Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Jókai Anna tiszteletére avattak emléktáblát Budapesten

MTI - 2022.06.07.

Jókai Anna halálának ötödik évfordulója alkalmából kedden emléktáblát avattak a Fiumei úti sírkertben, ahol mostantól a főbejáratnál található tér is a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság első elnöke nevét viseli - közölte a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az MTI-vel.

A közlemény szerint Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója az avatóünnepségen hangsúlyozta, hogy Jókai Anna példaértékűt alkotott a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) - a kezdetekben: Nemzeti Kegyeleti Bizottság - első elnökeként. Elindította a Nemzeti Sírkert védettséggel járó feladatait, kidolgozta az ehhez kapcsolódó szabályozásokat és eljárásokat. Közreműködött a nemzeti gyászról szóló kormányrendelet kidolgozásában.
Elnöklete alatt létesült Bethlen István és József Attila síremléke, és ez időszak alatt újult meg Deák Ferenc mauzóleuma is a Fiumei úti sírkertben - tette hozzá Móczár Gábor.
"Jókai Anna mindig azért küzdött következetesen, hogy mindaz, ami a múltunkban fontos vagy lényeges volt, az valamilyen módon meg legyen örökítve. Jókai Anna számára fontos volt a hazaszeretet, a magyarság, a hit, az erkölcs" - idézi a NÖRI közleménye a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) elnökhelyettesét.
Mint Szakály Sándor kiemelte, Jókai Anna a bizottság elnökeként azért dolgozott, hogy mindenki, aki ehhez a nemzethez tartozott és maradandót alkotott, megmaradjon az emlékezetünkben.
Jókai Anna 2017. június 5-én, életének 85. évében hunyt el. Az NEKB elnöki tisztségét 2000 és 2006 között töltötte be.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés