Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Inger-Maria Mahlke családregénye kapja idén a Német Könyvdíjat

MTI - 2018.10.13.

A kortárs német irodalom fiatal nemzedékének legnagyobb alkotói között számon tartott Inger-Maria Mahlke Spanyolországgal foglalkozó családregénye, az Archipel (Szigetcsoport) kapja idén a német nyelvterület egyik legrangosabb irodalmi elismerését, a Német Könyvdíjat - jelentették be hétfő este Frankfurtban.

A regény egyik különlegessége, hogy az időben visszafelé haladva, 2015-től 1919-ig beszéli el történetét, amely a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén játszódik.
A középpontban három család áll, amelyek ugyan más-más társadalmi réteghez tartoznak, de egyaránt "töréseket és sebeket" okoz bennük a spanyol történelem alakulása - áll a zsűri indoklásában.
A Német Könyvdíj a német könyvszakma csúcsszerve, a Börsenverein des Deutschen Buchhandels elismerése az utóbbi év terméséből a legjobbnak ítélt német nyelvű regénynek. A 2005-ben alapított díjra német, osztrák és svájci kiadók pályázhatnak köteteikkel. Az idén 199 alkotást neveztek be. 
A tekintélyes kritikusokból álló zsűri az első lépésben egy húszas listát (Longlist) állít össze, majd a mezőnyt hat kötetre szűkíti (Shortlist). A díj 25 ezer euróval (8,25 millió forint) jár, a Shortlist további öt alkotását 2500-2500 euróval jutalmazzák.
Tavaly Robert Menasse osztrák író Die Hauptstadt (A főváros) című műve kapta a díjat, az Európai Uniót és bürokráciáját szatirikusan ábrázoló regény Magyarországon is sikert aratott.
A rangos elismerést az elmúlt években két alkalommal is magyar gyökerű szerző nyerte el: 2010-ben Abonyi-Nagy Melinda Svájcban élő vajdasági magyar származású írónő Galambok röppennek föl című könyvével, 2013-ban pedig a soproni születésű, Berlinben élő Terézia Mora író, forgatókönyvíró és műfordító A szörnyeteg című, részben Magyarországon játszódó regényével érdemelte ki a díjat.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés