Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Január végéig várják a történeteket a Budapest Nagyregényhez

MTI - 2023.01.12.

Január végéig várják a személyes és városi történeteket a főváros 150. születésnapjára készülő Budapest Nagyregényhez - áll a Budapest Brand MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, a kötethez, amelyben minden kerületnek saját fejezetet szentelnek, Budapesthez köthető történeteket várnak. A főváros 150. születésnapján, november 17-én megjelenő könyv 23 fejezetét 23 népszerű, kortárs író fogja megalkotni, azokból a történetekből is inspirálódva, amelyeket a városlakók küldenek be számukra.
Többek között Cserna-Szabó András, Dragomán György, Mán-Várhegyi Réka és Tompa Andrea is részt vesz a nagyregény megírásában, a többi írót pedig fokozatosan, a projekt előrehaladásával jelentik be a szervezők.
A civil anyaggyűjtés november 17-én, a főváros 149. születésnapján indult el a Budapest Brand és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködésében.
A legfeljebb 4000 karakter hosszú, egy kerület, városrész tereihez, épületeihez, személyiségeihez vagy eseményeihez kapcsolódó történeteket január 31-ig online, a www.bpnagyregeny.hu honlapon lehet beküldeni, a Történetküldés gombra kattintva.
A közleményben kiemelik, hogy azok a történetek sem vesznek el, amelyek kimaradnak a kötetből. Ezek megjelenhetnek a Budapest Nagyregény kísérő kiadványaiban vagy elhangozhatnak eseményein.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés