Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Programok

Az Írók Boltja szeptemberi programjai

2010.09.01.

AZ ÍRÓK BOLTJA SZEPTEMBERI PROGRAMJAI
A programok 1600-kor kezdőnek, az eltéréseket jelezzük!

1. szerda 19.00 órától!
ÉS-KVARTETT
Az est témája Kondor Vilmos: A budapesti kém című regénye lesz.
A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Gács Anna és Szilasi László.
A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba.
A sorozatot a MASZRE támogatja.

2. csütörtök
ORIOLD ÉS TÁRSAI
Ingrid Rose: Az iskolai erőszak – Tanulmány az elidegenedésről, a bosszúról és a jóvátételről
A könyvet bemutatja: Ranschburg Jenő
Meghívott szakértők: Monostoriné Vass Anikó Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főnyomozója , Szabó Zsuzsa a Pedagógus Szak¬szervezet alelnöke valamint Tornyossy Mária klinikai szakpszichológus, a könyv lektora.
Moderátor: Szász Áron

7. kedd
GABBIANO PRINT
Babits Antal: Végtelen ösvények – Zsidó bölcselet és misztika
Bemutatják: Heller Ágnes, Rugási Gyula, Staller Tamás és Schőner Alfréd
Moderátor: Uhrman Iván
Közreműködik: Fekete László

8. szerda 18.00 órától!
ERKEL, MAHLER ÉS LISZT BELVÁROSA – Az Andrássy út régen és ma
Őszi kultúrtörténeti beszélgetések az Írók Boltjában
Budapest kulturális sugárútja, az Andrássy út
Erkel, Mahler és Liszt belvárosa - Kultúrtörténeti áttekintés
Vendégeink: Batta András, Gerő András
Moderátor: Rózsa Péter

9. csütörtök
SPRINTER
Latinovits Zoltánra emlékezünk
Latinovits Zoltán: A világ vagyok - DVD-album
Moderátor: Kelecsényi László, az album szerkesztője
Vendég: Őze Áron
Közreműködik: Lázár Balázs

14. kedd
FŐVÁROSI ROMA OKTATÁSI és KULTURÁLIS KÖZPONT
Cigány festészet Magyarországon -1969-2009
Válogatás a Fővárosi Cigány Ház – Romano Kher közgyűjteményéből



15. szerda
PARNASSZUS KÖNYVEK – Új vizeken
Boldogh Dezső: Éjszakai kamionos
Magyari Andrea: Sztori
Simon Adri: Komplemente
Házigazda: Turczi István.

16. csütörtök

RUSZT JÓZSEF ÉLETMŰ-SOROZAT
Ruszt József: Színészdramaturgia – A Színitanoda
Ruszt József: Naplók 1962-1969 – Rekviem
Vendégeink: Forgách András, Nánay István és Tucsni András
Közreműködik: Trokán Péter

18. szombat 15:00-18.00!
SZAKMÁZÓNA AZ ÍRÓK BOLTJÁBAN - annak, aki még többet akar látni annál, amit odakint lát!
15.00
Kárpáti Péter - Kortárs Színházi Alkotók - Ellenfény könyvek 1.
100. Ellenfény szám: 2010/7 - Nyitottan a közönségre
Vendég: Kárpáti Péter
A beszélgetést vezeti: Sándor L. István
16.15
Függetlenül – Mitől is?
Szakmai beszélgetés a függetlenek helyzetéről, lehetőségeiről, jövőjéről
a független Criticai Lapok szervezésében.

22. szerda
BUDDHISTA VIPASSANA ALAPÍTVÁNY – A TAN KAPUJA BUDDHISTA EGYHÁZ
Sayadaw U Pandita: Még ebben az életben – A Buddha tanítása a megvilágosodás eléréshez
Bemutatja: Dobos Andrea
Moderátor: Szvetelszky Zsuzsa

23. csütörtök
SZÉPÍRÓK TÁRSASÁGA
A könyv utóélete
A Szépírók Társasága vendégül látja a Horvát Írószövetség két tagját.
Felolvasnak a szerzők: Vukčević Lidija és Pogačar Marko
Moderátor: Ladik Katalin

25. szombat 20.30!
FÜGGETLENEK ÉJSZAKÁJA – Ágens társulata
Basium - csókszolgálat
Szereplők: Ágens, Barsi Márton, Gergye Krisztián, Madák Zsuzsanna,
Szakács Ildikó, Boudny Lídia Ágnes, Kalmár Bence, Hományi Péter,
Nagy Bernadette, Kulcsár Viktória
Közreműködik: Stollár Xénia viola da gamba, Szabó Zsolt viola da gamba,
Balogh Vera barokk fuvola

29. szerda 19.00 órától!
ÉS-KVARTETT
Az est témája Szvoren Edina: Pertu című regénye lesz.
A beszélgetés résztvevői: Bárány Tibor, Gács Anna és Szilasi László.
A beszélgetést vezeti: Károlyi Csaba.
A sorozatot a MASZRE támogatja.

30. csütörtök
L’HARMATTAN
Sajó László: Fényre sötétedő
Bemutatja: Tarján Tamás
Közreműködik: Vallai Péter 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés