Könyvhét 2023
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT
Könyvhét.hu online
  « Első    « Előző      7581 - 7590 / 7707      Következő »    Utolsó »  
A legjobb magyar dráma díjára Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára, Háy János Völgyhíd, Podmaniczky Szilárd Albert Einstein paprikáskrumpli és Tasnádi István Kupidó című színművei kaptak jelölést.

Eltemették Utassy Józsefet

2010. szeptember 07.

Végső búcsút vettek a 69 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Utassy József költőtől; a Kossuth-díjas művészt kedden temették el lakhelyén, a Zala megyei Rédicsen.

A kétszeres Booker-díjas Peter Carey könyve is szerepel az idei elismerésre esélyes művek szűkített hatos listáján, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Londonban. A világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj (Man Booker Prize) győztesét október 12-én hozzák nyilvánosságra.

A magyarországi kulturális tevékenység egyelőre nem mutat válságjeleket, a leginkább előtérben álló fesztiválok sikeresek voltak, és nem zuhantak össze a színházak, a könyvkiadók, illetve az "új kultúra" termékeinek előállítói által szőtt tervek sem - mondta Inkei Péter, a Budapesti Kulturális Obszervatórium igazgatója hétfőn Brüsszelben az MTI tudósítójának, Kárpáti Jánosnak.

Nagy érdeklődés előzi meg az osztrák Natascha Kampusch önéletrajzi könyvének megjelenését. A 3096 nap című kötet a napokban kerül forgalomba. A ma 22 éves Kampusch könyvének címe arra a nyolc és fél évre utal, amelyet elrablója, Wolfgang Priklopil fogságában töltött egy Bécs melletti ház pincéjében.
A dalai láma budapesti látogatására időzítve megjelenik több olyan könyv, amely kötődik személyéhez. Mostani látogatásán Budapest díszpolgárává is avatják, előadására, amely a Papp László sportcsarnokban lesz, már minden jegy elkelt. Interneten viszont mindenki élőben nézheti-hallgathatja...

Elhunyt Bajor Nagy Ernő

2010. szeptember 06.

Nyolcvanhét éves korában vasárnap elhunyt Bajor Nagy Ernő Pulitzer-emlékdíjas, Aranytollas újságíró - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) hétfőn az MTI-vel.

2010. szeptember 30-án, a Népmese napján megnyílik Magyarországon a világ első Meseterápia Központja, mely a világot jobbítani akaró emberek nemes szándékából azzal a céllal jött létre, hogy egy komplex művészetterápiás modell keretében kapukat nyisson meg egy stabil, saját belső értékeken nyugvó, a szűkebb és tágabb környezettel is harmonikus kapcsolatot fenntartó élet kialakításához és a boldogság képességének elsajátításához.

Életrajzi kötet jelent meg halálának 100. évfordulója alkalmából Esterházy Margit hercegnéről Ausztriában. Az Esterházy Magánalapítvány német és magyar nyelven jelentette meg a kötetet.

Száznyolcvan éve, 1830. szeptember 8-án született Frédéric Mistral Nobel-díjas, provanszál nyelven alkotó francia költő.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése


Kálvin Kiadó 0204KőszeghyÉlet és IrodalomTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés