Képregények Magyarországon

Hogy mikor születtek az első képregények, arról megoszlanak a vélemények, egyesek szerint már az ókorban is voltak olyan rajzok és képek, melyek együttese megelőlegezi az eljövendő műfajt. Az mindenestre tény, hogy Magyarországon Jókai Mór lapjában, az Üstökösben már 1861-ben képregényszerű darabok, képtörténetek jelentek meg. Majd – hogy ugorjuk az időben – a két világháború közötti gyerekújságok is közöltek képregényeket, bár a kísérő szöveg még kívül maradt a képkockán. 1935-ben jelennek meg az első valódi képregények, tehát az amerikai comicsok, szóbuborékos képregények magyar változatai egy amerikai kiadó jóvoltából. (Magát a képregény szót Kuczka Péter használta először 1947-ben.) Szintén a két háború között jelent meg magyarországi piacon Félix, Pat Sullivan macskája, akit nálunk Sicc úrfiként ismerünk, bár némi kiegészítéssel, hiszen a képsorok alá Kálmán Jenő verseket írt. (Sajátos, hogy az ötvenes években a már meglévő versekhez új rajzokat készítenek.) A háború után aztán az addigi hagyományoknak megfelelően, a gyerekújságok ismét elkezdenek képregényeket megjelentetni.
Az ötvenes évek viszont alapvető változást hozott: mivel az amerikai képregényt imperialistának, dekadensnek és túlzottan erotikusnak és erőszakosnak minősítették felsőbb körökben, e vonal átvételéről, illetve folytatásáról szó sem lehetett. (Az erotika és az erőszak persze igen erősen jelen van az amerikai képregényekben, hiszen ez a művészeti ág mindig is elég erősen populáris volt, vagyis igen olcsó, ebben az időben néhány centért hozzá lehetett jutni egy-egy füzetért, másrészt mivel itt nem érvényesültek a cenzúra szabályai olyan erősen, mint a filmeknél vagy az írott sajtónál, ezek a populáris tendenciák is jóval nagyobb teret kaphattak.)
A műfaj úgy élhette mégis túl Magyarországon ezeket az évtizedeket, hogy egy sajátos utat választott, a rajzos adaptációkét. Feldolgozták magyar és világirodalom színe javát, legfőképp a kötelező olvasmányokat, mintegy valamiféle kultúrmissziós tevékenységként. Ezek a feldolgozások folytatásokban jelentek meg különböző újságokban, magyar képregényfüzetek nem léteztek. Igen jeles alkotók készítették a rajzokat, mint Zórád Ernő, Korcsmáros Pál, Sebők Imre, a képregényírók között pedig ott volt Örkény István vagy Rónaszegi Miklós is. 1957-ben indult diadalútjára Zórád Ernő és Cs. Horváth Tibor közös munkája, a Winnetou a Pajtás hasábjain, és ebben a műben került be állandó jelleggel a szöveg a képkockák belsejébe. A Fülest Korcsmáros Pál uralta, a Magyar Ifjúságban pedig a Sebők Imre által alkotott Kincses sziget látott napvilágot. A hatvanas évektől a műfaj – vagyis az adaptációs formája – virágkorát élte, számtalan sajtóorgánumban lehetett folytatásos képregényeket olvasni, a hetvenes években pedig új alkotók sora lépett színre az addigiak mellett, például Dargay Attila, Szitás György vagy Szenes Róbert. Aztán az évtized vége felé az alkotók halála, illetve visszavonulása, az alacsony honoráriumok és a fogyatkozó újságmegrendelések miatt egyre kevesebb képregény született, a műfaj vesztett népszerűségéből.
A rendszerváltást követően természetesen ismét megváltozott minden, újra lehetett külföldi képregényeket is megjelentetni, mégis – legalábbis a könyvpiacon – viszonylag nehezen vetette meg a lábát ez a műfaj. Újság formájában viszont folyamatos a jelenléte, rendre bukkannak fel főként külföldi képregények magyarított változatai az újságos standokon. Születtek képregényújságok is, melyben a külföldi alkotók mellett helyet kaptak a magyarok is, mint például a Kretén című újság, a Mad magyar változata, melyben igen tehetséges alkotókkal találkozhatunk, többek között Fekete Imrével, Varga „Zerge” Zoltánnal, Garisa Zsolttal vagy Göndöcs Gergellyel.
Időközben a könyvkiadók is ráéreztek a képregénykiadás ízére, nem egy olyan kiadó alakult a közelmúltban, mely kizárólag erre a műfajra specializálódott. Az amerikai és nyugat-európai képregények mellett megjelentek Magyarországon az első mangák, vagy amerimangák (melyeket Amerikában gyártanak, de manga stílusban, sokszor japán alkotókkal, és amelyeket nem fordítva kell olvasni) is.
Vannak kifejezetten a mangára szakosodott kiadók (Mangafan Kiadó), és érdekes, hogy léteznek kifejezetten lányoknak szánt mangákat megjelentetők is (Delta Vision), mellettük olyanokat is találunk, melyek kifejezetten ismert amerikai képregényeket adnak ki, mint az X-man vagy a Pókember (Panini Kiadó).
A viszonylag széles palettán helyet kapnak olyan kiadók is, akik csak fekete-fehér műveket tartalmazó sorozatot jelentetnek meg (Míves Céh Kiadó). Itt jegyzem meg, hogy az eredetileg fekete-fehér képregényeket sokan eredetibbnek, jobbnak, és emellett értékesebbnek tarják, mint a színeseket, mondván, hogy abban jobban elsikkadnak a hibák. Itt-ott megjelennek magyar alkotók könyvei is (például Gróf Balázs, Filó Vera és mások), bár könyvkiadói vélekedések szerint még nem sikerült kinevelni egy új képregényrajzoló-generációt. Természetesen az is előfordul, hogy a hagyományos könyvkiadással foglalkozó kiadók is kirándulást tesznek képregény világába, egy-egy könyv erejéig (például az Athenaeum Kiadó). Örvendetes, hogy nemrég megnyílt Budapest első képregényboltja, az Eduárd, nem messze az Operaháztól.
A könyvkiadók számára jelenős probléma ma is, hogy részben talán az irodalmi adaptációknak is köszönhetően, illetve a műfaj korábbi besorolása, kezelése nyomán nálunk még mindig gyerekolvasmánynak tekintik a képregényeket. Valahogy úgy, mint rajzfilmeket: a gyerek először azokat nézi, és később, nagyobb korában elkezdi a „felnőtt filmeket” is. Pedig a képregény csak egy keret, egy műfaj melyet bármilyen tartalommal meg lehet tölteni, és nincs semmiféle korhatárhoz kötve.
A képegénykiadók évente egyszer igen sikeres képregényfesztivált tartanak, ahol találkozni lehet az alkotókkal, kiadókkal, meg lehet vásárolni a könyveket, újságokat. Ezeken a fesztiválokon az is nyomon követhető, mely olvasóközönség vásárolja ezeket a műveket. Meglepő módon az derült ki, hogy bár hagyományosan ezt a műfajt a fiúk vagy férfiak olvasmányának tartják, a vásárlóközönség fele-fele arányban oszlik meg két nem között. Ezen kívül elsősorban a fiatalok teszik ki a közönség nagy részét, bár az újonnan megjelentetett hatvanas, hetvenes évekbeli művek magukhoz vonzzák az idősebbeket is egy kis nosztalgiázásra.
Jolsvai Júlia