Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Szerzői jogi kiállítás Budapesten

2010.08.30.

Háromszáz évvel ezelőtt, 1710 tavaszán lépett életbe Stuart Anna statútuma, azaz a modern kor első szerzői jogi törvénye, amelynek akkori hatásait és mai jelentőségét a budapesti Gödör Klubban látható kiállítás mutatja be az érdeklődőknek.
A szeptember 1-8. között látogatható Kopirájt kiállítás többek között azt a folyamatot kívánja bemutatni, hogy a kezdetekben csak a könyvek másolását szabályozó, alapvetően a jogtulajdonosok érdekeit védő rendelet napjainkban miként segítheti az alkotók, a felhasználók és az újrafelhasználók jogai közötti egyensúly megteremtését.
A kiállításon a szerzői és szomszédos jogok koncepcióját és a jelenkor számos területére gyakorolt hatását követhetik nyomon a látogatók, akiket számos érdekességgel is várnak, például könyvdigitalizáló gépet üzemeltethetnek.
Egy 17 méter hosszú nyomtatványon a szerzői jogok fejlődésének kronológiája is látható lesz. A mai berendezések mellett azok az eszközök is megjelennek, amelyek a közelmúltban segítették az alkotások másolását, digitalizálását.
Tizenkét számítógép-installáció önálló internetes tárlatként mutatja be a copyright-történet technikai fejlődését, de olyan szerzői jogi területeket is bemutatnak, mint a Youtube videomegosztó, a Wikipédia szabad felhasználású enciklopédia, illetve a szellemi közvagyon, a szabad szoftver és a nyílt hozzáférés kérdése.
A budapesti Közép-Európai Egyetemen működő kutatási és kulturális intézmény, az OSA Archívum kiállításáról további információ a www.osaarchivum.org címen található. 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés