Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Negyven éve hunyt el Rudolf Carnap

2010.09.12.

Negyven éve, 1970. szeptember 14-én hunyt el Rudolf Carnap német származású amerikai filozófus. Egy német kisvárosban, Ronsdorfban született 1891. május 18-án. Jénában és Freiburgban az egyetemen matematikát, fizikát és filozófiát tanult, nagy hírű oktatók tanítványa volt.
Az első világháború alatt besorozták, 1917-es leszerelése után Berlinben a relativitáselméletet tanulmányozta. A háború után visszatérve Jénába doktori disszertációján kezdett dolgozni: az 1921-re elkészült Der Raum a különböző térfogalmak jellegzetességeit és különbözőségeit mutatta be, erősen kanti hatásokat tükrözve. Ezután folytatta a fizika filozófiai kérdéseiről szóló kutatásait, Edmund Husserl előadásait látogatta és levelezést folytatott Bertrand Russell-lel is.
1923-ban egy filozófiai konferencián megismerkedett Moritz Schlickkel, a később Bécsi Kör tudóstársaság vezetőjével. 1926-ban az osztrák fővárosba költözött, a Bécsi Egyetem tanára és a Bécsi Kör tagja lett, gondolkodásának középpontjában ekkor már a logikai pozitivizmus eszméi álltak. 1928-ban jelent meg első jelentősebb tanulmánya, a logikai empirizmus korai szakaszának meghatározó műve A világ logikai felépítése (Der logische Aufbau der Welt - röviden: Aufbau) címmel. Egy évvel később A logika vázlata (Abriss der Logistik) címmel matematikai-logikai kézikönyvet adott ki. 1930-ban Hans Reichenbach társaságában létrehozta az új tudományos filozófia fórumát, az Erkenntniss című folyóiratot, amely 1940-ig jelent meg.
1931 és 1935 között Carnap a prágai Német Egyetem professzora volt, itt írta meg 1934-ben másik meghatározó művét, a logikai és nyelvfilozófiai problémákat boncolgató A nyelv logikai szintaxisa (Logische Syntax der Sprache - röviden: Syntax) címűt.
1935-ben a nácizmus fenyegetése elől az Egyesült Államokba emigrált, ahol 1941-ben kapott állampolgárságot. 1936-tól 1952-ig a Chicagói Egyetemen tanított, közben a Harvard Egyetem vendégprofesszora is volt. 1938-ban Otto Neurath szociológussal és Charles W. Morris pragmatikus filozófussal létrehozta Az egységes tudomány nemzetközi enciklopédiája című sorozatot. 1945-től célja egyre inkább egy formális induktív logikai rendszer megalkotása volt, amelynek elméletét A valószínűség logikai alapjai (Logical Foundations of Probability) című 1950-es művében fejtette ki.
1952 és 1954 között Princetonban, az Institut for Advanced Study munkatársaként valószínűségelméleti kutatásokkal foglalkozott. 1954-ben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem professzora lett, hátralevő éveiben elsősorban induktív logikájának módosításával, illetve kibővítésével foglalkozott. Sokrétű érdeklődésének egyik fontos területe volt az eszperantó iránti rajongása, amit maga is jól beszélt, részt vett az Eszperantó Világkongresszuson is, s utazásai során is e nyelven kommunikált.
1970. szeptember 14-én halt meg a kaliforniai Santa Monicában fekvő otthonában.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés