Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Elhunyt Szamosi Mariann

2018.11.27.

A kiadó tudatta, hogy a Ciceró Könyvstúdió Kft. alapítója és 2009-ig ügyvezető igazgatója, Szamosi Mariann, 2018. november 21-én, életének 91. évében elhunyt.
A kiadó gyászjelentésében írja, hogy Mariann hosszú évtizedekig a Gondolat Kiadó szerkesztője volt. Számtalan remek kiadvány, többek között a közkedvelt Világjárók-sorozat is az ő gondozásában jelent meg.
1991-ben, 63 évesen kezdett „új életet”, amikor létrehozta a Falukönyv-Ciceró Kiadót, amelynek neve később Ciceró Könyvstúdió lett. Mariann elkötelezetten és lelkesen vetette bele magát a gyermek- és ifjúsági könyvekkel, valamint a sokszínű, változatos ismeretterjesztő kiadványokkal való foglalkozásba.
Mélyen hitt benne, hogy „mehet a könyvek által a világ elébb”. Szeretettel és nagyfokú tisztelettel fordult a kiadó elsődleges célcsoportja, a gyerekek felé.
Nagyon fontos volt számára, hogy csakis minőségi kiadványok kerüljenek ki a keze alól (így született például a Klasszikusok Fiataloknak-sorozat), ugyanakkor igyekezett lépést tartani a korral, és a modern világ fiataljaihoz is szólni (így született pl. a Tök Jó Könyvek-sorozat).
Kedves, nyitott személyiségét az egész könyvszakma ismerte és szerette.
2009-ben, 81 évesen vonult végleg nyugdíjba, de a régi kollégák, ismerősök a mai napig érdeklődnek róla.
Emlékét szívünkben őrizzük.
Temetése 2018. december 9-én, 10h-kor lesz a Kozma utcai Zsidó Temetőben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés