Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A V4-es országok a díszvendégek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

MTI - 2017.04.20.

Csehország, Lengyelország és Szlovákia legfrissebb irodalmi terméséből nyújt ízelítőt a Visegrádi Négyek (V4) országainak közös standja csütörtöktől vasárnapig a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A főbejárat mellett felállított stand csütörtöki megnyitóján Rigó Konrád, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának államtitkára emlékeztetett arra, hogy a szlovák irodalom tavaly nagy sikerrel mutatkozott be a könyvfesztiválon.
Rigó Konrád hangsúlyozta a közép-európai kulturális gondolatok cseréjének és a V4-es országok együttműködésének fontosságát, valamint rámutatott annak szükségességére, hogy a régió népei minél mélyebben megismerjék egymást.
Juraj Chmiel, a Cseh Köztársaság nagykövete szerint a közös stand bizonyítja a V4-ek közötti együttműködés fontosságát Magyarországon. Csehország tavaly húsz éves szünet után jelentkezett saját standdal a könyvfesztiválon, és a kedvező fogadtatás hatására a további esztendőkben is önállóan fog megjelenni a mustrán - közölte, hozzátéve: idén kilenc cseh fordítás jelent meg és öt cseh író látogat el a fesztiválra.
Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság nagykövete kiemelte: nem szerencsés, ha a régió lakosai csak a nyugati országok irodalma iránt érdeklődnek és nem kíváncsiak a szomszédos népekre.
Lengyelországban egyre jobban érik az a tudat, hogy a közép-európai kultúrának van egy sajátos, eredeti értéke, azt nem lehet csak a nyugati mintákból levezetni - mutatott rá a diplomata.
Hammerstein Judit külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közölte: a térség irodalmi együttműködésének fontosságára tekintettel a díszvendég standot a Külgazdasági és Külügyminisztérium - Balassi Intézet által felügyelt Publishing Hungary program finanszírozza.
Hammerstein Judit az MTI-nek elmondta: a tárca létrehozza a Balassi Műfordítói Nagydíjat, amelynek célja magyar állami díjjal is elismerni azokat a külföldi műfordítókat, akik a lefordított művek minőségével és mennyiségével hírnevet szereztek a magyar irodalomnak.
A Publishing Hungary program keretéből évente egy-egy műfordítót tüntetnek ki a 3500 euróval járó díjjal, melynek átadóját szeptember 30-án, a fordítók világnapján tartják majd.
A V4-es stand megnyitóján delegációval képviseltette magát a Cseh Köztársaság Szenátusa Milan Stech, a testület elnökének vezetésével, valamint a Lengyel Köztársaság Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma Pawel Lewandowski helyettes államtitkár vezetésével.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés