a költészetében…
- Inkább lassan körvonalazódó tudás. A bennünket körülvevő kultúra gyakran annyira meghatároz bennünket, hogy a személyes élmény nem tud áttörni. A nyelv a kultúra legsúlyosabb hordozója. S alkalmasint az agresszióé. Ha az általam megfogalmazott élmények a társadalmi közöny miatt csupán a kultúra perifériáján létezhetnek, mi több, olykor a hozzám hasonlók pusztulását vagy távozását kívánják anyanyelvemen, talán érthető, hogy viszonyom e nyelvhez, mondjuk úgy, problematikus. A kinek a nyelve? című versemben a diktatúra, az asszimiláció mentalitását, a hallgatást, az önfelszámolás nyelvét utasítom el, még akkor is, ha élményeim kimondása ismét magányossá tesz. Mindez persze kihívás, hisz Cvetajevától tudjuk: minden költő zsidó, a nyelv hontalanja.

- Az erotika is érdekes módon van jelen a verseiben – az vagy nekem, a halak, vagy mindjárt a már említett Levelek Laios királynak, Oidipustól ciklus. Manapság szinte divat a költészetben a szókimondás, és sokan gondolják, ettől már jó egy vers. Az ön verseiben meglepő, érzéki megfogalmazásokat találunk, ugyanakkor nagyon emelkedetteket is. Mi a véleménye az erotika és a költészet kapcsolatáról?
- Két világ: a szépségközpontú görög és az igazság-centrikus zsidó szellemi hagyomány határán írok, mi több, e kettő konfliktusa áll kötetem utolsó, alexandriai ciklusának fókuszában. A mindenütt jelen lévő érzékiség vonzása, s a magát ezzel szemben megfogalmazó, a létnek abszolút morális struktúrát kínáló monoteizmus. Ütközésük neurózisba torkollik, melyet művészettel oldhatunk fel. Én az utóbbira szavazok.

- Vannak szabadversei és rímes, ritmusos formában írt versei. Mitől függ, hogy milyen formában születik meg egy-egy költemény?
- Megszólal egy hang félálomban, vagy egy verssorra ébredek, esetleg az aktív imagináció állapotában bukkan fel. A következő sor vagy sorok már körvonalazzák a formát. Néha viaskodik bennem a rend igénye a rendetlenség közvetlen kifejezésének vonzásával. Van úgy, hogy akár rímeket, ritmusokat is roncsolni kell. Hajlamos vagyok ezeket vigaszként használni a rendetlenség ellenében.

- A könyve olvasásakor olyan élményekről kapunk benyomásokat, amire egy hétköznapi baráti beszélgetés nem adhat lehetőséget, bár olyan érzés, mintha egy közeli barátunkkal beszélgetnénk ezekről a mély témákról. Honnan ered írói látásmódja?
- Sokszor olyasmiről írok, amiről mások nem tudnak, vagy nem akarnak beszélni. Szex és vallás, vagy más identitások konfliktusa. Az egyiknek ez a tabu, a másiknak az. Több világ közt mozgok, nem súrlódásmentesen. Megértem a közösségek, a hagyomány iránti lojalitást, de minden individuum szabadságát tiszteletben tartom, és ezt várom el másoktól is. Ez az ellentmondás a nyugati kultúra öröksége. A mai magyar közgondolkodás kihívása ezeknek az értékeknek az összeegyeztetése. Az amerikai vallomásos költészetből Lowell, Berryman, Plath személyessége hatott rám, s a magyar költészetből is azok, Orbán és Petri, akiken ez a hatás nyomot hagyott. Hontalanságomban igyekszem kapaszkodókat találni a jiddis és az amerikai zsidó költészetben, amiből fordítottam is.

- Nagyon tetszik a Szerettem a temetőbe járni című verse. Annak is egy sora: „A betűk által idéződött meg arcuk / (azóta is az írás a valóság, az élet inkább csak tompa álom).” Lehetséges, hogy ez az élmény lett alapja költészetének, „holtig tartó kényszerházasságának?”
- Élményeink kifejezési lehetősége igen korlátozott. A nyelv által közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Akár épp a távolság vagy a bennünk és körülöttünk lévő káosz megfogalmazása által.

Szepesi Dóra