Szijj Ferenc: Növényolimpia
Laik Eszter - 2018.07.04.
Amikor a növények fesztivált rendeznek
Szijj Ferenc hosszú évek óta nem jelentkezett elbeszéléskötettel, így olvasói bizton felkapják a fejüket a [2017-es] Ünnepi Könyvhétre megjelenő Növényolimpiára. Valamiképp még át is ível az 1992-es A futás napja világa az új prózakötethez, s ez alatt az ív alatt olyan feledhetetlen verseskötetek sorakoznak, mint a legutóbbi Agyag és kátrány – Fényleírás, vagy a Kenyércédulák.
Szijj Ferenc frissen megjelent elbeszélésfüzére nemcsak a műfajváltás okán szólal meg új hangon korábbi köteteihez képest, hanem a szövegekben reflektált világ is jócskán megváltozott mára. Valami mégis megmaradt: a (fény)írói lencsébe néző megfigyelő önmagát is a tájba helyezi, érintettségéből és érzékenységéből egy cseppet sem veszít. Ezt azért fontos kiemelni, mert a Növényolimpia vérbeli szatíra, vitriolos társadalmi kórrajz, korunk Magyarországának látlelete, miközben sem a „korunk”, sem Magyarország nincs pontosan kijelölve a novellákban. Inkább csak előgomolyog a félmúlt a történetekből, amelyeket benépesítenek a mindenhol ott lappangó ügynökök, a packázó hivatalnokok, a leselkedő szomszédok, „adóellenőrök, munkaügyi ellenőrök, jövedéki ellenőr, BKV-ellenőrök”, no meg a „megalázott és bús pesti népek”, akik a kisszerű érvényesülés útvesztőiben csetlenek-botlanak.
Az elbeszélések a trükkös szerkezetnek köszönhetően valójában regénnyé állnak össze, de efölött akár el is lehet siklani, és önálló opuszokként kezelni a szövegeket. A történet, mint a lavina, egy jelentéktelennek látszó epizódból indul el: az elbeszélő Aranka nevű lakótársa unszolására bekíséri az asszonyt annak kacathegy-lakásába, innen aztán kétezer forinttal és egy kisrádióval a zsebében távozik, ígéretet téve egy exhumálási procedúra meggyorsítására, „magas szintű” kapcsolatain keresztül. A főhőst innentől a legváltozatosabb helyzetekben látjuk viszont, amelyeknek azonban cseppet sem ura, inkább folytonosan védekezik az ellenséges külvilág számonkérései áradatában. Mindehhez a hátteret a megrendezés küszöbén álló országos növényolimpia, avagy növényfesztivál adja, amely miatt még a temetőben sem lehet kihantolni a régi sírokat. A hol örkényi abszurdba hajló, hol kacagtatóan szellemes, hol húsbavágóan fájdalmas leírások időtlenül érvényesek: „a papírok, a papírok, kiabálták az emberek, vagy mások azt, hogy vesszen a kormány, és hogy elsikkasztották a segélyeket, elkótyavetyélték a közvagyont, de bezzeg növényfesztiválra vagy olimpiára, karneválra arra van pénz!”
Szijj mondatkígyói hosszan tekergőznek elő a beszélők szájából, alá- és fölérendelésektől, kitérőktől, hurkoktól és asszociációktól hemzsegnek, de épp e parttalan – olykor józan, olykor erősen alkoholos befolyásoltságú – beszédfolyamból rajzolódik ki a metszően éles szatíra.
Laik Eszter
Szijj Ferenc: Növényolimpia
Magvető Kiadó, 332 oldal, 3699 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával