Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Nobel-díj - Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója

MTI - 2019.10.10.

Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Német Nyelvű Irodalmak Tanszékének vezetője.

A Svéd Akadémia indoklása szerint a 76 éves Peter Handke a 2019-es irodalmi Nobel-díjat nagyhatású munkásságáért kapta, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát.
Balogh F. András kiemelte: Peter Handke ellentmondásos, de nagyon termékeny szerző, a "hazaellenes irodalom" (Anti-Heimat-Literatur) egyik képviselője. A második világháború után megjelent irodalmi irányzat mögötti történelmi tapasztalat, hogy a kisváros, a faluközösség megfojtja az egyént, és a melegágya a nemzeti szocializmusnak. Alapállása, hogy a haza fogalmát a nácizmus teljesen eltorzította.
Peter Handke pályája a német és az osztrák identitás, a múlt továbbélő bűneinek bírálójaként ebben a mozgalomban bontakozott ki - tette hozzá.
Balogh F. András hangsúlyozta: kisebb csoda, hogy Peter Handke irodalmi Nobel-díjat kapott, hiszen az elmúlt évtizedekben számos konfliktusba keveredett, és eléggé elszigetelődött az irodalmi életben.
Édesanyja anyanyelve a szlovén volt, ezért mély szimpátiával viszonyul a délkeleti szláv népekhez. A délszláv konfliktusban határozattan a szerbek oldalára állt, amit nagyon zokon vett tőle a német nyelvű irodalmi élet. Ezt követően egyfajta önkéntes száműzetésbe vonult Franciaországba - mondta el.
Peter Handke kitüntetése felhívja a figyelmet arra, hogy el kell gondolkodnunk, miként bánunk a haza fogalmával, és mit jelent a népek barátsága - vélte Balogh F. András.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés