Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Münchenben mutatkozik be Ladik Katalin

MTI - 2023.03.01.

A müncheni Haus der Kunstban nyílik kiállítása pénteken Ladik Katalinnak. Az Ooooooooo-pus című, szeptemberig látható tárlat a költő első jelentős bemutatkozása lesz Németországban - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A szervezők szerdai közleménye szerint az Újvidéken született művész munkássága szellemileg és fogalmilag is az egykori Jugoszlávia soknemzetiségű és feminista avantgárdjában gyökerezik, Újvidék többnyelvű, többnyire szerb és magyar viszonyai alakították Ladik Katalin nyelv- és költészetszemléletét. Művészetével a hagyományos nemi szerepeket vitatja, testét és hangját eszközként és médiumként használja, így lett az 1960-as években az újvidéki irodalmi és művészeti avantgárd kulcsfigurája.
Mint írják, Ladik Katalin számára a test a költészet eredete, ez az önkifejezésének tere és helye, amelyet happeningekkel, rituálékkal és fotóperformanszokkal fedez fel. Művészi munkásságának középpontjában a nyelv áll, sokrétű költészetszemlélete könyvei lapjain, kottákban, konkrét verseken és vizuális kollázsokon egyaránt testet ölthet.
A hang lesz a vezérmotívuma a Haus der Kunst programjának is: a három kiállítótér Ladik Katalin vizuális és fonikus költészetére épül, így az Ooooooooo-pus olyan kiállítás lesz, amelyet legalább annyira kell hallani, mint látni.
A Haus der Kunst kiállítására egyébként Ladik Katalin két új alkotással is készült, egy hangzó szobrászati partitúrával és egy installációval. Az első teremben elhelyezett varrógéptől pedig piros cérna vezet a teljes kiállításon át egészen a harmadik terem Kövess engem a mitológiába (2017) című szobráig.
Ladik Katalin alkotásai jelenleg a Robert Capa Központ Szabadság, egyenlőség, lányszövetség, érzékiség - Perspektívák a női tapasztalatokról című kiállításán is láthatók, júniusban pedig az acb Galéria Ladik Katalin korai műveinek kiállításával lesz jelen az Art Basel Features szekciójában - áll a közleményben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés