Tűnődés egy támogatás megszűnésén

Idestova már 10 éve annak, hogy egy jelentős tudománypolitikai kezdeményezés elindítója volt az akkori OKM (Művelődésügyi Minisztérium), illetve személy szerint az szdsz-es minisztere, Magyar Bálint. A pártállás és a név említését azért tartom fontosnak, mert mai szemmel nagyon is nem szabaddemokrata jellegűnek tűnő – rendeletekkel is biztonságossá tett – iniciatíva koncepciójában és megvalósulásában is jó példája az utóbbi időkben nagyon hiányolt értékalapú és konszenzuson alapuló törekvéseknek.

A fenti indítás arra enged következtetni, hogy a tőlem elvárható szakmaiság helyett mintha politikai jellegű morgolódásokat szeretnék a következőkben megfogalmazni. Ez csak részben lesz igaz. Mert éppen hogy nincs okom sem valamiféle politikai szempontú elitélésre, sem morgolódásra azon a kézzelfogható tényen, hogy egy liberális szemlélet felülemelkedett egy tényen. Nevezetesen azon, hogy a magyar nyelvű, elsősorban a felsőoktatást szolgáló tankönyvek és szakkönyvek hangsúlyozott állami támogatása egy szemellenzős nézőpont szerint például piacellenes, például nem szolgálja a tudományok nemzetköziségét biztosító, valamely globalizáló világnyelv hazai újabb erősödését.

A programot szakmailag irányító első felkért kuratórium világnézet, indíttatás, habitus szempontjából is igen különböző tagjai jó hangulatú és egymást (nem csupán személyükben, ám nézeteiket illetően is) tisztelő üléseiken egyetértettek a magyar felvilágosodás Bessenyeijének örökérvényű mondatával, ami valahogy így hangzik: minden nemzet a maga nyelvén lett tudós… S azzal is természetesen, hogy ha nem akarjuk a tudományok anyanyelven művelését, sőt majd későbbi művelhetőségét veszélyeztetni (hovatovább kihalasztani), akkor bizony célzott támogatás kell. Kinek? A magyar nyelvű tudományos mű megjelentetőjének, a kiadónak. Aki, vagy amely e támogatás birtokában a szerzőket is ösztönözheti. Jól kigondolt koncepció, jól megfogalmazott technikai paraméterek tették világossá a pályázati kiírásokat, amelyekre általában ezren felüli tényleges pályázat érkezett.

A program – különböző intenzitással, amit az egyes években a szétosztásra megítélt összegek nagysága befolyásolt – egészen 2007-ig folyt. A közel teljes 10 év alatt a támogatás több milliárd forintot tett ki, a támogatás révén megjelent könyvek egy kisebb tudományos szakkönyvtárat tesznek ki (ténylegesen is, hiszen a kiadóknak a megjelenés bizonyítékául az elkészült művet a minisztériumnak el kellett juttatniuk). Ha valaki egyszer veszi a fáradságot, hogy a megjelent, profi kiállítású szakmunkák, tankönyvek polcsorait ne csak gyönyörködve nézze, hanem elemezze is azokat tudományos értékük szerint, végső konklúziója nem lehet más, minthogy soha jobb befektetés nem történt.

A kezdeményezés nem esett áldozatul politikai változásoknak, a szintén név szerint említendő Pokorni Zoltán miniszter a folytatást teljes erejéből támogatta, finomíttatta a támogatás feltételeit s elődjéhez hasonlóan elfogadta a kuratórium szakmai döntéseit. Amelyek azért lehettek megalapozottak, mert a kuratórium a magyar tudós társadalom kiválóságaira támaszkodhatott az ítéletalkotásban. Akadémikusok, egyetemi tanárok közel 30 tudománycsoport szakbírálóiként a bírálati szombatokon sokszor késő estig vitatkoztak egy-egy megszületendőben lévő mű további sorsáról, felemelően komolyan véve alig megfizetett tevékenységüket.

És folytatódott a tudósok, kiadók és a könyvkereskedelem bólintó egyetértésével már szokássá váló tevékenység az újabb kormány régi-új minisztere idején is, ismét bizonyítva, hogy vannak olyan dolgok is, amelyek evidenciája nem kérdőjelezhető meg egyes politikai irányváltásokkor.
Vagy mégis? 2007 a megszorítások éve, eufórikusan szólva a reformok kezdete. Megszorításként még értelmezhető, reformként viszont eltűnődtető (inkább elkeserítő) lehet az a tudománypolitikai hátraarc, amit a döntéshozók tudománypolitikai téren ez év elejétől előadtak. Megszűnt a magyar nyelvű tudományos szakkönyvek, tankönyvek kiadásának állami támogatása. Megszorítás? Lehet, de akkor hiábavaló Klebelsberg annyiszor s most is felhozott példája, miszerint az oktatás, a tudomány támogatása a legnagyobb nehézségek között is elsődleges, mert csak ez visz kifelé a bajból. Reform? A piac törvényszerűségeinek beléptetése tíz év után? Inkább egy múltbeli szocializmust tükröző elképzelés: a kiadók lelkesedésből támogassák a magyar nyelvű tudományt, mert hiszen mi más késztethetné őket piaci viszonyok között a más területeken megszerzett nem nagy nyereséget a tudományos kiadás terén elapasztani.

De csomag van itt is: nemcsak a tudományos könyvkiadás támogatása szűnt meg, hanem az a könyvtártámogató pályázat is, amelynek segítségével a felsőoktatási könyvtárak szélesebb körben, nagyobb mennyiségben vásárolhatták meg pl. a támogatottan kiadott műveket. Meg az a pályázat is megszűnt, aminek alapjain (némi önrész hozzáadásával) a hazai tudós társadalom egyetemek, akadémiai intézmények oktatói, kutatói különféle elektronikus szakadatbázisokból tájékozódhattak a legújabb eredményekről. De még nincs vége, tetézhetjük: a következő évtől, 2008-tól nagy valószínűséggel megszűnik az EISZ néven szintén lassan évtizedes szolgáltatás állami támogatása, vagyis a nagy általános adatbázisok használatához, elektronikus nélkülözhetetlen folyóiratcikkekhez való hozzájutás támogatása. Ennek a furcsa tudománypolitikának persze megvan az a veszélye is, hogy a politikailag jól felhasználható „mindent rombolni kívánó összeesküvés elmélet” hívei majd találnak benne újabb bizonyítékokat. Ami engem illet, én egyelőre az értékeket prioritási sorrendbe rendezni nem tudó, e területen tehetségtelen bürokratikus megnyilvánulásnak tudom be az egészet, bár így együtt a megszorító reform finoman szólva kicsit sok.

Ne tévedjen a kedves olvasó, hiába írtam én az elején a tevékenységre fordított milliárdokat. A program fenntartása évente kb. 300-350 millió forintot jelentene, ez az illetékes minisztérium költségvetésének szinte ezrelékben kifejezhető része. S abban se tévedjen az olvasó, hogy ezen a kiadók nyerészkednének, hiszen a megjelentetett könyv teljes bekerülési költségének csak töredék része volt a mindenkori támogatás. „Nyerészkedés”, nyereség egyedül a tudomány, a felsőoktatás, az akadémiai szféra köreiben volt ill. lenne, s nyertünk és nyernénk vele mindannyian, elménk, nyelvünk épülne, gyarapodna, sőt a tudományok magyar nyelvű művelése is erősítené nemzeti tudatunkat.

Valamikor a gimnáziumban egyik tanárom nagy problémák esetén mindig azt mondotta volt (s elég sok alkalma nyílott ismételgetni): fiacskám, bízzál Istenben… Én sem tudok nagyon mást ajánlani szerzőnek, kiadónak, magyar tudósnak, nem tűnik úgy, mintha bárki is belátva tévedését, lázasan dolgozna a tankönyv- és szakkönyvkiadás állami (minimál)támogatása újraindításán. Amire pedig szükség van.

Mader Béla
Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár főigazgatója