Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Livi meséi
Babák magyar
népi viseletben
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Livi meséi Babák magyar <br> népi viseletben
Az írás öröme – Interjú Varró Dániellel – Könyvhét 20

[A Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából közreadott írás a netkorszak előtti időkből]
Varró Dániel költő, fordító, gyerekverseiért rajonganak szülők és gyermekeik egyaránt. Varró Dánielt Bögre azúr című kötetéről Orosz Ildikó kérdezte a Könyvhét 1999. november 18-ai számában.

Az írás öröme – Interjú Varró Dániellel
1999. november 18.

Az idei év utolsó napsugarainál üldögélünk az egyetemkertben Varró Dániellel és a siker struktúrájáról, a saját költői hang megtalálásának nehézségéről, az írás és a ráismerés öröméről beszélgetünk. Hiszen a Bögre azúr első verseskötet, de néhány hónap alatt immár harmadik kiadásban.

– Huszonkét éves vagy, egyetemista. Évek óta a legjobb folyóiratokban publikálsz, első köteted bemutatója az idei Ünnepi Könyvhét jelentős eseménye volt. Pillanatok alatt szétkapkodták a könyvedet, ami rövid idő alatt harmadik kiadását érte meg. Milyen érzés ilyen fiatalon sikerszerzőnek lenni?

– Azért az, hogy sikerszerző, egy kicsit túlzás, hiszen olyan nagy sikert irodalmi körökben, és különösen versekkel nem nagyon lehet elérni. A harmadik kiadás azt jelenti, hogy kétezer példány körül van a könyv megjelenése. Ez ma nem olyan kevés, de ahhoz képest elenyésző, hogy régen milyen nagy példányszámban jelentek meg könyvek. Nem érzem, hogy ettől különösebben ismertté váltam volna. Az persze jóleső érzés, hogy elég kedvező kritikai fogadtatása volt a könyvemnek, hogy sokan megvették, olvasták és többen mondták, hogy tetszett nekik. Igaz, abból a szempontból rossz, kicsit félelmetes is mindez, hogy mostmár, gondolom, sokkal többet várnak tőlem, mondván, ez amolyan bevezető volt, és mostantól majd akkor kibontakozik a költészetem. Ennek nem könnyű megfelelni. Talán ezért is lehet, hogy azóta nem nagyon írtam verset, érlelgetem magamban a folytatást.

– Verseid jelentős része irodalmi paródia. A “Változatok egy gyerekdalra” című ciklusban Balassitól Berzsenyin át Parti Nagy Lajosig tucatnyi költő hangját szólaltatod meg. Írsz villonos Kicsinyke testamentumot, petőfis vígeposzt, Arany János-os balladát, és sorolhatnám. Vajon hol az a pont, ahol ezek a versek sajátjaiddá válnak?

– A paródia elnevezés helyett inkább azt mondanám, hogy ezek stílusjátékok. Nem annyira a nevettetés áll a középpontban, sokkal fontosabb számomra kipróbálni más költők hangjait. Egyáltalán nem gondolok úgy magamra, mint paródiaszerzőre. Király Levente kortársam ír kifejezetten paródiákat, valószínűleg lesz is ilyen kötete. Ő paródiaszerző, amellett, hogy persze nagyszerű költő is. Nekem nincsenek ilyen ambícióim. A kötetben ez a ciklus is inkább egyszeri játék, bár lehet, fogok még írni ilyesmit. Hogy mikor válnak ezek a versek sajátjaimmá, nagyon nehéz kérdés. Nyilván azért írok egyelőre sok ilyen stílusjátékot, mert maga az írás az, ami örömet okoz. A költészettel való ismerkedés. Egyrészt nincs olyan nagyon komoly, mély mondanivalóm, amit úgy nagyon meg akarnék osztani a világgal, másfelől olyan igazi, saját hangom sincs. Nem találtam még meg azt a vonalat, amit követni, tökéletesíteni szeretnék. De azért mindig úgy érzem, hogy ezek a versek a sajátjaim. Már olvasás közben is, és aztán megpróbálom még inkább sajátommá tenni őket.

– Egyik kritikusod észrevétele, hogy ezekben a stílusjátékokban általában valamilyen közismert részletet idézel meg. Ebben annak a szándékát látja, hogy megkönnyítve a felismerhetőséget, egyfajta közösséget próbálsz meg létrehozni a vers és olvasója között.

Az 1999. november 18-ai szám címlapja

– Borbély Szilárd kritikája nagyon tetszett, sok fontos dologról beszél, és sok mindent én is úgy látok, ahogyan ő. Mindenképpen igaz, hogy egyelőre olyasmiket próbálok írni, ami viszonylag könnyen befogadható, ami megadja a ráismerés örömét. Olyan sorokat, félsorokat keresek, amelyek felismerhetők. Tényleg megvan bennem az a szándék, hogy ezek a játékok olvashatók legyenek, minél több embernek jelentsenek élvezetet.

– “Kimondok minden mondhatót / (a fecsegésben annyi báj van) / de bárcsak arra volna mód, / hogy mibenlétem konstatáljam.” A saját hang megtalálásának nehézségét villantják fel a kötet hátulján kiemelten olvasható sorok is? Hogy viszonyul mindez a Nemes Nagy Ágnes-i imperatívuszhoz: “ne mondd a mondhatatlant, / mondd a nehezen mondhatót”?

– Őszintén szólva én nem nagyon örültem, hogy ez a részlet került a kötet hátuljára, nem gondolom, hogy esszenciája lenne a könyvnek. Ez egy szerelmes vers első szakasza. Abba a kontextusba helyezve nem ennyire általános, nem egy ilyen költői hitvallásféle. Igazából nem gondoltam Nemes Nagy Ágnesre. Tehát én a magam részéről túlzott jelentőséget nem tulajdonítanék ennek a négy sornak.

– “Félek, elalszom egyszer, s te itthagysz, mint a busz. /Pöfékelsz, elgurulsz, és többé sose látlak. / Vagy kiröppensz a számon, mint halottból a szusz. / Vigyázó lelke rebbenő madárnak.” Én többek között ennek a négysorosnak, vagy a hosszabb kötetnyitó versnek az olvasásakor éreztem úgy, hogy egy új, továbbvivő minőség jelenik meg verseidben: a félelem, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság. Lehet, hogy ez fog kibomlani?

– Talán igen. De mindenképpen örülök, hogy ezeket a verseket említetted. Én is jobban szeretem őket. Úgy gondolom, súlyosabbak.

– Több szerzőt is megidézel verseidben, de bizonyára van olyan életmű, amely különösen közel áll hozzád. Kik azok, akikre kitüntetetten figyelsz, akiket mesterednek tartasz?

– Sok mindenkit szeretek. A kortársak közül Parti Nagy Lajost emelném ki. Tőle loptam-tanultam a legtöbbet. A klasszikusok közül Kosztolányit említeném, és Weöres Sándort, de sok mindenkit mondhatnék még.

– Több jel is arra utal, hogy a rövid formák mellett vonzódsz a hosszabb, epikus jellegű verskompozíciókhoz is. Ez manapság mindenképp kuriózum. Vannak-e esetleg olyan terveid, hogy byroni, Arany János-i szellemben ezredvégi komikus eposzt írj?

– Ez jó meglátás, mert tényleg úgy érzem, hogy jobban ki tudok bontakozni hosszabb versekben, mint rövidekben. Byront, Arany Jánost nagyon szeretem. Egyébként az első komolyabb dolog, amit 12 éves koromban írtam, szintén egy eposztrilógia volt, tehát már a kezdetekkor is vonzódtam a nagy formákhoz. Bár most egyelőre nincsenek ilyen irányú költői terveim, viszont sokat fordítok angolból, és fordítói terveim vannak is. Például kitűztem magam elé, hogy hosszú távon Byron Beppo-ját újrafordítanám. De akár a Don Juant is, ha úgy adódik.

– Azt mondod, ezek hosszú távú tervek. Mi az, ami jelenleg illetve a közeli jövőre nézve foglalkoztat?

– A Kamrában október 29-én mutatták be David Harrower skót szerző darabját, Kés a tyúkban címmel, amit én fordítottam – ezzel foglalkoztam mostanában, illetve nyáron a legtöbbet. Ezenkívül jelenleg egy gyerekvers köteten dolgozom, ami ha minden igaz, jövőre fog megjelenni a Magvetőnél. Mindenféle alkalmi fordítás és az egyetem mellett sok angol nonszensz-költőt fordítottam és fordítok, valószínűleg ezekből is összeáll egy kötet egy-két éven belül.

Orosz Ildikó
Fotó: Szabó J. Judit

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét húszéves
A Könyvhét 2017/4. számaA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyKarácsonyi kalandHolly elveszett varázspálcájaRőtszakáll, a koboldkalózA királylány álmamacskarácsony
Belépés