Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Barnás Ferenc író az Aegon Művészeti Díj idei nyertese

MTI - 2013.04.16.

Másik halál című kötetéért az idén Barnás Ferenc író kapja a hárommillió forinttal járó Aegon Művészeti Díjat - jelentették be az alapítók kedden Budapesten.

A díj ünnepélyes átadóját most először tartják a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, Barnás Ferenc vasárnap veheti át az elismerést. 
Barnás Ferenc regényét 28, tavaly újonnan megjelent mű közül választotta ki a zsűri. A Másik halál az író negyedik regénye, egy ötvenes évei elején járó pesti férfi története barátságról, széthullásról, városokról, külső és belső utazásokról.
A nyolcadik alkalommal odaítélt díjnál a jelölések terén is változtattak: a kiadók is ajánlhattak a nagy listára. Többhetes válogatás után szűkítették le a tízes listát a 28 műből  - hangzott el a keddi sajtótájékoztatón.
A zsűri munkáját Tarján Tamás vezette, tagja volt Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Csobánka Zsuzsa drámapedagógus, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Keresztury Tibor író, Valuska László szerkesztő és Zachár Zsófia műfordító. 
A tízes listára Bán Zsófia Amikor még csak az állatok éltek, Fehér Béla Kossuthkifli, Ferdinandy György Pók a víz alatt, Györe Balázs Barátaim, akik besúgóim is voltak, Karafiáth Orsolya Kicsi Lili, Kemény István A királynál, Márton László M.L., a gyilkos, Szvoren Edina Nincs és ne is legyen és Végel László Bűnhődés című kötete került föl. 
"Erős volt a mezőny, de rövid vita után egyhangúan Barnás Ferenc munkája mellett voksoltunk" - mondta Tarján Tamás, hozzátéve, a díjazott könyv erős népszerűsítő kampányban részesül, és a többi kilenc is kiemelkedő helyet kap a könyváruházakban. 
A Másik halál Barnás Ferenc negyedik regénye, amely egy ötvenes évei elején járó pesti férfi története barátságról, széthullásról, városokról, külső és belső utazásokról. A szerző - volt egyetemi tanár - most az Ernst Múzeum egyik teremőre. "Arról szól, hogy másként, jobban is csinálhatnánk a dolgainkat. Mindenről szól, ami itt maradt velünk, az elmúlt hatvan évről éppúgy mint a közelmúlt 20 évről. Nem könnyű olvasmány" - hangoztatta könyvéről Barnás Ferenc.
Zatykó Péter, a díjat alapító Aegon Magyarország elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, szeretnének továbbra is a díj mellett állni. "Az eltelt nyolc év mindenkit meggyőzhetett arról, hogy van Magyarországon egy komoly irodalmi díj, amely valóban a szakmáé, és amely a teljesítményt értékeli." Véleménye szerint nem lenne szabad a kultúra támogatását politikai vagy gazdasági kérdésként kezelni. Ő, személy szerint az elismerés jövőjéről gondolkodik. 
A Másik halál a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg. Barnás Ferenc 1959-ben született Debrecenben, Budapesten él. Volt vagonkirakodó, hivatásos sofőr, dolgozott bányában, élt utcazenélésből külföldön, tanított, most múzeumi dolgozó.
Eddig megjelent művei: Az élősködő (Kalligram, 1997); Bagatell (Kalligram, 2000); A kilencedik (Magvető, 2006). Ez a műve 2009-ben angolul is megjelent, és jelölték a legjobb külföldi regény díjára (Three Percent, USA), illetve a Nemzetközi IMPAC Dublin Irodalmi Díjra.

A képen: Barnás Ferenc író, az Aegon Művészeti Díj idei kitüntetettje az elismerés átadásán az Aegon Biztosító budapesti székházában 2013. április 16-án.
MTI Fotó: Földi Imre

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés