Beszélgetés gyerekkönyvekről, vizuális kultúráról

Kalmár István 1949-ben született Budapesten. 1977 óta kiállító művész és tagja a hazai művészeti szervezeteknek. Rendszeresen részt vesz a magyar és külföldi biennálékon és csoportos kiállításokon. Munkái megtalálhatók számos hazai közgyűjteményben: pl. Magyar Nemzeti Galéria, PIM, Fiatal Képzőművészek Stúdiója (Bp.), Békéscsabai Képtár, Vármúzeum (Eger), Savaria Múzeum (Szombathely), Szoborpark Nagyatád, valamint japán, olasz és francia gyűjteményekben.
- Mióta foglalkozol illusztrálással?
- 1979 óta több mint ötven könyvet illusztráltam, de ez csak az egyik életem, a másik a képgrafikai tevékenység, a harmadik az, hogy gyerekeket tanítok. Ezenkívül részt vettem televíziós ismeretterjesztő filmek készítésében: animációs filmeket készítettem. És tagja vagyok egy kis zenekarnak, már több mint tizenöt éve zenélek a Miami Art-ban, zongorázom.

- Melyik kiadónál kezdtél? És kiknek dolgoztál-dolgozol azóta?
- Abban az időben lényegében a Móra volt az egyetlen gyerekkönyvkiadó, rengeteg gyerek- és ifjúsági könyvet jelentetett meg, munkát adott íróknak, grafikusoknak, fordítóknak – idősebbeknek és fiataloknak, mint tudjuk, sok oka lehetett ennek. Ahogy a kezdő grafikusok próbálkoznak: magamtól állítottam be. Próbarajzokat készítettem. Szerencsém volt, sikerült szinte folyamatosan munkát kapnom tőlük. Azonkívül a Tankönyvkiadótól, nekik környezetismeret tankönyvet és nyelvkönyveket illusztráltam. Érdekes, bármilyen könyvet illusztráltam, legyen az lexikon, verses- vagy mesekönyv, az mind kizárólag gyerekeknek készülő kiadvány volt. Az utóbbi időben a Cicerónak is dolgoztam. De hadd említsem meg a gyereklapokat, a Dörmögőbe, a Kisdobosba, Az Én Ujságomba, a Piros Pontba is rajzoltam.

- Szerencsére azok közé tartozol, akik ’90 után, a könyvkiadás nagy átalakulását követően is kaptak megbízatásokat, ennek jelképes betetőzése a Budapesti Könyvfesztiválon nemrég kapott kitüntetés. Bár a tavaly díjazott Lackfi kötethez is „volt közöd”.

- Az IBBY magyar szekciója évről évre figyeli a gyerekkönyv-termést, és a Könyvfesztivál alkalmából öt díjat adnak ki: egy költőnek, egy prózaírónak, egy fordítónak és egy illusztrátornak, illetve kiadnak egy életműdíjat.

- Kit tekintettél példának, mesternek a gyerekkönyv-illusztrátorok közül? Kik hatottak rád?
- Mivel én kiállító művész is voltam, nemcsak az illusztráló mesterek és a képgrafikában meghatározó egyéniségek – az idősebbek közül ilyen volt Reich Károly, Réber László vagy Gyulai Líviusz, a fiatalabbak közül pedig Szemethy Imre, Szabados Árpád, Rékassy Csaba és Kovács Tamás, – hanem a fluxus mozgalom eszméi által is formálódott a tudásom. Ezt azért említem, mert belőle az eleven, játékos alkotásmód elsődlegességét az illusztrációimban is fontosnak tartom.

- Nem gondoltál-e arra, hogy egyszer csinálsz egy olyan könyvet, könyvsorozatot, amelyben te magad írsz szöveget a rajzaidhoz (mint Janosch, Nordqvist vagy éppen Sajdik). Hiszen az általam szerkesztett Az Én Ujságomnak meg a Piros Pontnak rajzolt képeidhez írtál rövid humoros szöveget.

- Ehhez nem volt ambícióm, mert láttam, hogy ehhez nagyobb piac kell. Van egy munkám, a Biblia Pauperum Modernum (Biblia mai lelki szegényeknek) - nem gyerekeknek készült ugyan, de ezzel az volt a szándékom, hogy legyen egy olyan könyv, amelyik több nyelven kiadható. Nem akadt kiadó, amelyik ezt - mondjuk - négy (világ)nyelven kiadta volna. Most otthon van a polcomon, várja a kiadót.
- Hogy kezdesz hozzá általában a munkához?
- Megkapom a kéziratot, akkor betáplálom a fejembe (informatikai fogalmak szerint „a computerbe”) a dolgokat, és aztán idő kell, amíg az kidobja a megoldásokat. Ez gyötrelmes dolog, minden alkotómunkával így van: nevezhetjük ihletnek, amíg lassan a tudattalanból kijön a válasz, a megoldás. Még egy fontos dolog, ami ehhez a szakmához kell, az az empátia. Mert ha nem vagyok hajlandó alkotótársként, maximális empátiával kezelni a szöveget, akkor különválik a két dolog.
- Lehet azt mondani, hogy Te inkább a 10 év alattiaknak rajzolsz?
- A kisgyerekek inkább nyitottak (még) az absztrakcióra, 10 év felett a realitásérzék már elég erős a gyerekekben, a valóságot szeretnék viszontlátni a könyvekben is. A grafikus a gyerekekkel sokkal szabadabban, nagyobb térben kommunikálhat, ha nem a realitástól megkötötten kell kifejeznie magát.
- Említetted, hogy tanítasz. Ez konkrétan mit takar?
- 1980 óta a GYIK Műhelyben tevékenykedem. Ez művészetpedagógiai elkötelezettség, nem kis művészeket akarunk képezni, ez nem felvételi előkészítő. A mostani nagycsoportomban, ők kilencedikesek, van olyan gyerek, aki már nagycsoportos óvodás kora óta jár oda.

Ezekkel a gyerekekkel a kortárs képzőművészet nyelvét próbáljuk beszélni, ennél fogva rengeteget videózunk, fotózunk. Korábban már sokat agyagoztak, festettek, gipsszel dolgoztak. Ebben az életkorban lenyűgözi őket a médiumok világa. Ráéreznek a kreativitásra, élvezik, tulajdonképpen ez a természetes állapota az embernek. Mindegy, hogy milyen szakmába fognak kerülni, a kreatív ember mindig előnyben lesz a többiekkel szemben. És csak ez után jön a manuális vagy az esztétikai nyereség, és hogy otthon lesznek a képzőművészeti kultúrában.
Csokonai Attila