Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Önálló kötetként megjelenik a "Tolkien-írások Szent Grálja”, a Gondolin bukása

MTI - 2018.04.12.

Először jelenik meg önálló könyvként a modern fantasy atyjaként emlegetett J. R. R. Tolkien Gondolin bukása című műve, amelyet Középfölde "első igazi történetének" nevezett az író.

Tolkien 1917-ben kezdte írni a történetet, amelyben Gondolin városa a Sötét Úr, Morgoth áldozatává válik, mielőtt Középfölde A hobbit és A Gyűrűk Ura helyszínévé vált volna - idézte fel a BBC News.
A Gondolin bukása két éven belül a második Tolkien-mű, amely az író fia, Christopher Tolkien szerkesztői munkájának köszönhetően végre önálló kötetként is megjelenik.
Az új könyv sokak számára meglepetés volt, mivel az immár 93 éves Christopher a Beren és Lúthien című könyv 2017-es megjelenésekor azt mondta, "valószínűleg ez az utolsó általa szerkesztett könyv édesapja írásaiból".
Középföldén játszódó regényei közül mindössze A hobbit és A Gyűrűk Ura-trilógia megjelenését élte meg Tolkien, aki 1973-ban halt meg.
Christopher, akit apja annak idején a "legfőbb kritikusának és segítőjének" nevezett, élete nagy részét édesapja kiadatlan írásainak gondozásával töltötte. Az ő szerkesztésében jelent meg A szilmarilok és A Húrin gyermekei is, amelyeket Tolkien kézirataiból és szétszórt jegyzeteiből szerkesztett egységes egésszé.
A Tolkien Társaság elnöke, Shaun Gunner szerint a rajongók nagy része a "Tolkien-írások Szent Gráljaként" tekint a Gondolin bukására.
A történet, amely korábban az Elveszett mesék könyvében jelent meg egy fejezetként, valamint rövidített változatban A szilmarilokban is, augusztus 30-án érkezik önálló kötetként a brit könyvesboltokba. Az illusztrációkat Alan Lee készítette, aki A hobbit és A Gyűrűk Ura könyvek számára rajzolt képeivel Peter Jackson filmadaptációit is komolyan inspirálta.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés