Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Joan Preppernau, Joyce Cox: Windows 7 lépésről lépésre

2010.07.06.

Önálló felkészülés Windows 7-ből

 

 

 

A számítástechnikai-ipar hihetetlen sebességgel ontja ki magából az újabbnál újabb termékeket. Ez alól sem kivétel a világ legelterjedtebb számítógép-kezelő rendszere, a Windows, amihez persze sok kézikönyvet írtak már a világban. Ezúttal egy kétszerzős kötetet tartok a kezemben, melynek alkotói egy olyan (tankönyvszerű) könyvet írtak a számunkra, mellyel a Windows 7 operációs rendszer legalapvetőbb tudnivalóit sajátíthatjuk el, akár minden további segítség nélkül – s mint a címéből is olvasható –, lépésről lépésre. Ugyan a könyvhöz gyakorlófájlok tölthetők le a magyar kiadó honlapjáról, a fejezetek közel feléhez van csupán gyakorló anyag.
Viszont nagy előnye a kötetnek, hogy az egyes kifejezések mind magyarul, mind pedig angolul is olvashatók, így nem csak azok használhatják, akiknek a magyar verziójú Windows 7 van meg.
A kötet három főbb részen keresztül ad áttekintést az olvasónak a rendszer legfontosabb elemeiről. Bevezetője főként a rendszer alaprészeit ismerteti: a felhasználói fiókok, hálózatok, ablakok és mappák kezelését. A második rész az internet használatát mutatja be, igen nagy részletességgel: kezdve az internethez való csatlakozástól, az Internet Explorer 8 böngésző beállításán és használatán át, a különböző weblapok és webhelyek biztonságos alkalmazásáig.
A harmadikban a képi elemek használatával (téma módosítása, képernyő-beállítások) rendszerbeállításokkal, programok kezelésével (telepítésükkel és eltávolításukkal is) valamint a kisebb hardvereszközök telepítésével (nyomtató, több képernyő, hangeszközök) foglalkozik.
A fekete-fehér illusztrációk mellett a fejezetek végén egy minimális összefoglalás segít áttekintés adni az adott részről. Ennek segítségével akár saját magunk letesztelhetjük tudásunkat. Bár egy-két kifejezés sajnos kimaradt belőle, az utolsó oldalakon lévő szótár hasznos lehet mindazok számára, akiknek a számítógépes zsargonok megfejtése gondot okoz.

Csokonai Dániel

Joan Preppernau, Joyce Cox: Windows 7 lépésről lépésre
Szak Kiadó, 544 oldal, 7000 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés