Könyvhét 2023
ABC kuckó
Kálvin Kiadó
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
ABC kuckó
Kálvin Kiadó Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek... Egy nyár
Öt történet
Végtelen élmény SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Könyvhét.hu online
« Első    « Előző      8341 - 8350 / 9352      Következő »    Utolsó »

Nemzetközi konferenciával emlékeznek meg az irodalmi Nobel-díjas Ernest Hemingwayről halálának ötvenedik évfordulóján Kubában.

Megjelent Sokcsevits Dénes Horvátország a 7. századtól napjainkig című könyve; az első ilyen munka magyar nyelven. Pénteken mutatják be az MTA Budavári Dísztermében.

Csütörtökön kerül a boltokba Spiró György új könyve, a Kémjelentés. Az író az MTI-nek elmondta: azért választotta ezt a címet, mert szerinte ez a szó jellemzi leginkább az írói mesterséget.
Állásinterjú, életpályamodell, wokshop, élethosszig tartó tanulás, közösségépítő tréning? Tanfolyam, továbbképzés, vetélkedő, klub néven már évtizedekkel ezelőtt is mindennaposak voltak Magyarországon, csak pénzelnyelő cégek helyett régi, nagy tudású szakmabeliek tartották őket, akik maguk is öreg mestereiktől vehették át a módszereket. Így emlékeznek a múltra az Állami Könyvterjesztő Vállalat (ÁKV) megalakulásának évfordulóját ünneplő hajdani munkatársak. De életben hagyja-e ezt az értelmiségi szakmát az öldöklő konkurenciaharc?

Spanyolország legnagyobb, pénteken kezdődő könyvfesztiválján most először lesz ott Magyarország önálló standdal. A rendezvény a magyar uniós elnökségi program része.

Napjainkban egyre több magyar író érzi feladatának, hogy magyar nyelven tolmácsolja a legjobb román műveket, ugyanakkor a romániai könyvkiadás is a magyar irodalom legjavát igyekszik megismertetni saját közönségével - állapította meg szerdán a bukaresti nemzetközi könyvvásáron, a Bookfesten Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkára és Bretter Zoltán, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója.

Több mint húsz könyvet ad ki a jövő hét végi 82. Ünnepi Könyvhétre a Kalligram Könyv és Lapkiadó Kft.; az egyik legnagyobb vállalkozás Kosztolányi Dezső életművének kritikai kiadása, a könyvünnepre az Esti Kornél 1933-ban megjelent kiadásának hiteles szövege is napvilágot lát.

Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán hivatalában fogadta a Magyar Írószövetség elnökét, akivel a magyar nyelv védelmében és az olvasás népszerűsítésében kifejtett munkájuk összehangolásáról állapodtak meg.

Harminc éve, 1981. május 27-én hunyt el Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő.

Régi és új idegen szavakra és szakkifejezésekre ajánl magyar megfelelőket a Tinta Könyvkiadó Magyarító szótár című új kötete, mely a Magyar Nyelv Kézikönyvei című sorozat huszadik tagjaként jelent meg a napokban.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése