Babák magyar
népi viseletben
Macskarácsony
Kicsi Csascsi
és a rosszcsont madár
Csibi
tűzoltó lesz
Babák magyar <br> népi viseletben Macskarácsony Kicsi Csascsi <br> és a rosszcsont madár Csibi<br>tűzoltó lesz
„Furcsa szerelem” – Lágerlakóból lett az orosz irodalom tolmácsolója Galgóczy Árpád – Könyvhét 20

[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Galgóczy Árpád gimnazistaként, 1945-ben diáktársaival együtt szervezkedett a szovjet csapatok ellen, lebukott, de csak két évvel később fogták le, és húsz év munkatáborra ítélték. A Gulág-táborban szeretett bele az orosz költészetbe. Hazatérése után fordító lett, sok díjjal, kitüntetéssel ismerték el munkásságát.

„Furcsa szerelem” – Lágerlakóból lett az orosz irodalom tolmácsolója Galgóczy Árpád
2000. szeptember 7.

“S az Éden száműzöttje némán
ott szállt a Kaukázus fölött...”
(Lermontov: A Démon)

Különös, sorsszerű módon lett Galgóczy Árpád az orosz nyelv szerelmese és a klasszikus orosz költészet elismert tolmácsolója. Mint tudni lehet, tizenhárom évet töltött Oroszországban, ebből hetet a Gulágban és ott ismerte meg az orosz költészet nagyjait, elsőként is Lermontovot. Hogy mi indít valakit a lágerben arra, hogy verseket kezdjen el fordítani, egy addig soha nem verselő, ám költői lelkülettel megáldott embert, nehezen magyarázható. A nyelv és a költészet iránti rajongása megmaradt és Lermontov után jöttek a többiek: Puskin, Tyutcsev, Jazíkov...hosszú lenne felsorolni. Galgóczyt – saját bevallása szerint – a poézis szeretete mellett az ösztönözte leginkább, hogy az orosz anyagot összevetve a lefordított magyarral, számtalan hibát és félreértést talált. És valóban: a szakemberek szerint az orosz költők fordítása mindeddig sohasem vált igazán kihívássá, irodalmi létkérdéssé, és a közönség a sok fordítás megléte ellenére is igazából csak „hihette”, de nem láthatta, hogy mily óriási teljesítményeket ért el ez a költészet. Galgóczy legnagyobb érdeme éppen az, hogy magáévá tette az orosz szellemiséget és olyan költői alkotásokat mutatott fel, melyek közelivé, sajáttá tették e műveket.

Tevékenysége sok év múltán nyert publicitást és osztatlan sikert aratott: megkapta az Orosz Barátság-érdemrendet (külföldieknek adható legmagasabb kitüntetés), majd a költőóriás kétszázadik évfordulóján a Puskin-díjat, itthon pedig a József Attila-díjat. Lefordította az orosz klasszikus költők legnagyobbjait, legutóbb éppen Alekszander Blok válogatott versei kerültek a boltokba az ő tolmácsolásában. Az egykori lágerlakóból az orosz klasszikusok egyik legnevesebb fordítója lett. Sok-sok év után elkezdte megírni a maga Gulág-regényét is.

– A Gulág regényt még a Furcsa szerelem c. antológiám előtt elkezdtem írni, de aztán más munkáim miatt többször is abbahagytam. Körülbelül 160 flekknyi anyag áll már rendelkezésemre, de a teljes anyag cirka 800 oldal lesz. Nem csak azért tartom fontosnak megírni, hogy emléket állítsak mindazoknak, akikkel együtt raboskodtam hosszú éveken keresztül, hanem, hogy a mai fiatalok – akik erről az időszakról csak kevés, vagy torz információkkal rendelkezhetnek - megismerhessék ezt az időszakot. Könyvem ugyanis alapvetően ironikus, a dolgok fekete oldalát nem is én mondom el, hanem más táborokat megjárt emberek visszaemlékezéseit jegyzem le. A szerencsének, vagy a sorsnak köszönhetően én csak könnyebb táborokban voltam, olyan helyeken, ahol már csak a hasznavehetetlen embereket tartották, és nem folyt komoly munka. Ugyanakkor csupa tehetséges, valamihez jól értő magyar gyűlt ott össze, ezért ebben a lágerben a magyarokat nagyon tisztelték. Én például azzal kerestem a kenyeremet, hogy portrékat rajzoltam a közemberektől, a negyvenöt kilós árnyemberektől kezdve a maffiózókig és őrökig. Mivel a lágerből fényképet nem lehetett hazaküldeni, szívesen rendeltek tőlem rajzokat, amin gyakran kellett kisebb kozmetikai beavatkozást tennem: a ráncokat eltüntettem, hajat, kerekebb arcot, vagy éppen nyakkendőt és fehér inget rajzoltam, a megrendelők igénye szerint. A többi magyar: a láger lelke, dr. Saly Géza egykori rádiós hírszerkesztő, akit doktorrá avanzsáltak, és kiváló főorvossá képezte magát (ő intézte el nekünk, hogy rövidebb-hosszabb ideig kórházban tartózkodhassunk a kényszermunka helyett), dr. Cserviny József, aki itthon cigányokkal foglalkozott, kint szintén főorvosként tevékenykedett, Berkes Bandi, minden idők egyik legjobb prímása, Becze László autó- és motorszerelő, aki rallybemutatókat tartott a láger udvarán – mind igen tehetséges ember. A Gulág-történetek nagy része róluk szól.

– Ebben a lágerben megismert néhány művészt, értelmiségit, régi orosz családok ivadékait. Oly mértékben megszerette az orosz nyelvet, hogy hazatérve fordítani kezdett.

– Egy vasárnapi napon odajött hozzám a szomszédos priccsről egy ember – mint kiderült kezdő költő –, aki ismerte Petőfi verseit, és nagyon szerette az „Egy gondolat bánt engem”-et. ő ajánlotta nekem Lermontov: A Démon című elbeszélő költeményét, ezen tanultam meg oroszul, kívülről fújtam az egészet. Ez volt az első, amit lefordítottam hazatérésem után, először csak belejavítgattam, majd vettem egy nagy lélegzetet, és az egészet újrafordítottam. Amikor az első néhány oldalt teljesen ismeretlenül bevittem az Európa Kiadóhoz, azonnal kérték a folytatást. Visszatérve a lágerre: orosz barátomon keresztül ismertem meg a táborban fogvatartott írókat, újságírókat, művészeket, a régi nemesség utolsó képviselőit, például a legendás Szuvorov dédunokáját. Ők adták a kezembe az orosz klasszikusokat.

A 2000. szeptember 7-i szám címlapja

- Hazatérve műszaki tolmácsként, munkája mellett éveken át fordítgatta az oroszok nagyjait. A hobbiból lassan hivatás lett. Létrehozott egy olyan költői nyelvet, mely mondhatni, anyanyelvként reprodukálja e költők szellemét, s amely a pontos, korrekt fordításon túl valami más, a fordító legsajátabb műve is egyben. Ahogyan Szilágyi Ákos megfogalmazta: Galgóczy született költő, fordításra született költő.

– Nem akartam én fordítani, hiszen semmiféle képzettségem nem volt hozzá, s csak lassan, autodidaktaként tanultam meg a mesterség csínjabínját. A professzionális műfordítókkal ellentétben ma sem egyenletesen haladva fordítok, hanem ide-oda csapongok a költeményen belül. A Démon sikere után többen is buzdítottak, hogy fordítsam tovább az orosz költőket. Bár számos jó fordítás létezett már – gondoljunk csak Rab Zsuzsára – sok volt a hiátus. Sorra fordítottam a lírikusokat: Puskint, Zsukovszkijt, Baratinszkijt, Tyutcsevet, Lermontovot, Fetet, Balmontot, Blokot és a többieket. Vagy az Anyegint, melyet egy debreceni nagynéném kérésére fordítottam le. A készülő fordítás nagy érdeklődést keltett irodalmi körökben. Sok barátom és támogatóm akadt - Pór Judit, Szántó Gábor András, Szilágyi Ákos – akik rengeteg tanáccsal, kritikával segítették próbálkozásaimat. Ők figyeltek arra, hogy minden irányzat képviseltesse magát a készülő antológiában is. Végül 48 költő 300 költeménye került bele, és a nemsokára megjelenő új kiadást száz verssel, és Puskin Rézlovas című elbeszélő költeményével egészítettem ki. Összesen 60 költő 440 verse kap helyet a kötetben. A kilencvenes években az oroszok is felfigyeltek rám. Sokáig nem értették miért foglalkozik ez a Gulágot megjárt ember orosz irodalommal. Komoly fordítói vizsgálatnak vetettek alá, aztán kiemelték fordításaim oroszos zeneiségét, és végül megtisztelő kitüntetésekben részesítettek. Azt mondták, egy személyben ilyen áttekintő kötetet még egyetlen nyelvre sem fordítottak le az ő költészetükből.

– Önről azt mondta egy kritikusa: „…szenvedéseinek és viszontagságainak kegyelmeként megkapta a nyelv által kapható legnagyobb jutalmat is, a költészetnek (egy más nyelvű költészetnek) oly nehezen elsajátítható, belülről fakadó, otthonos ismeretét és személyes élvezetét.” Margócsy István figyelt fel arra is, hogy az orosz romantikusok tolmácsolásához olyan költői nyelvet alkotott, mely nem feleltethető meg Arany és Petőfi nyelvének, egyszerűbb és kevésbé archaikus, nem is modern, éppen ezért minden másnál hívebben adja át az orosz lírai nyelvet.

– Sokáig nem találtam meg azt a nyelvet, mellyel ezen költők valódi énjét visszaadhattam volna. Többen mondták: fordítsam mai nyelven, de én nem egyeztem bele. Sokat küszködtem, amíg ráleltem az általam elfogadhatónak vélt nyelvre. Mivel én nem vagyok költő, az én egyéniségem sosem szüremkedik be a költeményekbe, így teljes mértékben azonosulni tudok az adott költővel.

- Blok költészetét modern nyelvvel fordította.

- Barátaim bíztattak, hogy az orosz Adyt próbáljam meg magyarra ültetni. Először nem akartam vállalni, úgy éreztem, Blok világa nem az én világom. Aztán ahogy belemélyedtem, beleborzongtam a gyönyörűségbe. Egyetlen hónap alatt 36 versét fordítottam le. Elbeszélő költeményét, a Szkítákat két nap alatt ültettem át magyarra, se éjjelem, se nappalom nem volt, míg el nem készült. Összesen 43 verse került be a kötetbe.

Szénási Zsófia
Fotó: Szabó László, Wikipédia

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2017/3. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúmacskarácsonyszülinapirosszcsontCsibi állatorvos leszA hanta banda
Belépés