Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Racine-tól Térey-ig – öt évszázad alkotóinak művei a Katona József Színház műsorán

MTI - 2019.08.26.

Megtartotta évadnyitó társulati ülését hétfőn a Katona József Színház, amely az idei évadban Racine-tól Térey-ig, Moliere-től Jelinekig, öt évszázad alkotóinak műveit tűzi műsorra.

Az évad első bemutatóját október 5-én tartják a Sufniban. Elfriede Jelinek irodalmi Nobel-díjas osztrák írónő A királyi úton című művét Máté Gábor állítja színpadra - olvasható a Katona József Színház MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Mint írják, október 12-én Michael Haneke Oscar-díjas osztrák filmrendező Fehér szalag című filmjének színpadi adaptációját Ascher Tamás rendezésében mutatják be a nagyszínpadon December 20-án Tarnóczi Jakab rendezésében Katona József Bánk bán című művét mutatják be a Kamrában. December 21-én a nagyszínpadon Moliere Tartuffe című vígjátékának bemutatója látható, a darabot Bocsárdi László állítja színpadra.
Az évad második felében, 2020 elején Anna Politkovszkaja Orosz napló című könyvéből Török Tamara dramaturggal készít estet Fullajtár Andrea és Pelsőczy Réka. Március 6-án Zsámbéki Gábor A császár című rendezését láthatja a közönség a Kamrában. Az előadás szövege Ryszard Kapuscinski lengyel újságíró művei alapján készül. Ezzel párhuzamosan Jean Racine Phaedra című drámáját - Kemény Zsófi átiratában - Székely Kriszta állítja színpadra a Katonában, március 7-i bemutatóval.
A 2019/20-as évad két utolsó premierje május közepén lesz. Térey János Káli holtak című regényének színpadi változatát Dömötör András rendezi a Karmában, május 15-i premierrel. Az új előadások sorát Gothár Péter rendezése zárja a nagyszínpadon; Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátékának bemutatóját május 16-án tartják.
Az idei évadtól Hegymegi Máté rendezése, a Jeanne d'Arc átkerül a Kamrából a nagyszínpadra. Pálos Hanna és Rezes Judit visszatérésének köszönhetően több sikeres előadás is újra látható lesz: a Lélegezz, a Nem vagyunk mi barbárok és a Részegek még 2019-ben, A bajnok jövőre kerül vissza a repertoárra.
Szeptember 11-én és 12-én lesz látható Richard McElvain The chess player című vendégelőadása a Kamrában. A darabot a művész Stefan Zweig novellájából adaptálta és számos nagyvárosban sikerrel mutatta be az elmúlt két évben.
Folytatódik a Katona színházpedagógiai programja, a Behívó, befejeződik a felzárkóztatást segítő Eltáv projekt; a többéves munkát Budapest mellett Hamburgban zárják.
Az évadnyitón kiosztották a Vastaps Művészeti Díjat, amellyel az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit ismeri el a társulaton belül. A Rozsdatemető 2.0 című előadás rendezéséért Máté Gábor, a darab női főszerepéért Szirtes Ági, férfi főszerepéért Vizi Dávid kapott elismerést. Szintén ebben a darabban való játékáért nyerte el a legjobb női mellékszereplő díját Rujder Vivien, továbbá a legjobb férfi mellékszereplő díját Mészáros Béla, aki a Rozsdatemető 2.0 mellett a Jeanne d'Arc című produkcióban nyújtott alakításáért vehette át az elismerést. A különdíjat Dér Zsolt kapta a Leláncolt Prométheusz, valamint a Ha elmúlik öt év című előadásokban való játékáért.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés