Könyvhét 2021
A Móra Kiadó
újdonságaiból
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Osvát Ernő
Aforizmák
A Móra Kiadó <br>újdonságaiból Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Osvát Ernő <br> Aforizmák
Könyvhét.hu online

A Booker-díj jelöltjei

2010.07.28.

Tizenhárom regény került fel idén a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj (Man Booker Prize) "hosszú listájára". A jelöltek között szerepel a kétszeres Booker-díjas Peter Carey legutóbbi kötete és három olyan szerzőé is, akik korábban már eljutottak a szűkített listáig.
Az Andrew Motion vezette öttagú bizottság, amely kedden este hozta nyilvánosságra a 13 címből álló listát, összesen 138 kötetből válogatott. "Az idei válogatás széles területet ölel fel, nemcsak földrajzi szempontból, hanem tematikailag is. Nagy hatású történetekről van szó, amelyek az ismerős világot idegenné teszik, és hatalmas történelmi, illetve érzelmi távlatokat fognak át. Biztosak vagyunk abban, hogy provokálni és szórakoztatni fogják a közönséget" - mutatott rá Andrew Motion, aki 1999 és 2009 között Nagy-Britannia koszorús költője volt.
A díj honlapja, a www.themanbookerprize.com szerint a listán szerepel Peter Carey legújabb kötete, a Parrot and Olivier in America. Az ausztrál író egyike annak a két szerzőnek - J. M. Coetzee-vel együtt - akinek eddig kétszer is sikerült elnyernie a Booker-díjat, 1988-ban Oscar and Lucinda, 2001-ben pedig a True History of the Kelly Gang című kötetével, amely magyarul Ned Kelly balladája címen jelent meg. Illywhacker című könyve 1985-ben szerepelt a szűkített listán, a Theft: A Love Story pedig 2006-ban felkerült a hosszabb jelölti listára.
Az idei esélyesek közül három szerző már szintén eljutott korábban a "rövid listáig", volt aki többször is. David Mitchell, aki most The Thousand Autumns of Jacob de Zoet című könyvével versenyez 2001-ben és 2004-ben is bekerült az utolsó körbe, de bejutott már a legjobbak közé Damon Galgut, akinek In a Strange Room című műve szerepel az idei "hosszú listán" és Rose Tremain is, akinek Trespass című kötetét sorolta a legjobb 13 közé idén a zsűri. (Rose Tremain, akinek 1989-ben jelölt könyvéből, a Restoration-ből készült a Változások kora című amerikai film, és akinek Színarany címmel magyarul is megjelent egyik regénye, a The Colour, két alkalommal a Booker-díj zsűrijének munkájában is részt vett.)
Howard Jacobson neve sem új a Bookerért folyó versengésben: a brit szerző, akinek The Finkler Question című könyvét válogatták be idén, Who's Sorry Now? című kötetével 2002-ben, a Kalooki Nights-cal pedig 2006-banmár eljutott a "hosszú listáig".
Az idei jelöltek között van még Emma Donoghue Room, Helen Dunmore The Betrayal, Andrea Levy The Long Song, Tom McCarthy C, Lisa Moore February, Paul Murray Skippy Dies, Christos Tsiolkas The Slap és Alan Warner The Stars in the Bright Sky című regénye.
A szűkített listát, amelyre a tizenháromból hat kötet kerülhet fel, szeptember 7-én, a győztes mű címét pedig október 12-én hozzák nyilvánosságra.
Az első alkalommal 1968-ban kiosztott Booker-díjat annak idején azzal a céllal hozták létre, hogy az angolszász nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló presztízsű elismerésben. Az eredetileg 21 ezer, ma már 50 ezer font pénzjutalommal és nemzetközi hírnévvel járó kitüntetést Nagy-Britannia, Írország és a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok azon állampolgára kaphatja, akinek regényét az adott évben a legjobbnak ítéli a szakmai zsűri.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2021/4ÉS Páratlan oldalKőszeghyA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó leszmacskarácsonyEMMIPKÜ
Belépés