Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Mi Micsoda: A természet – Vadon élő állatok – A bolygók és az űrutazás

Szénási Zsófia - 2023.04.28.

A "Was ist was", magyarul Mi Micsoda sorozatot a németországi Tessloff Verlag indította útjára a 20. század végén, azóta a világ többi részén is elterjedt, s számos nyelvre lefordították. A könyvsorozat ma már több mint 100 kötettel rendelkezik a legkülönfélébb témakörökben. Célja, hogy gyermekeknek és fiataloknak izgalmas és érdekes módon mutassa be a világ különböző területeit, így a tudományt, a technológiát, a természetet, a történelmet, a művészetet vagy a sportot. Sikerét annak köszönheti, hogy alaposan, részletesen, ugyanakkor szórakoztatóan tálalja az információkat, a jól összeválogatott színes illusztrációk és az interaktív feladatok segítenek a nem mindig egyszerű témák könnyebb megértésében és feldolgozásában. Gyakran megszólalnak bennük az adott tudományos terület elismert szakértői, egy sor gyakorlati tanács és ötlet segít a fiataloknak például élhetőbbé tenni a környezetet, vagy elmagyarázzák, mit tehetnek ők egy fenntartható és boldog jövőért. Minden kötet az adott téma szakszókészletének lexikális összefoglalójával zárul. Magyarul a Tessloff Babilon Könyvkiadó adja ki a sorozatot, közel hatvan kötetet jelentetett meg eddig. Ahol lehetőség adódik, az adott téma magyarországi vonatkozásai szintén hangsúlyt kapnak a szériában, azaz lehetőség van a hazai fejlesztésre is. A nagyobbaknak szóló ismeretterjesztő könyveket két másik sorozat egészíti ki: a kisiskolásoknak a Mi Micsoda Olvasó, az ovisoknak a Mi Micsoda Junior köteteiben fogalmazzák meg játékosan az ismereteket, de léteznek Mi Micsoda matricás füzetek és albumok, valamint néhány különálló, terjedelmes kiadvány is. A sorozatot folyamatosan felújítják és utánnyomják.

Erdők-mezők, hegyek és vizek, illetve a város élővilágával foglalkozik Anette Hackbarth – magyarul a harmadik kiadásánál járó – A természet című kötete Rónaszegi Éva fordításában. Ismert környezetvédők és mozgalmak képviselői beszélnek a fák ültetésének fontosságáról, a földi élet megtartásában betöltött szerepükről. Megismerkedhetünk az erdő szintjeivel és lakóikkal, a növények és az állatok szerepével az erdei körforgásban és az erdész munkájával. Szó esik a bokrokból és sövényekből kialakított ökológiai folyosók hasznáról, amik segítik az állatok biztonságos vándorlását, vagy például az autópálya feletti áthaladását, a rétek és a lápok, mocsarak védő szerepéről az adott ökoszisztéma megőrzésében, a vizes élőhelyek csodáiról. Megtudhatjuk, hogyan alkalmazkodnak a hegyi állatok és növények a zord körülményekhez, mit kell tennünk, ha a városba tévedt vadállattal találkozunk, vagy milyen jelentősége van a városban élő méheknek. Az olvasók néhány egyszerű fogással rovarszállodát és madárházat építhetnek, elkészíthetik a fülbemászók otthonát, vagy az énekesmadarak pancsoló medencéjét.

Öt kontinens vadállatainak életmódját és túlélési stratégiáit taglalja Christine Paxmann Vadonélő állatok című könyve Kirják Mária fordításában. Személyes történeteken át mutatja be a veszélyeztetett nagyvadak, például az afrikai elefánt vagy a tigrisek életét, a kontinenseken átívelő biológiai sokféleséget, legyen szó ragadozókról és zsákmányállatokról, csoportosan vagy magányosan élőkről, sarkvidéki és sivatagi életformákról. Az afrikai ragadozók és emberszabású majmok ismertetése után az európai vadállatok következnek, kitekintéssel a magyarországi vadállatállományban is újra felbukkanó farkasra, hiúzra és medvére, illetve a rezervátumok fontos szerepére bizonyos állatok, például a przsevalszkij ló megmentésében. Az ázsiai ragadozók mellett beszámolnak a majmok változatos fajairól, míg az észak-amerikai állatokból az erszényesek és rágcsálók, a medvék, bölények és szarvasok esnek górcső alá. A dél-amerikai különleges állatvilágból a tapír, a kapibara, az övesállatok, a folyamidelfin, a macska- és a négylábú növényevők kerülnek sorra. Ausztráliában kihagyhatatlanok az erszényes állatok meg a sivataglakók, míg a sarkvidéki területekről a bundás ragadozókkal és a nagy tengeri emlősökkel találkozhatunk.

A rejtélyes világűr és annak felfedezése áll a középpontjában Manfred Baur A bolygók és az űrutazás című munkájának, melynek negyedik kiadását Varga Csaba fordításában vehetik kézbe az olvasók.Első körben a naprendszerünk kialakulásáról, a bolygók elhelyezkedéséről és legjellemzőbb tulajdonságairól olvashatunk, ez a tudás az általános- és középiskolában is kiválóan kamatoztatható. Az űrmissziók fejezetben megismerkedhetünk az űrhajó felépítésével, az űrutazás nehézségeivel és mérföldköveivel, a legfontosabb űrhajósokkal és a világ legdrágább űrfelszereléseivel. Távlati tervként a Mars meghódítása és a bolygóközi utazás lehetővé tétele fogalmazódik meg könyvben.

Szénási Zsófia

Mi Micsoda – A természet, Babilon Kiadó, 48 oldal, 3490 Ft;
Mi Micsoda – Vadon élő állatok, Babilon Kiadó, 48 oldal, 3490 Ft;
Mi micsoda – A bolygók és az űrutazás, Babilon Kiadó, 48 oldal, 3490 Ft

A TERMÉSZET

megrendelhető

a Babilon Kiadó

webáruházában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A VADON ÉLŐ ÁLLATOK

megrendelhető

a Babilon Kiadó

webáruházában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A BOLYGÓK ÉS AZ ŰRUTAZÁS

megrendelhető

a Babilon Kiadó

webáruházában

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés