Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Slam poetry bajnokság, könyvbemutató is lesz az erdélyi Double Rise fesztiválon

MTI - 2018.05.06.

A magyar könnyűzenei élet legnevesebb képviselőivel, népzenével és néptánccal, színházi előadásokkal, közéleti beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és életmód udvarral is várják a magyar közönséget a Double Rise Fesztiválon Torockón, június 27. és 30. között.

Az erdélyi fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő fesztivál tavaly már csaknem 25 000 látogatót vonzott, ezért idén a nagyobb érdeklődésre számottartó programokat a Torockó közvetlen szomszédságában található, külön erre a célra kialakított területen rendezik meg - közölték a szervezők. 
A nagyszínpadon 17 magyar zenekar lép fel, többek közt a Quimby, a Tankcsapda, Lovasi András, az Irie Maffia, a Carbonfools, a Mary Popkids vagy a fesztivál idei himnuszát is jegyző Hiperkarma. 
A nagyszínpados fellépők mellett mintegy 50 népzenei és néptánccsoport, 40 DJ, három színházi társulat, hat komolyzenei koncert és slam poetry bajnokság várja a közönséget. 
A szervezők célja, hogy az eddigi törzsközönség mellett idén a teljes Kárpát-medencei magyarságot megszólítsák és bevezessék Erdély mondáinak, hagyományainak és természeti kincseinek világába. Ezért, az infrastrukturális fejlesztéseken túl, a környéket bemutató szervezett túrákkal, néptáncos és népzenei foglalkozásokkal, könyvbemutatókkal és művészeti kiállításokkal egészítik ki a programot. 
A fesztivál kezdetéig folyamatosan jegyakciók és játékok várják az érdeklődőket a Double Rise honlapján és közösségi média felületein.
Az összművészeti fesztivált első alkalommal 2016-ban rendezték meg a Kolozsvártól mintegy hatvan kilométerre fekvő, Europa Nostra díjas Torockón. A Double Rise, azaz a dupla felkelés egy különleges természeti jelenségre utal: az év egy bizonyos időszakában a hajnali napfelkelte során előbb eltűnik, majd a Székelykő hasadékában újra felbukkan a nap.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés