Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Tizenhárom új könyvet jelentetett meg az MMA Kiadó

MTI - 2022.06.01.

Tizenhárom új könyvet, többek között Béres Ilona színésznő életművét bemutató albumot, Szilágyi István író kötetét, valamint Cseres Tibor íróról szóló monográfiát jelentett meg a Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó, az érdeklődők a kiadványokat a június 9. és 12. között megrendezendő 93. Ünnepi Könyvhéten is megismerhetik.

A könyvheti kiadványokat és ez évi újdonságokat Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke; Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője; Palojtay Kinga, az MMA Kiadó vezető szerkesztője és Fejérváry Gergely, az MMA Kiadó szerkesztőségvezetője mutatta be szerdán Budapesten.
Turi Attila emlékeztetett, hogy az MMA Kiadó 2017-es alapítása óta több mint 300 tanulmánykötetet jelentetett meg, valamint számos sorozatot is indított, többek között az iparművészet és tervezőművészet, valamint a fotó- és képzőművészet területén.
Pécsi Györgyi kiemelte, hogy formailag és tartalmilag az összes új kiadvány hozzájárul a magyar nemzeti kultúra erősítéséhez, megismertetéséhez és az értékek továbbviteléhez.
Mint rámutatott, a magyar irodalom élő klasszikusa, Szilágyi István Agancsbozót című, 1990-ben megjelent regényének újbóli kiadása jelentős lépés az erdélyi író életműkiadásában.
Az Ablonczy László által szerkesztett, Béres Ilona életművét bemutató albumról a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 160 fotóval illusztrált kiadvány az idén 80 éves, Kossuth-díjas színésznő pályája előtt tiszteleg, emellett pedig az egész korszak miliőjét igyekszik bemutatni.
Mint elmondták, Márkus Béla Cseres Tibor című monográfiája összefoglalja és értelmezi a közelmúlt egyik legjelentősebb történelmi regényírójának életművét. Cs. Szabó László író életműsorozatába három mű került Doveri átkelés, Magyar néző, valamint Fegyveres Európa címmel.
Sümegi György Tehát ez a háború? Hat haditudósító képzőművész a Donnál című, eredeti fotókkal, festményekkel, grafikákkal illusztrált kötete Szalay Lajosnak, a 2. világháború haditudósítójának állít emléket.
Az N. Pál József irodalomtörténész "Ha reménytelen a Lehetetlen." című válogatott tanulmánykötetében többek között Ady Endréről, Móricz Zsigmondról, valamint Németh Lászlóról olvashatók esszék és recenziók - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Mint ismertették, az új kiadványok között van Sturcz János művészettörténész Dante Pokla ma című albuma, Papp Endre monográfiája Cs. Szabó Lászlóról, Szunyogh András Rézmetszés című könyve, valamint Fekete Vince Szilágyi István című, az erdélyi író életművét bemutató interjúkötete.
Szintén az új kötetek között található a Buglya Sándor által szerkesztett 100 magyar dokumentumfilm című könyv, a Gál Sándor költő válogatott verseit bemutató Csillagromok című kötet, valamint Karen Sztyepanjan Shakespeare, Bahtyin és Dosztojevszkij: hősök és szerzők a kiterjesztett valóságban című irodalomtudományi munkája.
A kiadványok dedikálása június 11-én és 12-én lesz az Ünnepi könyvhéten, a Vörösmarty téren. Bővebb információk a könyvekről a www.mmakiado.hu weboldalon találhatók.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés