Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Elhunyt Galli Katalin

2019.05.07.

Életének 77. évében elhunyt Galli Katalin. A magyar könyvszakma – könyvesbolti eladók, boltvezetők, antikváriusok, szerkesztők – nagyobbik része ismerte, szerette őt. A különböző könyves területeken dolgozó szakemberek nemzedékei tanultak tőle az MKKE szakmai képzésein, majd a képző utódjában, a Gutenberg Könyvesiskolában. Tanár volt, szakkönyvek szerzője, könyvrestaurátor

Pályája a könyvkultúra vonzásában telt: történelem-könyvtár szakon végzett az ELTE-n, majd antikváriumban dolgozott.1972-től a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Oktatási osztályának volt munkatársa a rendszerváltásig. Kezdeményezésére jött létre a Hatágú Síp Alapítvány, majd késöbb a Gutenberg Könyvesiskola, ahol több évtizeden át tanított könyvtörténetet, vezette, szervezte az antikváriusok, zeneművesek képzését. Nyugdíjba vonulása után, könyvek restaurálásával foglalkozott.

Legfontosabb  művei: A könyv története I. A kezdetektől a 15.század végéig; A könyv története II. 1500-ól a 20. század közepéig. Régi, becses könyvek ápolása és restauráltatása

Ameddig lesz magyar könyvszakma, gondolunk rá, és nem felejtjük el.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés