Felsorolok, tehát vagyok

Karl Ove Knausgårdra mondhatjuk, hogy irodalmi rocksztár, aki részletes, hatkötetes életrajzsorozatával robbant be a köztudatba. A már címében is botrányos Harcom sorozat után, most új, Évszakok című ciklusának első kötete, az Ősz jelent meg magyarul a Magvető kiadó jóvoltából.

A fülszöveg szerint az Évszakok sorozat „személyes enciklopédia, amelyben egy apa megmutatja születendő lányának, milyen csodálatos, megismerhetetlen és kiszámíthatatlan hely ez a világ.” A kötet hónapokra tagolódik, és minden hónapot egy, a lányának írt levél vezet be. Ezután következnek az enciklopédiaszerű szövegek. Jobb híján szócikkeknek nevezhetjük őket, ha maradunk az enciklopédia hasonlatnál, hiszen nem novellák ezek. Szösszenetek, merengések, asszociációs láncok, apró betekintések Knausgård gondolkodásmódjába és világlátásába.

„Meg akarom mutatni neked a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én is felfedezni.”

Látszólag véletlenszerűen egymás mögé rendezett szócikkek sorakoznak az oldalakon, amelyekben Knausgård ír almákról és ágyakról, magányról és megbocsátásról, a pisiről és a szemről, gombokról és fogakról. Megannyi tárgy, jelenség, érzés, amivel találkozunk a mindennapjainkban, amiket megélünk egy élet során. Katalógus a hétköznapjainkról, a dolgok természetéről, a tárgyakban rejlő jelentésről és az emberek közötti érzelmekről. Legalábbis mindarról, ahogyan ezek Knausgårdban lecsapódnak. Az ő értelmezése lehet a tükör, amelyben saját viszonyunkat vizsgálhatjuk a tárgyalt témához.

„Elképzelem, milyen lesz, amikor elmúlnak a mostani évek, ha elköltöznek a gyerekek, és eszembe jut majd, hogy ekkor történtek a fontos dolgok, ekkor éltem. Miért nem becsültem meg jobban, amíg még az enyém volt? Mert akkor, gondolom, nem lett volna az enyém. Csak az létezik teljesen, ami kicsúszik a kezünk közül, amire nincs szó, nincs gondolat. Ez a szeretet ára: nem látjuk. Nem tudjuk, hogy van. És csak akkor vesszük észre, amikor már vége.”

És ugyan Knausgård nem novellákat ír, mégis igaz az Őszre az, ami a legtöbb novelláskötet sajátja: a színvonalbeli hullámzás. Természetes dolog ez, ami a műfajból adódik, a számtalan egymás mellé tett történet nem keltheti fel ugyanannyira az olvasó figyelmét, vannak erősebb, megindító és elgondolkodtató darabok, és vannak kicsit gyengébb írások is. Mindemellett elmondhatjuk, hogy olvastatja magát a kötet, felcsigázza az olvasót, hogy mikre irányítja még a figyelmünket Knausgård, miket emel ki a világ miriádnyi alkotóeleméből.

Az irodalom képes ablakot nyitni a világra, képes megmutatni, láttatni. Ennek legbevettebb módja persze a történetmesélés, de számos példa van arra, ahogy szerzők próbálnak új utakat keresni. A meglepő forma, meglepő perspektívákkal és konklúziókkal járhat. Az avantgárd, a modern és a posztmodern is kísérletezik az epikusság lebontásával és Knausgård új kötete is lehet egy próbálkozás arra, hogy máshogy szemléltesse a világot, ahol élünk. Hogy ez valóban egy működő stratégia, vagy egy jól tálalt blöff, üres fecsegés kemény papírra nyomva és művészien illusztrálva, azt a mindenkori olvasónak kell eldöntenie.

Vincze Dóra

Karl Ove Knausgård: Ősz. Évszakok
Magvető Kiadó, 272 oldal, 3999 Ft