Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét folyóirat
  « Első    « Előző      1801 - 1810 / 1910      Következő »    Utolsó »  
Október 7-én megnyílt Debrecenben az ország legnagyobb könyvesboltja-könyváruháza, a legújabb Alexandra Könyvesház.

Egész napos mesefesztivállal ünnepelte meg a Naphegy Kiadó Anno Könyvesboltjának megnyitását.

November 1-jéig lehet pályázni a Barankovics István Alapítvány irodalmi ösztöndíjára.

London Katalin: Túlélésre ítélt tárgyak című, az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent könyvének bemutatója 2008. október 16-án, csütörtökön   17 órakor kezdődik az Erdész Galériában (Szentendre, Bercsényi u. 4.).
Megalakult a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése.
A nyitott vers est sorozat hatodik felolvasására várja az érdeklődőket október 3-án a Magyar Írószövetség Költői Szakosztálya

A hullám - film és könyv

2008. október 02.

Az Spi International Magyarország Kft. és az Athenaeum Kiadó egy kerekasztal-beszélgetésre várja az érdeklődőket 2008. október 7-én, kedden 18 órára az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójába (Budapest VIII. Rákóczi út 21.). Todd Strasser A Hullám című könyvéről és Dennis Gansel azonos című filmjéről Láng András (a könyv fordítója), Tracikievicz Zsófia (a könyv szerkesztője), Sárossy Bogáta, Morvai Edit (Goethe Intézet) és Baltay Levente (TASZ) beszélgetnek. Moderátor: Gyárfás Dorka
Egész napos mesefesztivált szervez október 4-én szombaton a Naphegy Kiadó. A rendezvényen reggeltől estig kézműves foglalkozások, hagyományőrző játszóház, meseszínház, bábelőadások, kedvezményes könyv- és játékvásár várja a résztvevőket. Az esemény helyszíne a kiadó aznap nyíló egyedi kialakítású könyvesboltja, az Anno .
Krasznahorkai László Magvető Kiadónál megjelent új kötetének - Seiobo járt oldalent - a bemutatója október 7-én 18 órakor lesz a Műcsarnokban.

V. Szótárnap Budapesten

2008. október 02.

Szótárnap lesz ötödik alkalommal Budapesten, a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban október 8-án.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


Kálvin Kiadó 0204KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés