A férfi és nő közötti párkapcsolatok ismert és ismeretlen bugyraiba ereszkedik alá Szabó T. Anna Törésteszt című, első novellakötetében. Ki szolgál kit, ki a kiszolgáltatottabb, ki és miért ragaszkodik a másikhoz, ki a domináns személyiség, hogyan lehetünk párkapcsolatban is magányban: ezekre a mindenkit érintő kérdésekre keresi a válaszokat. Az intenzív szövegekben gyakran reflektálatlanul jelennek meg az érzelmek, a szövegek hangneme egyszerre kíméletlenül nyers és elfogadóan részvevő.  Szabó T. Annával beszélgettem a kötetről.

– Sokféle műfajban otthon vagy már. Írsz verset, regényt, drámát, gyerekeknek szóló meséket és esszéket. Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, úgy éreztem, mintha nem is novellákat, hanem hosszabb lélegzetű szabad verseket olvastam volna.

– Ha nem tudnák, hogy verseket is írok, valószínűleg nem gondolnának erre. Ugyanakkor nem baj az összehasonlítás, mert azt jelenti, hogy ülnek a mondatok. Az első novella, az Origó tényleg szabadvers, a test démonáról szól. Párhuzamként mondom, hogy nagy hatással volt rám az El Kazovszkij-kiállítás a Nemzeti Galériában, az ő testhez és a lélekhez való viszonya, ami tükröződik a festményein. Számára a test egyfajta kísérleti terep, a saját teste is. Nálam ez az öngyötrés fejben vagy elméletben történik. A novellák vezérfonala a kiszolgáltatottság, annak számos rétegével. Ki vagyok szolgáltatva a testemnek; kiszolgálnak, és én is kiszolgálok másokat. El Kazovszkij kutyafigurája része volt az én életemnek is. Ott ült gyerekkoromban az ágyam végénél, tényleg láttam. Ő volt az én vándorfarkasom, a kiszolgáltatott lényem, de ezt csak felnőttként értettem meg. Ez az állati-démoni figura minden egyes novellámban ott van, de láthatatlan.

– A kísérletezés része az is, hogy hol férfi, hol női hangon szólalsz meg, váltogatod a nemed, a nézőpontod, tűpontossággal ábrázolva a nemek közötti hatalmi viszonyokat. A novellák egyszerre brutálisak, nyersek, szókimondóan erotikusak, ugyanakkor a részvét és a szeretet is megjelenik bennük.

– Mindegy, melyik nemhez tartozunk, alapvetően ugyanúgy kiszolgáltatottak vagyunk a testünknek és a környezetünknek. Persze én novellákat írtam, nem regényt, csak a végén állt össze a sokféleségből a kiszolgáltatottságot megmutató egész. Azt akartam, hogy bőr alá menjen, de ne pusztítson el.

– Különös babák jelennek meg a történetekben, erre utal Szilágyi Lenke nagyszerű fedélborítója is. Van valósághű csecsemő, férfiaknak való, Barbie babára hajazó műnő, és egy cybervilágban élő robotlány.

– Ez utóbbi egy sci-fi novella, amelyet még a Galaktikának írtam felkérésre. Régen készültem már arra, hogy a babákról írjak. Mindegyikben a testről való tudás érdekelt, ami egyben a lélekről való tudás is. Ki néz ki a szemen keresztül?  Én, vagy van valaki túl a testemen, vagy nincs senki, aki én vagyok, hanem rajtam keresztül az isten vagy az ördög néz ki a világra?

– Ez a kötet olyanfajta kitárulkozás, mint amilyen a gyerekszülés élményét feldolgozó Elhagy című versesköteted.

– Nem járok pszichológushoz, nem is tehetem, mert nem szabad kibeszélnem a dolgokat, hanem ki kell írnom.  Rólam azt szokták mondani, hogy „finom lélek” vagyok, pedig én soha nem állítottam ezt – érzékeny, az vagyok, de naiv nem. Persze a kitárulkozás veszélyes dolog, ebbe bele is lehet halni - csakhogy akkor is belehalsz, ha nem írod ki magadból. Egy író sohasem lehet pusztán kedves. Ezt csak akkor teheted meg, ha kétéveseknek írsz – velük kedves is szoktam lenni... A nőktől persze azt várják el, hogy legyenek mindig finomak. Hogy menjenek bele a játékbaba szerepébe és ne próbáljanak kitörni. Az elfojtás, a lefojtás közben iszonyatos indulatokat gerjeszt.

– Egészen mélyen belemész a nemi szerepek, az egyenlőség és az egyenlőtlenség ábrázolásába.

– Engem irritál a ma még nagyon erősen jelen lévő macsóság, amely öröklődik generációról generációra - egyes férfiak egy csokor virággal vagy egy bókkal letudni vélik az összes tahóságot vagy pofont. Szerintem a családi szerepek nincsenek kőbe vésve. Figyelnünk kell egymásra, kölcsönösen. A könyvben időnként felcserélődnek a szerepek, megmutatom, hogy mindkét fél lehet kiszolgáltatott. A párkapcsolatok akkor működnének rendesen, ha tényleges egyenlőségről beszélhetnénk. Nincs nagyobb sértés, mintha az otthon lévő sokgyerekes anyának felteszik a kérdést: mégis, mit csináltál egész nap? Emlékszem egy mesére, ahol az apa végigcsinálja az anya egy napját… Végül visszaáll a világrend, de mégsem lesz soha többé olyan, mint volt.  Az első lépés az önismeret mélyítése, hogy egyáltalán kimondjuk, ami bánt. És ahogy telik az idő, újra kell értelmezni önmagunkat és a környező világot, amiben élünk. Nem véletlenül szerepelnek negyvenes figurák ezekben a novellákban: ez a számvetés ideje. Erősen jelen van a könyvben a fény és a sötétség, a ragyogás és a félhomály, a nagyon nagy akarás, vagy a sóvárgás és a nem akarás. Annak a megmutatása, hogyan tudunk egyszerre ragaszkodni és ragadozni. És persze a magány ábrázolása is nagyon fontos. Szeretnék segíteni ezzel a könyvvel, azoknak, akiket érint. És kit ne érintene? Beszélni kell a fájdalmainkról, mert a fájdalom a szabadság kapuja is lehet. A szocializmusban ránk erőltetett elfojtás nagyon sok kárt okozott, de ma már folyamatosan jelennek meg olyan könyvek – főleg az angolszász irodalomból átvett fordítások – amelyek segítenek oldani az évtizedes elhallgatást és segíteni a családi sérelmek feldolgozását. Megjelent több fontos apakönyv már magyarul, anyakönyv viszont sokkal kevesebb van. Én szeretnék írni egyet.

– Mivel foglalkozol mostanában?

– Nemrég fejeztem be egy opera-mesét, és hamarosan megjelenik az Ikertükör, a Lackfi Jánossal közösen írt könyvünk. Már a boltokban van Benji Davies kicsiknek szóló gyászkönyvének a fordítása is, a Nagypapa szigete. Arról beszél, hogy hogyan lehet a szeretteinkhez ragaszkodni és elengedni őket, amikor eljön az idő.

Szénási Zsófi
Fotó: Szabó J. Judit

Szabó T. Anna: Törésteszt
Magvető Kiadó, 248 oldal, 2990 Ft