Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A magyar széppróza napját megünneplik Balatonfüreden is

MTI - 2019.02.09.

Hazai kortárs szerzők műveit mutatják be a jövő hétvégén Balatonfüreden a széppróza napja alkalmából - tájékoztatta az MTI-t a program szervezője. Cserép László elmondta, hogy Balatonfüred másodszor csatlakozik a Magyar Írószövetség által kezdeményezett programsorozathoz, a széppróza napjához, amelyet Jókai Mór születésnapján, február 18-án rendeznek.

A hazai kortárs művek mellett Jókai Mórt is közelebbről megismerhetik az irodalom kedvelői. E. Csorba Csilla művészettörténész és Kalla Zsuzsa, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményi igazgatója bemutatják az Egy ember, akit még eddig nem ismertünk című albumukat szombaton.
A programsorozat első napján, pénteken Száraz Miklós György egyebek mellett Székelyek című művelődéstörténeti kötetéről beszél majd. Irodalmi kávéház várja az érdeklődőket szombaton kora este a Vaszary Galériában. A Lyukasórán Lackfi János és Vörös István költővel, Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel, Mátyus Alíz íróval és Kéri Kitty színművésszel találkozhatnak az érdeklődők.
A rendezvénysorozat zárónapján, hétfőn tartják Szilasi László Amíg másokkal voltunk című könyvének bemutatóját. Az esten Ladányi István egyetemi docens és Szilágyi Tibor színművész működik közre.
Kézírással másolják le Jókai Mór A magyar Tempevölgy című novelláját a város diákjai. Az egybeszerkesztett alkotást a későbbiekben kiállítják a szervezők - mondta el Cserép László.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés