A Könyv, nagybetűvel

Összeállításunknak a Mérni a mérhetetlent – Az irodalom díja címet adtuk, mert ez jól fejezi ki azt a létező kettősséget, ami köznapi igényeinket és az ellentmondó valóságot jellemzi. Kicsit messzebbről indulva mondom, már-már antropológiai alapigazságként lehetne megfogalmazni: az ember vágyik a mérésre. Mérünk mindent, amit lehet, és szeretnénk mérni mindent, amit nem lehet. Filozófiai, tudományelméleti, társadalom- és természettudományi irányzatok sokaságát sorolhatnánk, amelyek esetében a mérés kategóriája és a vele összefüggő kérdések jelentik a legfőbb hajtóerőt, a legerősebb motivációt, sőt maga a mérés is tudomány és tudományos vizsgálódás tárgya. És ez csak a tudomány. Ugyanez a mérési motiváció tükröződik a gyerekek, kamasz fiúk viselkedésében, amikor azt próbálják eldönteni, kinek van közülük a leghosszabb karja.
Messziről indultam, jussunk közelebb! Nyilvánvalóan van igény és szándék a „könyv” mérésére is. Mérik is igen sokféle szempontból. A Guinness rekordok könyvébe kerülést eredményező szempontokra nem érdemes sok szót vesztegetni. Egy másik szempontrendszer már sokkal közelebb visz bennünket a könyvhöz, ez pedig a könyvipar és a média szempontja (a kettő e tekintetben nem sokban különbözik). Ebből a szempontból nézve a „mennyiség” a meghatározó. Egy könyvből mennyi jelent meg, mennyit adtak el, mennyit keresett vele a kiadója, mennyit keresett vele a szerzője. Demokratikus szempont a mennyiség szempontja: innen nézve minden könyv egyenlő. Mennyiséget mérnek a sikerlisták, bármilyen szempontok szerint csoportosítsák is a könyveket. A sorrend egyetlen alapja az értékesített mennyiség, akár feltüntetik az eladott mennyiséget, akár nem. Az eladott darabszámnak csak annyi jelentősége lenne, hogy tudnánk: hány eladott könyvvel lett első az első, a sorban utána következők értelemszerűen csak kisebb számmal lehetnek a helyükön. (A sikerlisták az írott sajtó kedvencei, léteznek filmre, CD-re stb. Némelyik ezek közül árbevétel alapú, ez a mérési mód talán igazságosabb, így mérve esetleg egy-egy drágább könyv megelőzhetné az olcsóbb, de nagyobb számban eladottat a könyves sikerlistán.)
Ha túllépünk a mennyiségi szemponton, ingoványosabb talajra érkezünk (bár ha nekünk tetszőbb tájon is). Mérhető-e a könyv minősége, illetve – ebben az értelemben ez ugyanazt jelenti – az értéke? Erre a kérdésre már csak a nagybetűs Könyvre vonatkoztatva próbálok válaszolni. (Idézet Parti Nagy Lajostól: „a Könyv titulust, nagybetűvel, mégiscsak meg kéne tartani annak a hányadnak, mely ezt megérdemli. Persze, ha erről beszélnék, ezt eléggé meg kéne szorítanom, hisz ki dönti el, melyik könyv „nagybetűs”? A kritika? Az idő? Egy bizottság? Döntsön inkább a szabad és felnőtt olvasó - ha tényleg szabad és felnőtt, úgyse ússza meg, hogy mindezt a maga számára végiggondolja.”)
A nagybetűs Könyv – a fogalom összes megszorításaival együtt – az irodalom. Az irodalmi műalkotás értékéről az esztétika, az irodalomtudomány mond – nem megfellebbezhetetlen – véleményt, emellett az irodalom és társadalom kölcsönhatásaként létrejött intézményrendszer részeként a díjak rendszere – a díjak adományozása – állít értékítéletet. (Az irodalmi érték alapján is lehet kísérletet tenni művek rangsorolására – állítólag a külföldi sajtóban léteznek ilyenek –, ám ez valószínűleg csak médiaakciónak minősülhetne, hiszen képzeljük el, amint bármely grémium összes tagja elolvas minden művet, ami mondjuk az elmúlt hónapban megjelent, majd – őszinte hittel – rangsorolja, kimondva, hogy X.Y. verseskötete „jobb”, mint Z. Zs. vaskos prózája, ám mindkettőnél még „jobb” A. B. irodalmi karcolatgyűjteménye. Mindezt havi rendszerességgel, „best quality”. Ez ráadásul csak egy tekintélyes grémium véleménye lenne, egy másik hasonlóan tekintélyes grémium az előbbitől eltérő rangsort állítana.) A díjakat is grémiumok, véleményező, javaslattevő zsűrik ajánlására osztják ki. A díjak rendszere, a díjazás körülményei, a díjazottak személye tükröz valamilyen átfogó társadalmi ítéletalkotást. Összeállításunkban ezt próbáltuk több oldalról bemutatni.