Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Megjelent a Nemzeti Könyvtár hatodik sorozata

MTI - 2014.09.16.

Hat kötet jelent meg a Nemzeti Könyvtár hatodik sorozatában kedden: Baktay Ervin, Szentgyörgyi Albert, Dékány András, Szenczi Molnár Albert, Krúdy Gyula és Nemeskürty István munkái.

A 2012-ben indult Nemzeti Könyvtárban a tervek szerint négy, egyaránt 24-24 kötetet tartalmazó hullámban összesen 96 kötet jelenik meg 2018-ig - mondta el Kurucz Éva kormányszóvivő a sorozat keddi budapesti bemutatóján.
A Nemzeti Könyvtár második hullámának köteteihez nyolc neves politikustól, nyolc kiemelt intézmény jelenlegi vagy egykori vezetőjétől, és nyolc egyházi méltóságtól kértek három-három ajánlást, ezek közül választottak ki egy-egy kötetet - közölte Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.
A kedden bemutatott, hatodik sorozatban Tarlós István főpolgármester Baktay Ervinnek a nagy felfedezőről, Körösi Csoma Sándorról írott könyvét javasolta kiadásra, míg Szentgyörgyi Albert Az őrült majom című köteténél "tudós ajánlott tudóst", hiszen Pálinkás Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének ötlete alapján adták ki a C-vitamin felfedezőjének nagyszerű esszéjét - számolt be.
Kerényi Imre elmondása szerint Dékány András Matrózok, hajók, kapitányok című munkája - melyet Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke ajánlott az ifjúsági irodalom legjavához tartozik, Szenczi Molnár Albert Magyar zsoltároskönyve pedig "csodálatos költői remekmű". A Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára kiadott kötetbe az összes zsoltár kottaképe is bekerült.
Matolcsy György jegybankelnök "Krúdy ízeit" ajánlotta - az Előhang egy kispörkölthöz című kötet Szigethy Gábor szerkesztésében jelent meg -, míg Fekete Györgynek, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének ajánlására Nemeskürty István Önfia vágta sebét című munkáját adták ki.
Kerényi Imre az MTI-nek elmondta: tervei szerint az utolsó hullámban a kortárs magyar irodalom alkotóinak kötetei jelennének meg a magyar könyvtárosok szavazatai alapján.
A célja szerint a magyar írott kultúra legjavát egységes sorozatba gyűjtő Nemzeti Könyvtár első köteteit 2012. október 3-án adták ki. A válogatás szempontjai az olvasmányosság, a sokszínűség és a nemzeti önbecsülés erősítése. A könyvek hét rovatba rendeződnek: magyar írók, hősök, tájak, mesék, ízek, ritkaságok és ünnepek.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés