Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Madách Imrére emlékeznek Csesztvén és Alsósztregován

MTI - 2018.10.03.

Madách Imrére emlékeznek halálának 154. évfordulóján a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén. A pénteki és szombati programok sorában bemutatják az Arany János és Madách Imre levelezéséről szóló kötetet is - tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa szerdán.

Mócz Zoltánné elmondta: a Madách Irodalmi Napokat hagyományosan megrendezik Madách Imre halálának évfordulóján, a programokat ezúttal is közösen szervezi a Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (SZNM-SZMKM) és Csesztve község önkormányzata. A kétnapos rendezvényt Jarábik Gabriella, az SZMKM igazgatója és Dusan Malis, Alsósztregova polgármestere nyitja meg.
A program pénteken az alsósztregovai Madách-kastélyban, a költő szülőhelyén kezdődik, szombaton pedig Csesztvén zajlik, ahol Madách házassága boldog éveit élte, és ahol Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye található.
Egy család a forradalomban címmel előadást tartanak, egyben megnyitják a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma 1848/49-es szabadságharcra emlékező kiállítását Alsósztregován, és itt, majd szombaton Csesztvén is bemutatják Praznovszky Mihály Tisztelőd s barátod - Arany János és Madách Imre levelezése című könyvét. A szerzővel E. Csorba Csilla művészettörténész, illetve Kovács Anna irodalomtörténész beszélget.
A két költő barátságát a Tragédia indította el, és Madách 1864. október 5-én bekövetkezett haláláig számos levélváltás kísérte.
Az irodalmi napokon megemlékeznek a tíz éve elhunyt Kerényi Ferenc színháztörténészről, irodalomtörténészről is. Szlovákiában emléktábláját koszorúzzák meg a kastély falán.
Alsósztregován Madách Imre síremlékénél, Csesztvén a költő szobránál tartanak majd koszorúzást, a helyszíneken N. Tóth Anikó Madách- és Talamon-díjas író és Sirató Ildikó színháztörténész, az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti tárának vezetője mondanak emlékbeszédet.
Madách Imre 1823. január 20-án született és 1864. október 5-én halt meg Alsósztregován, 1844 decembere és 1853 szeptembere között lakott Csesztvén. A csesztvei kúria 1964-ben kapott múzeumi funkciót. Az emlékházat hat éve újították fel, akkor nyitották meg az új állandó kiállítást is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés