Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A Berlini Művészeti Akadémia gyászolja Konrád Györgyöt

MTI - 2019.09.20.

A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) gyászolja egykori elnökét, Konrád Györgyöt - közölte pénteken a német főváros nemzetközi művészeti szervezete.

Kiemelték, hogy a hosszan tartó, súlyos betegség után szeptember 13-án budapesti otthonában elhunyt Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista és szociológus a kelet-európai ellenzékiek "egyik legfontosabb értelmiségi hangjának számított a létező szocializmus Magyarországán", a rendszerváltás után pedig "az egységes Európa útmutató gondolkodójaként" tisztelték.
Konrád György - aki 1997-től 2003-ig vezette az AdK-t - "szerencsés választásnak bizonyult, elnöki tevékenységének hat éve alatt a vasfüggöny leomlását követő új európai gondolkodásmódról folytatott élénk viták színhelyévé tette" az intézményt, és "a felvilágosodás legjobb hagyományához tartozó kritikus értelmiségiként elkötelezetten küzdött az egykor elszigetelt kelet-európai államok integrációjáért egy új Közép-Európába".
A közleményben idézték Konrád György utódja, az AdK elnöki tisztségét 2003-tól 2006-ig betöltő Adolf Muschg nekrológját, amely szerint a kilencvenes évek végén konszolidálni kellett a kelet-berlini és nyugat-berlini művészeti akadémia "kénytelen-kelletlen" egyesülésével létrejött intézményt, és ehhez olyan elnökre volt szükség, aki nem Nyugat- vagy Kelet-Németországból, hanem külföldről érkezett.
"Valaki olyan kellett, aki a német kultúrát még mindig jobban szerette, mint az saját magát. Egy úgynevezett kelet-európainak kellett lennie, hogy közelíteni tudja a legyőzött fél dimenzióját és történelmét a győztes félhez, ám anélkül, hogy az előbbit elnémetesítené. Zsidónak kellett lennie - ami aztán már fölöttébb nagy elvárás volt -, aki nem teheti, hogy megbocsátja a bűnöket, mert saját magában is képes bűnöket találni, még ha az csupán a tétlenség gaztette is. És aki épp ezért megtanulta megérteni a bűnöket - soha nem a tettet, de akarva-akaratlanul, a tettest. Milyen szerencse, hogy nem kellet tovább kívánnunk egy ilyen valószínűtlen elnököt az Akadémiának. Az Akadémia ugyanis tényleg megválasztotta, és megtarthatta két elnökségi időszakra is" - fejtette ki Adolf Muschg a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapban közölt írásában.
Az AdK közleményében hozzátették: Konrád György néhány hónappal a halála előtt az intézménynek adta irodalmi hagyatékát, kívánsága az volt, hogy terjedelmes irodalmi munkásságát Berlinben őrizzék és gondozzák. Az AdK a közeljövőben egy rendezvény keretében mutatja be az író kéziratait, és emlékezik meg "a kritikus értelmiségiről, a meggyőződéses európairól, valamint a művésztársulás egykori elnökéről".
Az AdK-nak jelenleg 426 tagja van, köztük olyan világhírű alkotók, mint Herta Müller Nobel-díjas német író, Daniel Libeskind amerikai építész és Aj Vej-vej kínai képzőművész. A tagok között több magyar is van, köztük Szabó István filmrendező és Eötvös Péter zeneszerző. Az AdK tagja volt Kertész Imre és Esterházy Péter is.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés