Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Adonis és Yves Bonnefoy kapta a Janus Pannonius Költészeti Díjat

MTI - 2014.08.29.

A libanoni Ali Ahmad Szajid Eszber, művésznevén Adonis és a francia Yves Bonnefoy vehette át a Janus Pannonius Költészeti Díjat pénteken Pécsen.

A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által tavalyelőtt alapított - magán és kormányzati forrásból finanszírozott -, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral járó kitüntetéssel olyan jelentős életművel rendelkező költőket ismernek el, akik hozzájárultak a nemzetek, kultúrák közötti párbeszéd erősítéséhez.
A díjátadón Páva Zsolt, Pécs polgármestere emlékeztetett arra, hogy éppen 580 esztendeje, ezen a napon született a díj névadója, Janus Pannonius, akit az egész művelt világ ismert és elismert, kortársai közül pedig kiemelkedett zsenialitásával. "Olyan korban élt, amelyben új alapokra került a gondolkodás, a művészet, amelyben lefektették a modern együttélés szabályait" - mondta. Hozzátette: a díj alkalmas arra, hogy folyamatosan fenntartsa az érdeklődést az egykori pécsi püspök és humanista költő személye iránt, és "messze földön, még többen megismerjék".
Szőcs Géza beszédében kiemelte: Janus Pannonius óta sok minden megváltozott a világban és a költészetben, de utóbbi célja és értelme nem.
"Az ember mindenek előtt való ösztöne, hogy viszonyba helyezze magát a léttel, és dialógust kezdeményezzen vele, ugyanaz maradt. Éppen ezért hatnak ma is korszerűnek ezer éve élt költők szavai, s éppen ez hívja fel a figyelmet a mai világban mindinkább visszaszorulóban lévő költészet szolgáira. Azokra, akik még folytatják a létértelmezés, a rákérdezés, az önmegismerés ősi időben elkezdett monológjait, amelyek hatalmas és lenyűgöző dialógussá adódnak össze" - mondta.
A Magyar PEN Club elnöke úgy fogalmazott, Adonis és Bonnefoy egész életükben azért dolgoztak, hogy az ember ne változhasson egydimenziós lénnyé, személyükben korunk költészetének két klasszikusát tisztelhetjük.
Adonis 1957-ben Bejrútban Juszuf al-Khallal létrehozta a Szifr (Költészet) nevű folyóiratot, amelyben elsőként közölte nyugati költők verseit arab fordításban. A Párizsban alkotó költő az 1980-as évektől több egyetemen, így a Sorbonne-on, a Damaszkuszi Egyetemen és a Libanoni Egyetemen, valamint 1990-től a Genfi Egyetemen tanított. Csaknem húsz könyvet írt arabul, ezek legtöbbjét franciául is kiadták. Angol nyelvű válogatott versgyűjteménye 2011-ben elnyerte a Griffin-dijat.
Yves Bonnefoy 1923-ban született Tours-ban, matematikai és filozófiai tanulmányokat folytatott, de művészettörténetet is hallgatott. Később az angolszász irodalomelmélettel foglalkozott. Költőkarrierje 1953-ban kezdődött. Bonnefoy Franciaország, Svájc és az Egyesült Államok több egyetemének vendégtanára volt. 1981-ben megválasztották a College de France összehasonlító poétikai tanszéke vezetőjének. 1993 óta ennek az intézménynek a professzor emeritusa. A költő-tanár fordítóként is híres, Shakespeare több drámáját és versét, valamint Yeats költeményeit ültette át francia nyelvre.
A pénteki rendezvényen a nagydíjak mellett két műfordítói díjat és egy különdíjat is kiosztottak.
Előbbit Csehy Zoltán pozsonyi költő, műfordító, irodalomtörténész és Hannu Launonen, finn irodalmár, a magyar költészet és irodalom fordítója, míg az utóbbit Gömöri György költő, műfordító, irodalomtörténész érdemelte ki.
A pénteki díjátadót követően gálaest vette kezdetét Pécsen, a díjhoz kapcsolódó programok szombaton pedig irodalmi esttel folytatódnak. Ez utóbbin Szőcs Géza beszélget a Janus Pannonius Költészeti Díj nyerteseivel, a díjazottak verseiből előadnak maguk a költők és Hobo. Szeptember 1-jén Gérard Depardieu ad elő részleteket a díjazottak műveiből Budapesten.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés