Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Einstein üdvözlő sorára is licitálni lehet a Múzeum Antikvárium online árverésén

MTI - 2021.12.21.

Albert Einstein világhírű fizikus német nyelvű üdvözlő sorára, valamint Ady Endre, Fekete István és Ottlik Géza kézírását őrző ritkaságokra is lehet licitálni csütörtökön a Múzeum Antikvárium 39. árverésén online.

A Nobel-díjas fizikus német nyelvű, autográf, tintával írt üdvözlő sora 300 ezer forinttól kelhet el - olvasható az aukció online katalógusában, amely szerint nem lehet tudni, mikor íródtak a sorok, mivel Einstein írásképe hosszú évtizedeken keresztül nagyon kiegyensúlyozott volt, alig változott. A szakértők azt valószínűsítik, hogy az egy hosszabb levél aljáról lett levágva. Magyarországi előkerülése pedig azt sem zárja ki, hogy valamely jeles magyarnak címezte a sorokat a világhírű tudós.
Szerepel a tételek között egy Ady Endrét ábrázoló egészalakos amatőr fénykép is, amely 350 ezer forintról indul. A Winterberg Rudolf által rögzített kép Grazban, a Máriagrün szanatóriumban készült 1913. április végén. A költő a képet a Nyugat folyóirat titkárnőjének, Havas Irénnek dedikálta.
Kincsemről, a többszörös díjnyertes magyar versenylóról készült színes litográfia is szerepel a kínálatban 300 ezer forintos induló árral. A katalógus szerint Kincsem "még csak" 25 versenyt nyert az Anton Zampis osztrák festő és litográfus által készített metszet idején. A híres magyar versenyló 1879-es visszavonulásáig összesen 56 versenyen indult, és mindegyiket győzelemmel fejezte be.
Fekete István Tüskevár című regénye a szerző tintával írt dedikációjával együtt 60 ezer forintért kelhet el. Ottlik Géza Minden megvan című novelláskötete, címlapján a szerző golyóstollal írt, Kardos Györgynek szóló autográf dedikációjával együtt 40 ezer forintért találhat gazdára. A kötet 1969-ben jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában.    
Mindezek mellett több mint 300 tételre lehet licitálni a Múzeum Antikvárium árverésén, amelyet ezúttal online tartanak az axioart.com oldalon.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés