Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Egyfelvonásos műveket várnak az első magyar karanténdráma-versenyre

MTI - 2020.03.25.

A koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló egyfelvonásos művekkel lehet jelentkezni az Első Magyar Karantén- Színház és a Litera által meghirdetett drámaversenyre; a beküldés határideje április 15.

A szervezők közlése szerint a helyzetre reflektálva felkért kortárs drámaírók írnak egyfelvonásos műveket. A felkérésekkel párhuzamosan a szervezők nyílt pályázatot is hirdettek.
A pályázati felhívás szerint az egyfelvonásos drámák szereplőinek száma nem haladhatja meg a 3 főt, az előadás terjedelme maximum 40 perces lehet és csak teljesen új darabbal lehet pályázni.
A beérkezett műveket első körben a szervezők által felkért kuratórium bírálja el. Ezt követően a kiválasztott és bemutatott művekre az utolsó előadás bemutatása után szavazhat a közönség.
A drámapályázat győztese 300 ezer, a második helyezett 200 ezer, a harmadik pedig 100 ezer forint díjazásban részesül. A kiválasztott művek a Literán jelennek meg, a felolvasószínházi előadásokat pedig az Első Magyar Karantén-Színház közvetíti élőben a TRIP-hajó oldalán, ahol az előadások később visszanézhetők is lesznek.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés