Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Kányádi Sándorra emlékezik a Kaláka együttes pénteken Egerben

MTI - 2018.06.29.

A napokban elhunyt Kossuth-díjas költőre, íróra, műfordítóra, Kányádi Sándorra emlékezik a Kaláka együttes pénteken Egerben az alkotó által ültetett fánál, megzenésített Kányádi-versekkel.

Három évvel ezelőtt a Kaláka Fesztivál keretében Kányádi Sándor fát ültetett az egri Érsekkertben, a Múzsák Ligetében. A zenés megemlékezés pénteken 12 óra 30 perckor lesz, a Bródy Sándor Könyvtárba szervezett Dsida-kiállítás megnyitója után - közölte az egri polgármesteri hivatal szerdán az MTI-vel.
Mint írták, Kányádi Sándor nagyon szerette és tisztelte Dsida Jenő költészetét, a Kaláka együttes tagjaival pedig baráti viszonyban volt. A Kaláka számos Kányádi-verset zenésített meg, néhány költeményt az alkotó kifejezetten a zenekarnak írt.
Három lemez született, amelyen a Kaláka, illetve Gryllus Dániel zenéivel kizárólag Kányádi-versek hallhatók. Az első 2004-ben a Hangzó Helikon-sorozat induló kiadványa, a költő 75. születésnapjára időzített Kaláka-Kányádi album volt, ezt követte négy évvel később a Fehéringes versek című CD a költő felnőtteknek szóló munkáival, majd 2009-ben újabb Kaláka-Kányádi-lemez, ezúttal gyerekeknek.
Kányádi Sándor életének 90. évében június 20-án hunyt el Budapesten.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés