Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Elhunyt Jean-Claude Carriere Oscar-díjas francia forgatókönyvíró

MTI - Könyvhét - 2021.02.09.

Elhunyt 89 éves korában Jean-Claude Carriere Oscar-díjas francia forgatókönyvíró, aki egyebek között A burzsoázia diszkrét bája és A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmklasszikusok forgatókönyvén dolgozott. Magyar nyelven más könyvek mellett, Miloš Formannal közösen jegyzett Goya kísértetei című regénye jelent meg.

Lánya tájékoztatása szerint Carriere hétfőn halt meg természetes okokból párizsi otthonában.
Carriere 1963-ban a Heureux anniversaire című rövidfilmért kapott Oscar-díjat, és 2015-ben Oscar-életműdíjjal is kitüntették. A vágy titokzatos tárgya című filmért 1978-ban Luis Bunuel rendezővel megosztva jelölték forgatókönyvírói Oscarra, 1989-ben pedig Philip Kaufmannal osztozott a jelölésen A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmért - írta a variety.com.
Carriere forgatókönyvíróként olyan neves rendezőkkel dolgozott még, mint Milos Forman, Jean-Luc Godard, Louis Malle, Michael Haneke, Peter Brook, Volker Schlöndorff és Andrzej Wajda.
"Mindegyiküktől tanultam valamit, és jelen vannak most, ebben a pillanatban is. Amikor dolgozom, hallom a hangjukat a fejemben" - mondta, amikor átvette az Oscar-életműdíjat Kaufmantól.
A díjátadón arról is beszélt, hogy a forgatókönyvírókról gyakran megfeledkeznek, a szerzők az árnyékban maradnak, nem róluk szólnak a filmes hírek. Éppen ezért a pályafutását elismerő díjat világszerte minden forgatókönyvíró kollégájával megosztotta.
Carriere számos műfajban több mint 150 filmes produkcióban dolgozott, nem szólva televíziós munkáiról és könyveiről.
Forgatókönyvírást tanított a tekintélyes párizsi La Fémis francia filmiskolában, amelynek megalapításában 1986-ban maga is részt vett. Négyszer jelölték César-díjra, a francia filmakadémia elismerésére, amelyet 1983-ban a Martin Guerre visszatér című filmért nyert el.
Utolsó munkája a Le sel des larmes című film forgatókönyve volt, amelyet Philippe Garrel rendezett.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés