Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvmolyképző Kiadó

Kolofon
Könyvmolyképző Kiadó
A. Katona Ildikóval beszélget Nádor Tamás

A jóféle könyvmoly tapintatosnak mondható. Berágja magát a kötetekbe, de ravaszkás mosollyal csupán kedvenc étkét, a papírt fogyasztja. Meghagyja tanoncainak, a könyvmoly-emberkéknek a szöveget. Azok pedig igyekeznek betűről betűre, szóról szóra, mondatról mondatra úgy araszolni, hogy magukba szívjanak olvasmányélményt: történetet, stílust, humort és komolyságot, szépséget, gondolatot. Játszva tanulnak, meg erőfeszítéssel is persze, amelyben sokféleképpen segít a Könyvmolyképző Kiadó. Kivált Jonatán, a futár, aki a kicsiny, serdültebb, érettebb olvasójelöltekhez viszi a köteteket. Érdemes figyelni rá: különleges ismertetőjele ez a pirosan mosolygó, képzeletbeli alma. Könyvmolykodás közben abba bele is szabad harapni...
- A költő „egész népét” akarta „nem középiskolás fokon tanít-tani”. De volt itt már Olvasó népért mozgalom meg sok egyéb is - vegyes eredményességgel. Mivel, milyen reményben próbálkozott-próbálkozik a Könyvmolyképző?


- Természetesen nem kívántuk föltalálni a spanyolviaszt. Nincsenek illúzióink, tudjuk: nem mindenkiből lesz olvasó, s aki azzá válik is, persze más és más fokon. A betűszeretethez vezető út sem egyszerű. Edmund B. Huey olvasáspszichológus azt vallja: „Az olvasás az emberi elme egyik legbonyolultabb működése”. Ez tehát nyilvánvalóan tanulandó. S e mechanizmus beidegződésének elősegítését időben el kell kezdeni, hogy - a kötelező leckék elsajátításán túl - az olvasás mihamarabb élménnyé váljon. Ehhez pedig gyakran nem elegendő az iskolai és otthoni ösztönzés. A Könyvmolyképző pedagógusoknak, szülőknek hatékony nevelési támogatást kínál, gyermekeknek, serdülőknek, fiataloknak pedig lehetőséget arra, hogy készségük tudássá váljék. S mindezt nem „összeráncolt homlokkal” tesszük, hanem lehetőleg érdekesen, színesen, kinek-kinek az életkorához, érettségéhez mérten. Kellő komolysággal és a befogadás könnyítéséhez nélkülözhetetlen játékossággal, humorral. Olvasási kedvre szeretnénk deríteni közönségünket, hogy értelmes szokássá, okos időtöltéssé, sőt akár nemes divattá is váljék az olvasás.
- Mi ennek a módja, gyakorlata? Hogyan és mivel érik el a kisebb-nagyobb könyvmolyjelölteket? S eddig milyen eredménnyel jártak?
- Cégünk Szegeden működik, országunk egyik szellemi központjában. Innen hirdettük meg az Első Országos Könyvmolyképzőt. Komoly játék ez, amelynek keretében a jelentkezőknek tanévenként ötször értékes, érdekes, élvezetes, életkorukhoz illő irodalmi szemelvényeket küldünk. Tesztkérdéseket mellékelünk, ezekre sok helyes választ kapunk. Ám „trükkösek” vagyunk: igazán jó feleletet csak az adhat, aki a jellemző részlettel felidézett mű egészét elolvassa. Így ösztönözzük az olvasást, és a kiadó is terjeszti „portékáit”. A gyerekek, fiatalok fordulónként ajándékokat kapnak tőlünk, s végül könyvvásárlási kedvezményekre jogosító plasztikkártyát. A legjobbak címe: Tiszteletbeli Könyvmoly, mi több: a Könyvmolyok Kiváló Mestere címet is el lehet nyerni. Továbbá: méltóképpen emlékezünk Andersen születésnapjára, az ezen alkalomból szokásos Nemzetközi Gyermekkönyvnapon. Idén a Jonatán könyvmoly-galaxis elnevezésű akadályversenyre hívjuk a vállalkozó kedvű ifjú és még ifjabb olvasókat. Mindennek eredménye: öt év alatt több mint 70 ezer diák jelentkezett programunkra, és nagy többségük elmondta, mióta velünk leveleznek, sokkal több kedvvel és többet olvasnak, mint korábban. S ami a legfontosabb: értékes szerzők kitűnő írásait. Ezt különben az is szavatolja, hogy vállalkozásunk fő védnöke - az eltávozott Janikovszky Éva után - e műfaj élő klasszikusa: Csukás István.
- A könyvkiadásban akár szerényen járatos felnőtt olvasó jártában-keltében észreveheti: számos köteten olvasható a Jonatán Könyvmolyképző, vagy a Könyvmolyképző Kiadó felirat...
- Munkánk eredményességét mutatja, hogy önálló kiadóként is mind markánsabban működünk. Magyar és külföldi, patinás és mai szerzőket egyaránt publikálunk - a képeskönyvektől az érett könyvmolyoknak való klasszikusokig. Hosszú a sor, ezért itt inkább csak szinte találomra jelezhetem, hogy kikre gondolok, és miféle műveken szerepel névjegyünk. Itt van mindjárt maga Csukás István is több kötettel. A Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten, a Vakáció a halott utcában egyként mutatja: írójuk otthonosan érzi magát nálunk. Nem feledjük Fehér Klárát: A Földrengések szigete, vagy Bezzeg az én időmben című köteteit a mi időnkben is szívesen olvassák mai gyerekek. De említhetek el nem avuló régi írókat-műveket is, például A Nagy Könyv-díjnyertes Gárdonyit, az Egri csillagokat. (Szép borítóval, mozgalmas illusztrációkkal.) Kiderült: noha kötelező, sokak számára éppen ez a legszabadabban, mert legtöbb kedvvel, szeretettel választott olvasmány. És kiadványaink közt éppúgy helyet kapnak Kate Saunders kótyagos boszorkányai, mint például „rímhányó” Romhányi (József) felejthetetlen kis oroszlánja, Bömbi. S a May Károlyra magyarított Karl May sem ment ki a divatból: Winnetou-ja, vagy Az Ezüst-tó kincse az elektronikus sztráda korában is kelendő. Szerepel ajánlatunkban még néhány „Nagy Könyv” szerzőjének - Alexandre Dumas (A három testőr), Charlotte Bronte (Jane Eyre. A lowoodi árva), Ernest Hemingway (Akiért a harang szól; Az öreg halász és a tenger, várható még a Búcsú a fegyverektől), Eric Knight (Légy hű magadhoz) - elévülhetetlen neve, műve is. El ne feledjem: a kitűnő „ecsetkezelésű” Dallos Sándor regényes Munkácsy-életrajzát (A nap szerelmese; Aranyecset) szintén kiadtuk, nem hagyjuk feledésbe merülni. S közöltük logika és izgalom klasszikus kevercsét: Conan Doyle A sátán kutyája című kötetét, amelyben a halhatatlan Sherlock Holmes nyomoz angolos eleganciával.
- Saját kiadványaikon kívül terjesztik másokéit is. Nyilván tudják: szorgos könyvmoly más könyvszekrényébe is szívesen átruccan...
- Bár választékunk egyre bővül, valóban erre is vállalkozunk. Más kiadóktól se zárjuk el olvasóinkat. Listánkon például ilyen nevek szerepelnek: Erich Kastner, Milne, Saint-Exupéry, Felix Salten; Janikovszky Éva, Fekete István, Móra Ferenc, Molnár Ferenc. Sőt ilyenek: Bulgakov, Eco, García Márquez, Merle, Orwell, Tolkien; Esterházy Péter, Kertész Imre, Ottlik Géza, Szabó Magda, Závada Pál. No meg Rowling és Rottring fantasztikus varázsvilága, természetesen Harry Pottertől Heri Kóklerig. Irodalmiasan szólva: e minőségünkben is - humorostól a megrendítőig - ajánlunk mindent, mi szem-szájnak ingere.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés