Kinyílnak a virágok

Füzesi Zsuzsa pályájáról, a gyerekkönyv-illusztrálás örömeiről és a számítógépes animációról

Húsz éve ő az egyik legkeresettebb gyerekkönyv-illusztrátor idehaza. Füzesi Zsuzsa nem egyszerűen a kiadók, hanem elsősorban a gyerekek nagy kedvence. Az idei könyvhéten két általa illusztrált kötet lát napvilágot: Bujáki Lívia verseskötete, az Álom a holdról és Juhász Magda meseregénye, A kék legény.
– Rajzai, figurái híresen bájosak, elevenek, természetesek. Hogyan találja el éppen azt, ami a kicsiknek annyira tetszik? Voltaképpen hogyan lett gyerekkönyv-illusztrátor?

– Eredetileg nem grafikusnak készültem, a tanult szakmám üvegtervező-iparművész, de nem műveltem, pedig tehetségesnek tartottak. Az üvegtervezéshez műterem, kemence, ilyen-olyan gép kell, és a szüleim a hatvanas években mindezt nem tudták volna finanszírozni. Véletlenül lettem gyerekkönyv-illusztrátor. Egy barátnőmet meglátogatván kerültem a Pannónia Filmstúdióba, és pillanatok alatt beleszerettem az egész miliőbe, az épületbe, a társaságba. Nyomban jelentkeztem, és fel is vettek. Boldog 29 évet töltöttem ott. A nagy ho-ho-horgász sorozatokat én rendeztem, én voltam a Vuk egyik animátora, részt vettem a Mézga család, a János vitéz, a Hugó, a víziló készítésében is. Csodálatos hely volt, és bármily hihetetlen, de nem szívesen mentem szabadságra, annyira szívvel-lélekkel rajzoltam, és hát meg is becsültek. Hogy illusztrátor lettem, Dargay Attilának köszönhetem, mert ő biztatott. Teljesen váratlanul jött az egész. A Vuk készítésekor, holt időben éppen firkálgattam, mert mit csinál egy rajzfilmes, amikor pihen? Hát rajzol, csak úgy önmagának. És Attila meglátta. De aranyosak, mondta. Miért nem ezt csinálod? Aztán festettem is neki néhány figurát, és éppen akkor érkezett a Képzőművészeti Kiadó igazgatója, aki azt mondta, ezeket ő most elkéri, mert képeslapsorozatot csináltat belőlük. Bájos kis vackok voltak, én meg csak pironkodtam. Elég az hozzá, hogy ezek a képeslapok milliós példányszámban keltek el, a mai napig vannak gyűjtőim. Az első könyvillusztrációm 1984-ben jelent meg, József Attila Altatója volt. Kezdetben inkább szégyelltem a kollégák előtt, amit csinálok, mert hatalmas sikerem kerekedett a gyerekrajzaimmal, míg tehetséges grafikusok képtelenek voltak boldogulni. A hatodik-hetedik könyvnél kezdett derengeni, hogy mi ez a felhajtás. Később tanúja voltam, hogy az első mondókás könyvem megjelenésekor a szállítók összevesztek az utolsó példányokon. E kötet jelenleg a 18. kiadásnál tart. Nagyon élveztem az illusztrálást, de ott volt a rajzfilmrendezés is. A Vuk volt idehaza az első rajzfilm, amelyet a Disney-féle módszerrel népszerűsítettek. Nem szeretem viszont az új, számítógépes rajzfilmeket.
– Miért nem enged a kor hívószavának?
– Mert a számítógépes animációban nincs benne az emberi kéz sutasága, ami az egésznek a báját adja. Eredetileg maga Disney is sokat rajzolt. A népszerűségemet arra próbálom felhasználni, hogy a gyerekek csak színvonalas, elsőrendű irodalmat kapjanak. Nekünk magyaroknak szerencsénk volt a szerencsétlenségben, hogy az ötvenes években szinte minden nagy író, költő le volt tiltva, ezért csak gyerekkönyveket írhattak. Ennek köszönhetjük azt a gyerekirodalmat, amelynek alig akad párja a világon. Egyébként a szépirodalom valóságos megszállottja vagyok. Az egész életemet végigültem: vagy olvastam, vagy rajzoltam. Ha az illusztrálás nem volna, nem is tudom, mi lenne velem. Könyv nélkül nem tudok élni. Gyerekkoromban, a karácsony abból állt, hogy öcsém is kapott egy könyvet, meg én is, mert másra nem volt pénz. Vagy kaptunk egy narancsot, és négyfelé osztottuk. Énekeltünk, nevettünk, anyu főzte a szaloncukrot. Öcsém mostanában kezd nosztalgiázni: tudod, hogy az anyu meg az apu két tündér volt? Hogy nem vettük észre azt a szörnyű helyzetet, amelyben az ötvenes években voltunk? Hát úgy, hogy csodálatos szüleink voltak. Az otthon melege alapoz meg mindent az ember életében.
– Mely munkáira a legbüszkébb?
– Több mint százhúsz kötetet illusztráltam, és huszonnégy rajzfilmet rendeztem, de minden munkámat nagyon szeretem. A könyvek közül a legbüszkébb talán a Csodaország sorozat zöld kötetére vagyok, amely a természetvédelemre oktatja a gyerekeket. A csupa játékos feladatból álló sorozatot Csörgő Anikóval készítettük, és fantasztikus sikere volt, húsz év alatt kilenc kötet született. Nagyon szeretem még a beszélgetőkönyvet is, amely illemtan és alapfogalmak magyarázata kicsiknek. Nem tekintem magam művésznek, inkább meserajzolónak. Nincsen gyermekem, de imádom a gyerekeket. Emlékszem, egyszer Balatonföldváron mentünk autóval a férjemmel, bámulok ki az ablakon, és szólok neki, odanézz: egy hároméves kislány vitte az egyik mesekönyvem, közben puszilgatta, így aztán szegényke nekiment egy bácsinak. Elsírtam magam, még a férjem szeme is könnyes lett.
– Az idei könyvhétre milyen illusztrációja jelenik meg?
– Az egyik Bujáki Lívia Álom a holdról című verseskötete (General Press), a másik Juhász Magda meseregénye, A kék legény (Santos). Ez utóbbi arról szól, hogy a Földön egy tavaszon nem nyílnak ki a virágok, és Ózon fia, a kék legény meglátogatja a Rendetlen Katica nevű kislányt, különböző kalandokba keverednek, miközben elmagyarázzák az embereknek, hogy ne szemeteljenek, vigyázzanak a környezetünkre, és a végén kinyílnak a virágok. Mindkettőt sok szeretettel ajánlom a gyerekeknek.
Tornai Szabolcs