Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Szörényi László: Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán. Követjelentés.

K. S. A. - 2021.08.26.

A nevettető diplomata

Szörényi László 1968-ban végzett az ELTE magyar–görög–perzsa szakán, s ekkortól az Irodalomtudományi Intézet munkatársa, amelynek igazgatója is volt. Több más munkahelye mellett 1991–1995 között Magyarország római nagykövete volt. Jelen kötete életműsorozatának darabja, s erre a korszakra emlékező, mintegy ötven, többnyire humoros, esetenként anekdotázó, olykor tragikomikus novelláját tartalmazza. E mű eredetileg a Kortárs Kiadónál jelent meg (2002), jelen változat javított kiadás. Maga a szerző is így vall: „Ha diplomataként dolgoztam is, filológusként éltem át a közszolgálat négy évét” (198. o.). A filológus személye garantálja a kifogástalan prózát, közelebbről Szörényi személye az ebben jelentkező elemi erejű humort.

Ami az Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán címet illeti, ezt a római követséggel szembeni kőkerítés feliratai (fekete festékkel: Viva Béla Kun!, vörössel: Susy nimfomane) motiválták. Szörényit hivatalba lépésekor a Külügyminisztérium főtitkára két dologtól való tartózkodásra intette: ne adja el a követség épületét és ne haljon meg kint, „mert akkor leólmozott koporsóban kéne hazaszállítani, és dísztemetésben részesíteni, ez pedig rendkívül sokba kerülne. Mindkét költségtúllépésre akadt példa: egy dél-amerikai nagykövetünk például eladta a követséget, azóta sem sikerült visszaszereznünk, majd a vizsgálat megindulásakor ravaszul meghalt” (194. o.).

A művelődéstörténeti hátteret előszeretettel magyarázó novellák színhelye többnyire Olaszország, de mivel Szörényi Máltára és San Marinóba is akkreditálva volt, az utóbbi államok is. A szereplők nemcsak diplomaták, hanem mindazok, akikkel kapcsolatba került a szerző, így például Itáliában turistaként bajba jutott honfitársaink is.

Szörényi a medvék kedvelőjeként is ismert. San Marino általa közölt eredettörténetében is szerepel medve. Ezt a kis államot a hagyomány szerint egy a Diocletianus keresztényüldözése elől Dalmáciából idemenekült kőfaragó, a remetévé lett Szent Marinus alapította. A remete vízhordó szamarát megölte egy medve, de büntetésből a szent ezek után vele hordatta a vizet. A szerző beszámolója szerint a kortárs San Marinó-i magyarok közül azok a nők jelentettek problémát, akik úgy akartak elválni, hogy megtartják állampolgárságukat. A külföldiek házasság révén, eredeti állampolgárságukról való lemondással kapták meg a San Marinó-i állampolgárságot, válás esetén azonban azonnal el is veszítik azt. Szörényi évente egyszer konzuli napot tartott San Marinóban, s ezek egyikén huszonhét válni készülő magyar feleség jelent meg.

Szörényi életműsorozata a Nap Kiadónál újabb darabbal gyarapodott. Követi élményanyaga az itt megörökítetteknél is gazdagabb, s erről ő kötete záró mondatában így vall: „Nem fenyegetésből mondom, de még vannak megíratlan céduláim” (196. o.)

K. S. A.

Szörényi László: Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán. Követjelentés.
Novellák.
Nap Kiadó, 200 oldal, 3900 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés