Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Krasznahorkai László idén újra elnyerheti a Nemzetközi Man Booker-díjat

MTI - 2018.03.12.

A Nemzetközi Man Booker-díjat korábban már elnyerő Krasznahorkai László ismét felkerült a brit irodalmi díj hosszú listájára, ezzel a magyar író idén is az esélyesek között szerepel - írta meg hétfőn a The Guardian című brit napilap.

A Nemzetközi Man Booker-díjra esélyes művek, szerzőik és fordítóik listáját hétfőn hozták nyilvánosságra. A felsorolt 13 szerző között két korábbi győztes is van: Krasznahorkai László 2015-ben, Han Kang koreai regényíró pedig 2016-ban nyerte el a díjat. A brit lap azt is kiemelte, hogy Krasznahorkai rendszeresen szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes írók között.
Krasznahorkai idén a Megy a világ című elbeszéléskötetével került a díjesélyesek mezőnyébe. Az angolul The World Goes On címen megjelent könyv fordítását John Batki, Ottilie Mulzet és George Szirtes készítette.
A Nemzetközi Man Booker-díj zsűrije 108 műből választotta ki a 13 alkotást. "Igazi bőségszaru ez a lista - ismert szerzők és néhány újonc is szerepel rajta" - mondta Lisa Appignanesi, a zsűri elnöke.
Hozzáfűzte, hogy kimerítő feladat volt a válogatás, minden könyv más vidékre, más kultúrába, teljesen más hagyományok közé vezette az olvasót. 
Három spanyol szerző, Javier Cercas (The Impostor), Antonio Munoz Molina (Like a Fading Shadow) és The Dinner Guest című első könyvével Gabriela Ybarra is bekerült a válogatásba.
A német Jenny Erpenbeck afrikai menedékkérőkről szóló Go, Went, Gone című regényével, a francia bestselleríró, Laurent Binet pedig The 7th Function of Language című munkájával jutott a díj közelébe. A koreai Han Kang The White Book című alkotásával szerepel, a francia Virginie Despentes pedig Vernon Subutex 1 című munkájával. 
Az argentin Ariana Harwicz Die, My Love, az osztrák Christoph Ransmayr The Flying Mountain, az iraki Ahmed Saadawi Frankenstein in Baghdad, a lengyel Olga Tokarczuk Flights és a tajvani Wu Ming-yi The Stolen Bicycle című könyvével verseng a díjért.
Appignanesi kiemelte, hogy idén különösen sok a független kiadóktól származó kötet a mezőnyben.
"Úgy gondolom, megemelhetjük a kalapunkat a független kiadók előtt" - jelentette ki felsorolva, hogy ezeknek a kiadóknak nemcsak a fordítás költségeit kell állnia, hanem a publikáláshoz és az eladáshoz is sok munkára van szükség. 
A listán szereplő műveket tíz nyelvből fordították.
Appignanesi és a zsűri további tagjai, Michael Hofman költő, Hari Kunzru és Helen Oyeyemi író, valamint Tim Martin újságíró április 12-én hozzák nyilvánosságra a döntősök rövid listáját. A győztest május 22-én hirdetik ki. A nemzetközi Man Booker-díjjal járó 50 ezer fontos (17,6 millió forintos) pénzjutalmat egyenlő arányban osztják meg a győztes mű írója és a fordítója között. 
Tavaly az izraeli David Grossman vehette át az Egy ló besétál a bárba című, magyarul is megjelent regényéért Nemzetközi Man Booker-díjat. A rangos irodalmi elismerést egy-egy mű alapján ítélik oda évente. Bármilyen idegen nyelven írt könyv elnyerheti, ha megjelent angol fordításban is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés